Kétféle moratórium is tiltja a kilakoltatásokat

2021. október 26.

Egyelőre nem lehet kitenni a renitens bérlőket az önkormányzati lakásokból

Magánlaksértés, önkényes beköltözés, rendzavarás, garázdaság, tiltott prostitúció, veszélyes fenyegetés – ezek és az ezekhez hasonló magatartások azok, melyek a közösségi együttélés szabályait súlyosan sértő cselekedetek közé sorolandóak – mondja a Józsefváros önkormányzati lakásaira vonatkozó házirend. Lapunk többször kapott jelzéseket lakóktól, akik tehetetlenek a renitens szomszédokkal szemben, a téma pedig a Józsefváros képviselő-testülete által október 21-én tartott közmeghallgatáson is felmerült.

Végső esetekben a legsúlyosabb szanckiót kell alkalmazni az együttélés szabályai ellen vétő bérlővel szemben: fel kell bontani vele a bérleti szerződést. Erre azonban jelenleg nincs lehetőség: a kormány 2021. december 18-ig meghosszabbította a járványügyi készültséget és az azzal együtt járó egészségügyi válsághelyzetet.

Ez alatt az idő alatt nem lehet kilakoltatásokat foganatosítani.

Ráadásul ez egy „dupla” moratórium: a téli időszakra egyébként is vonatkozik egy tiltás a kilakoltatásokat illetően. Az esetleges normaszegéseket azonban mégis tanácsosabb jelenteni, csak úgy tud indulni bármilyen eljárás, ha ezt a lakók jelzik. „Meg kell tanítani a lakókat arra, hogy tegyenek bejelentést, ha szükséges. Ha valaki visszaeső jelleggel súlyosan sérti a lakóközösség nyugalmát valamilyen cselekedettel, vagy akár a közös tulajdonú részek kisajátításával, eltorlaszolásával, akkor kell a vagyonkezelőnél bejelentést tenni, aki a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt (JGK)” – mondja Bényei Zoltán, az önkormányzat hajléktalanügyi referense.

Fotó: Ványi Ákos

A JGK Zrt. Ingatlanszolgáltatási irodájának honlapján lehet bejelentést tenni, és ha olyan a helyzet, akkor ők el fognak járni, tartanak egy soron kívüli bérleményellenőrzést, amiből jegyzőkönyv készül, ebből már tud egy eljárás indulni.

Azonban abban az esetben, ha veszélyeztetés, bántalmazás történik a házban, vagy akár éjjel van hangos dajdajozás, akkor már a rendőrséget is lehet értesíteni.

„Ha ez ismétlődik, kimennek kétszer-háromszor és mégsincs változás, akkor már látható, hogy az egyszerű figyelmeztetés nem elegendő, s el kell, hogy indítsanak valamilyen eljárást a rendbontó lakóval szemben”

– mondja Bényei.

A lakásrendelet megalkotását megelőzte egy egyeztetési folyamat különböző szervezetekkel. Akkor az Utcajogász Egyesület – ők ingyenes jogi segítséget nyújtanak lakhatási problémákkal küzdő rászorulóknak – javaslata az volt, hogy ne ad hoc módon történjen egy ilyen felmondás: „az, ha a szomszéd néni haragszik valakire, és mindenféle tücsköt-bogarat mond róla a vagyonkezelőnek, ne teremtsen alapot szerződésbontásra, egy ilyen döntésnek normatívnak kell lennie” – mondja Bényei. „Ekkor került be a lakásrendeletbe az, hogy a közösséget zavaró magatartás vagy egyéb grimbuszok (fölfordulás, hangos veszekedés, botrány) miatt

bérleti szerződést csak úgy lehet felbontani, ha az illető személy vagy család ellen indult már valamilyen eljárás”

– folytatja a hajléktalanügyi referens. Ez lehet szabálysértési, büntetőeljárás vagy birtokvédelmi eljárás. Tehát, ha valakit elmarasztalnak egy ilyen eljárás során, csak akkor jogosult a tulajdonos a bérleti szerződést felbontani. Ezután megy bíróságra az ügy, ahol majd születik egy végzés, és ennek értelmében lesz jogosult az önkormányzat a lakáskiürítés végrehajtását kérni.

Fotó: Nagy Dániel

Ennek állja most útját a moratórium, ami a veszélyhelyzetre való tekintettel ki van terjesztve december 18-ig, de a végrehajtási törvény alapján novembertől március végéig egyébként sem lehet senkit kitenni a lakásból. Ez utóbbi korlátozás egyébként az önkényes beköltözőkre nem vonatkozik, őket (később) ki lehet rakni a moratórium ellenére is.

„Ha valaki jogellenesen beköltözött más tulajdonát képező ingatlanba, jelenleg a járványhelyzet moratórium miatt nem lehet őket kitenni a lakásból, de

ha a kormány nem hosszabbítja meg a veszélyhelyzetet, akkor már fel lehet lépni velük szemben, ugyanis a téli kilakoltatási moratórium őket nem védi”

– mondja Bényei Zoltán. Ezekben az esetekben azonban van az önkormányzatnak egy vállalása: megfelelő elhelyezést kell biztosítania ezeknek az embereknek. Ahol kiskorú gyerekek vannak, azok családok átmeneti otthonába kerülhetnek, ahol egy szóló pár van, azokat párosan helyezik el egy hajléktalanellátó intézményben, aki pedig egyedül él és nincs szüksége speciális gondozásra, őt el lehet helyezni egy hajléktalanszállón. „Ez utóbbi két megoldás a leggyorsabb, de a családok átmeneti otthonára elég sokat kell várni. Így áll össze ez a rőzseköteg, és bár most nehezebb az ilyen ügyekben eljárni, de ha ilyeneket szenvednek el a lakók, ezeket a bejelentéseket akkor is meg kell tenni. Ha normaszegés van, akkor léteznek jogszabályok erre vonatkozóan, ami alapján el lehet járni most is, a JGK bérleményellenőrei pedig képesek gyorsan reagálni”–zárja gondolatait Bényei Zoltán, az önkormányzat hajléktalanügyi referense.

Címkép: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.