Meghalt Moldova György

2022. június 04.

„Dühös ellensége volt minden társadalmi igazságtalanságnak”

Életének 89. évében meghalt Moldova György Kossuth-díjas író – tudatta lánya, Moldova Júlia szombaton az MTI-vel. „Tiszta és rettenthetetlen szellemét megőrizzük, írásai, hite, elvhűsége velünk marad és mindannyiunkkal, akik őt olvassuk” – írta a közleményben. Moldova György szombaton otthonában, családi körben hunyt el.

Moldova György 1934. március 12-én született Budapesten. A Szent László Gimnáziumban érettségizett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára járt. Diplomáját csak 1986-ban vehette át: 1957-ben letett államvizsgái után ugyanis diplomamunkaként a Rajk-perről írt drámát, amelyet osztályfőnökének, Háy Gyulának olvasott fel. Háyt azonban az 1956-os forradalomban és szabadságharcban játszott szerepéért „menet közben” letartóztatták, az új osztályfőnök pedig ragaszkodott ahhoz, hogy Moldova változtasson témát. Erre nem volt hajlandó, és a főiskolát otthagyva bányásznak állt, ezután még több kétkezi munkát is kipróbált, volt kertész, konzervgyári munkás és javítóintézeti nevelő, úgyhogy „alulnézetből” is megismerte az életet. Éppen kazánszerelő volt, amikor egy munkára a filmgyárba küldték, ahol barátai rábeszélték, hogy írjon meg egy forgatókönyvet. A Szerelemcsütörtököt egymilliónál többen látták, Moldova pedig ott ragadt dramaturgként, és 1964-től szabadúszó volt.

Első könyve, Az idegen bajnok 1963-ban jelent meg, és nyomban a közönség kedvencévé tette. Ezután ontotta a könyveket, a hatvanas évek közepétől a rádiókabaré, a nyolcvanas évek közepén a Ludas Matyi című élclap és a Magyar Nemzet napilap munkatársa volt. Rendkívül termékeny író volt, félszáznál több szépirodalmi, harmincnál több riportkönyve jelent meg, több mint tízmillió általa írt könyv kelt el, és több színdarabját is bemutatták.

Korai elbeszéléseinek kedvelt témája a külváros világa volt, későbbi regényeiben morális hevület fűtötte hősök mondják ki erkölcsi ítéletét. Feldolgozott történelmi témákat is, például a Negyven prédikátor a hitükért gályarabságot szenvedő protestáns prédikátorokról, A napló Che Guevara életéről szól. Szatíráiban és aforizmaköteteiben a társadalmi fonákságokat és a közélet romlottságát ostorozta.

A legnagyobb sikert talán riportregényei és szociográfiai jellegű írásai aratták. Ezekhez szívós oknyomozó munkával gyűjtötte az anyagot, olykor hónapokat töltve az adott területen. A maga korában revelációként hatott a Tisztelet Komlónak, az Akit a mozdony füstje megcsapott, A szent tehén, Az Őrség panasza, A tékozló koldus, a Bűn az élet megjelenése – utóbbi miatt rasszizmussal is meggyanúsították.

A Bűn az élet-ben sok józsefvárosi esetet és színhelyt örökített meg. Itt olvasható ez a műve, és további más írásai is.

Megítélése vegyes: sokan a volt rendszer kritikusát látták benne, mások – főként utólag – úgy vélekednek, annak inkább apologétája volt, megkérdőjelezik szociológiai módszereit, forráskezelését. Moldova soha semmilyen politikai pártnak nem volt tagja, baloldali rokonszenvét azonban soha nem titkolta. Nagy vihart kavart például Kádár Jánosról írott munkája, és sarkos kijelentései is nagy feltűnést keltettek: hevesen tagadta az egykori pártfőtitkár bűneit, akit „proletár szentnek” is nevezett. A világ talán legtöbbet focizó írója, a Szocreál, később Hunreál jobbhátvédje volt, szavai szerint azért, mert ahhoz nem kellett ész, csak erő.

A József Attila-díjat 1973-ban és 1978-ban is megkapta (a kitüntetést 1957-ben nem vette át), 1983-ban Kossuth-díjas lett, később megkapta a Prima Primissima díjat, a SZOT-díjat, a Nagy Lajos-díjat, a Maecenas-díjat, a Karinthy-gyűrűt, az MSZOSZ-díjat és a tiszteletbeli vasutasnak járó Arany Sípot.

A rádiókabaréban felolvasott humoros történeteinek poénjaiból szólás lett; szavai szerint már életében két utcát is elneveztek róla: a Szép utcát és a Mester utcát.

Haláláról szinte mindenki megemlékezett a közösségi oldalakon, Karácsony Gergely főpolgármester azt írta: „Szociográfiai munkái és politikai szatírái mindazonáltal az elmúlt évtizedek legfontosabb írói közé emelték. Dühös ellensége volt minden társadalmi igazságtalanságnak, különös érzékenységgel fordult a társadalom legkülönbözőbb csoportjai felé, írásaiból sokat lehetett tanulni Magyarországról.”

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.