Egy Rökk Szilárd utcai bérház udvarán – mintegy ház a házban – áll egy kicsi, egyemeletes épület. A Népszava újságírója szúrta ki a kis plusz házikót, amelyet mintha „Józsefváros falusias múltjából felejtettek volna itt”.

Az akkor még Bodzafa utca nevet viselő közterületen fekvő kis házat, de az azt körülölelő három emeletes bérházat is Pártos Gyula tervezte és építette 1888-ban, aki természetesen maga is itt élt, a második emeleten pedig barátja és üzlettársa, Lechner Ödön lakott.
Az épületről azt állapította meg 1896-ban a Pécsi Figyelő Lármás őrmester néven publikáló tárcistája, hogy az „gyönyörű reneszánsz stylben” épült, falai között pedig a kor jelentős festője, Roskovics Ignác alakított ki műtermet, a három művész együttélése pedig egészen az új századig kitartott.
Volna tehát miről mesélniük a falaknak, de a történet úgy tűnik, a homályba vész:
a házon semmi sem emlékeztet arra, hogy a magyar kultúrtörténet jelentős fejezetei íródtak itt egykoron, egy emléktábla lenne talán a minimum, amely felhívná a figyelmet arra, hogy milyen jelentős alkotók számára adott lak- és munkahelyet a Rökk Szilárd utcai épület.
Van azonban mód arra, hogy jó lokálpatriótaként kezelésbe vegyük az ilyen és ehhez hasonló ügyeket: a lakosság írásban kezdeményezhet emléktábla-állítást a Városépítészeti Irodánál, a procedúráról az alábbi linken lehet bővebben informálódni.
Az elhelyezés kezdeményezésének jóváhagyására vagy elutasítására első körben a Művészeti és Helytörténeti Tanács tesz javaslatot, amely testület idén áprilisban állt fel. A végleges döntést a tanács javaslata alapján, második körben a képviselő-testület hozza meg, amely elfogadhatja vagy elutasíthatja a kezdeményezést.
Járjon tehát nyitott szemmel, és ha a múlt egy olyan darabjába ütközik, amely ön szerint érdemes arra, hogy emléktáblával hívjuk fel rá a figyelmet, cselekedjék mihamarabb!





Frissítés: Úgy döntöttünk mi, Józsefváros Újság, hogy kezdeményezzük a Rökk Szilárd utca 19. épületre egy Lechner Ödön munkásságára emlékező emléktábla elhelyezését az önkormányzatnál, és megkezdjük a hivatali ügyintézést.
Fotók: Mile Máté