Olyanok lesznek, mint egy e-book

2026. szeptember 22.

Digitális menetrend táblák érkeznek a Keletihez és az Urániához

Szeptember végéig 61 budapesti megállóban jelennek meg a BKK új digitális menetrendi táblái. Az első helyszínek között van a Keleti pályaudvar és az Uránia is.

A megállókban e-papír-alapú kijelzőket helyeznek el (ez az e-könyv-olvasókéhoz hasonló, fekete-fehér, napsütésben is jól olvasható és alacsony fogyasztású technológia). A táblák napelemmel vagy tölthető akkumulátorral működnek, ezért telepítésükhöz nem kell elektromos hálózatot kiépíteni.

Az eszközök „mini FUTÁR-kijelzőként” működnek (a FUTÁR-kijelző a megállókban magasan elhelyezett, fekete alapon narancssárga betűkkel működő elektronikus tábla). A menetrend mellett a járatok várható érkezési idejét, valamint az aktuális forgalmi változásokat és fennakadásokat is mutatják.

A kijelzőn található gombokkal az utasok lapozhatnak az információk között. A látássérültek távirányítóval felolvastathatják a járatok indulását és a forgalmi híreket. A tartalom központilag frissíthető, az eszközök pedig rongálás- és elmozdulásérzékelőt is kaptak.

A BKK két gyártó tábláit teszteli valamennyi budapesti kerületben. A kétéves próbaidőszak után döntenek arról, hogy szélesebb körben is elterjesztik-e az új technológiát.

Fotók: BKK

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.
2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.
2026. szeptember 22.
Másfél éves lett a Lakótér, a Józsefvárosi Önkormányzat önkormányzati lakásbérlőket segítő szolgáltatása. Az elmúlt időszakban a Kálvária tér 21. szám alatt működő irodájukban információkkal, tanácsadással és különböző programokkal várták a bérlőket.

További cikkek

2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.
2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.