Tavaszig nyertek időt a Magyar Evangéliumi Testvérközösség szociális és oktatási intézményei

2020. szeptember 24.

Egyelőre nem kapcsolják ki Iványiéknál a gázt

Megmenekültek az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) intézményei a fűtési szezon kezdetére időzített gázóra-leszereléstől, amivel tartozásaik miatt a gázszolgáltató fenyegette őket. Egyelőre tavaszig nyertek időt, hogy a díjhátralékukat rendezzék. Iványi szerint ezt szívesen kifizetnék abból a 6 milliárdból, amivel az állam tartozik nekik, csak nem adja.

A Nemzeti Közművek Zrt., illetve társcégei, vagyis az állami tulajdonú gázszolgáltató szeptember 24-én „egyoldalú nyilatkozatban” vállalta, hogy a felhalmozott díjhátralék ellenére egyelőre nem kapcsolja ki a gázt a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) szociális és oktatási intézményeiben, nemcsak a Dankó utcai bázison, hanem az ország más pontjain sem – jelentette be Iványi Gábor, a MET elnöke.

Emlékeztetett, hogy a nyár óta fenyegette intézményeiket a gázszolgáltatás elzárásának lehetősége, de két hete fordult komolyra a dolog, mikor megjelentek az állami szolgáltató emberei, hogy leszereljék a gázórát a Dankó utcában. Ezt akkor az intézmény munkatársai megakadályozták, később pedig – mint arról a Józsefváros újság is beszámolt – a munkatársaik és a szimpatizánsok barikádot emeltek a MET, az Oltalom Karitatív Egyesület és a Wesley János Lelkészképző Főiskola Dankó utcai intézményegyüttese előtt, hogy a szolgáltató ne férjen hozzá később se a gázórához vagy az utcai gázcsonkhoz, és ne tudják elzárni a gázt.

Ónodi István, az intézmények gazdasági igazgatója lapunknak korábban elmondta: csak a Dankó utcában 30 millió forint díjhátralékuk van, viszont az állam által elismert, de ki nem fizetett járandóság az intézményhálózat felé több milliárd forint. 2011-ben ugyanis az állam megfosztotta egyházi státuszától a MET-et, ami miatt Iványiék pert indítottak, végül a strasbourgi emberi jogi bíróság 3 millió eurós kártérítést ítélt meg nekik, de ennek is csak töredékét fizette ki az állam. Ráadásul az állam 2017 óta a maga által elismert jogcímeken sem fizeti ki a szociális és oktatási feladatokat átvállaló MET-et. 

Iványi Gábor mostani bejelentésében egyébként elmondta: a Dankó utcában és országos hálózatuk más intézményeinél összesen 200 millió forint adósság gyűlt össze a gázszolgáltató felé, amit nagyon szívesen kifizetnének például abból a mintegy 6 milliárd forintból, amivel az állam tartozik nekik. A most bejelentett kikapcsolási moratórium a fűtési szezon végéig, jövő tavaszig tart, aztán áprilisban újra leülnek a szolgáltatóval, hogy áttekintsék a helyzetet. Iványi beszámolt arról is, hogy az elmúlt hetekben sok támogatást kaptak – anyagit is: 60,1 millió forint értékben.

Lapunk is írt róla, hogy még a szolgáltató önként vállalt moratóriuma előtt Pikó András polgármester a helyzet rendezése érdekében levelet írt az üldözött keresztények megsegítéséért felelős Azbej Tristan államtitkárnak és Vecsei Miklós miniszterelnöki biztosnak, kérve a segítségüket, „mielőtt humanitárius katasztrófa alakulna ki”. Csak Vecsei válaszolt, aki hajlandó volt személyes egyeztetésre az ügyben a polgármesterrel, ám még a tervezett találkozó előtt érkezett Iványi mostani bejelentése.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

No data was found

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.