AMIKOR MÉG JÓZSEFVÁROS VOLT A BULINEGYED

2020. október 24.

Egykori legendás szórakozóhelyek

A 90-es évek elejének kultikus, főleg underground szórakozóhelyei Józsefvárosban voltak, vagyis a buliipari megállapítás, miszerint „a nyolc az új hét” valójában így igaz: az egykori nyolc volt a későbbi hét. De még fontosabb kérdés: vajon minden a Tilos az Á-ból indult annak idején, vagy inkább a Fekete Lyukból?

Ha azt halljuk, bulinegyed, mindenki a szomszédos VII. kerületre gondol, ahol a kétezres évek elején nyílt néhány romkocsma, amiket a budapesti fiatal értelmiség és művészközösség látogatott. Ebből született meg az a bulinegyed, amit ma is ismerünk, kimondottan a külföldi turistákat célzó szolgáltatásokkal. Mára annyira ráépült az idegenforgalom ezekre a szórakozóhelyekre, hogy a helyi közönség szinte teljesen ki is szorult, és aki a belvárosban szórakozni szeretne, inkább más kerületek felé kacsintgat. „A nyolc az új hét” – mondják már sokan az elmúlt években. Pedig pont, hogy az egykori nyolc volt a későbbi hét.

A Tilos az Á-val kezdődött

A rendszerváltás környékén a Tilos az Á Belső-Józsefváros megkerülhetetlen intézménye volt. A zenés szórakozóhely a hajdani Bakony étterem helyén működött a Mikszáth tér és a Szentkirályi utca sarkán – ma a Zappa Bistrót találjuk itt. 1989 novemberében az alapítók – egy végzős bölcsész egyetemista, egy könyvkötő, egy másik egyetemista, aki később diplomata lett és egy műszaki mérnök – elindultak moziba, megnézni a Brian életét. Előtte betértek a Bakony étterembe egy sörre, ahol rajtuk kívül csak a két felszolgáló ücsörgött, akik elpanaszolták, hogy hamarosan el fogják őket bocsátani, mert a Kelet-pesti Vendéglátóipari Vállalat nem kívánja tovább üzemeltetni a Bakonyt. Az akkor 27 éves Németh Vladimír másnap ellátogatott a magyar származású amerikai milliárdos üzletember, George F. Hemingway – aki később a Honvéd FC tulajdonosa is volt – által frissen alapított Orient Rt.-be, ami a rendszerváltás környékén száznál több egykori vendéglátócéget privatizált, és két nap alatt üzletet is kötöttek. A négy alapító letett százezer forintot, amit felújításra fordítottak. Kalákában nekiálltak székeket festeni a haverokkal, ácsoltak egy galériát, és külföldi példák – leginkább az amszterdami de Kroeg kocsma – alapján kialakítottak egy helyet, ahol hideg a sör, meleg a kávé, jók az italok, és izgalmas kulturális kezdeményezéseknek ad teret. Ez lett a legendás Tilos az Á, ami szilveszterkor nyílt meg.

A kétszintes üzlethelyiség még a századfordulón épült, eredetileg is vendéglőnek. Egykori borospincéje 1989 végén még vízben állt, de szeptemberre már koncertezésre is alkalmas volt. (Ez a mai Trafik Klub.) Az üzemeltetők a mai Természettudományi Múzeum helyén álló – később leégett – Alfa Moziba szerettek volna egy nagyobb koncerttermet is gründolni, de ez nem jött össze.

A Mikszáth Kálmán téri Tilos az Á underground szórakozóhely pincéjében Forgács Rezső író Ezra Pound-estje 1990. december 9-én. A képen Krassó György és Fónay Jenő.

Itt startolt a Tilos Rádió

Mindenféle érdekes és értékes ötletnek helyt adott a Tilos az Á: keddenként a Szabad Kezdeményezések Hálózata, szerdánként a Fidesz alakuló külügyi tagozata járt ide munkamegbeszélésekre. Hétfőnként a Kontroll Csoport zenekarból ismert Kistamás László által alapított Vákuum TV élő médiaperformansz adásait élvezhette az 50–100 fős publikum. Színházi és képzőművészeti elemekkel átszőtt műsorszámaikba bevonták a közönséget is, így lett az alkotóközösségnek oszlopos tagja Till Attila, akinek innen indult a karrierje. Csaposként itt dolgozott Szabó Győző színész, aki a Katona József Színházban alkotó Vajdai Vilmos színész-rendezővel itt alapította a TÁP (Tilos az Á Performance) Színházat.

Itt startolt el kalózadóként 1991-ben a Tilos Rádió is. Délelőtt kazettára felvették a műsorokat, amik délután kerültek adásba. Már akkor sok zene szólt a Tiloson, amit főleg a szórakozóhely legendás DJ-jének, Palotai Zsoltnak lehetett köszönni – máig a nemzetközi hírű lemezlovast tekintik minden modern magyar DJ atyjának.

Az egykori törzsközönség és a működtetők egy része a hazai kulturális színtér mellett a médiában is felbukkant, a Magyar Narancsban vagy a 2000-ben elinduló Rádió C-ben, ami az első hazai roma rádió volt – szintén a kerületben.

Az „Á” 1995-ig működött. Sok minden megváltozott addigra a szcénában, rengeteg új rivális hely nyílt, és hatósági zaklatásokkal is küzdeniük kellett, az alapítók szerint részben azért, mert valaki szemet vetett a helyre.

A Krúdy utca és környéke

A szomszédban nyílt meg a nagyon kicsi, ám roppant hangulatos Könyves Kávézó, ami egyszerre volt könyvesbolt és kávézó, valamint kulturális találkozóhely. Ebből lett a Képes Kávézó galéria, majd itt nyílt meg a Lumen, ahol nemcsak fogyasztani lehetett, de mindig voltak izgalmas fotókiállítások is. Ez a hely a mai  működik, igaz a vendéglátás már inkább a nagy Lumenben folyik a Horánszky utcában. A 90-es évek elején a Tilos az Á példáján felbuzdulva sorra nyíltak a szórakozóhelyek a környéken.

Ilyen volt az underground színtér ismert figurája, Kerényi Tódor Krisztián által alapított Egocentrum is a Lőrinc pap téren, aminek különlegessége volt, hogy egyetlen hajnali órát leszámítva – amikor takarítottak – egész nap nyitva állt a bohém közönség előtt. 1993 elején zárt be a hely, később a Cirko-Gejzír mozi működött a helyén, ma egy cseh sörözőt találunk itt.

A Krúdy és Szentkirályi utca sarkán állt a Darshan Café, vagyis a „kisdarshan”, ahol mindig jó zene szólt és nem összetévesztendő a mai Darshan-udvarral az utca túloldalán. Mellette volt a Nothin’ But The Blues Pub 1993-tól, itt az élő zene miatt voltak konfliktusok a környékbeli lakókkal, így inkább kamara jellegű, dobmentes koncerteket tartottak. A közeli Total Car a keményebb zenék kedvelőit várta, esténként rock és metál szólt a 90-es évek elején, míg át nem költöztek a Nyugati mellé, ott váltak a rockerek ikonikus helyévé.

A Krúdyban működött az Indiego lemezbolt, a CD-Fű teázó és lemezbolt, sorra nyíltak az underground divatüzletek és kis galériák, a környék ilyetén átalakulása hozta el azt is, hogy sétálóutcává vált a Krúdy egy része.

A 90-es évek közepétől a Puskin utcában üzemelt az egyetemista közegben népszerű Erdős Café. Az ELTE pincehelyisége egyszerre nyílt az egyetem udvarára és az utcára, napközben büfé volt, esténként zenés-táncos bulik otthona.

A másik legenda: a Fekete Lyuk

Egyesek szerint a Golgota utcai Fekete Lyuk volt mindennek az elindítója, amit a Tilos az Á kapcsán is emlegetett Kistamás László alapított még 1988-ban, a Vörösmarty Művelődési Ház (a Kolónia egykori bálterme) alatt. A régi Kolónia munkásainak létrehozott közösségi fürdő helyén működött évekig a hazai underground talán legismertebb keltetője. Soha előtte és utána nem volt ilyen hely, ami ennyire össze tudta volna fogni a szubkultúrák képviselőit. Tény, hogy a Lyuk és a Tilos az Á közönsége között volt átfedés, de utóbbi egyértelműen értelmiségibb közeg volt.

A Golgota úti Fekete Lyuk, alternatív klub a Vörösmarty Művelődési Ház pincéjében.

 Az alternatív, dark és punkmozgalom központi helyén rengeteg neves külföldi zenekar is megfordult. Itt üzemelt a Nagy Feró által alapított független kiadó és stúdió, hogy megjelenést biztosítson az olyan, akkor még alig ismert kisebb zenekaroknak, mint a Kispál és a Borz vagy a Pál Utcai Fiúk. A Lyuk történetének bemutatása külön cikket is megérdemelne. Két éve a Kiscelli Múzeumban rendeztek kiállítást az egykori Lyuk 30. évfordulójának alkalmából A pokol tornáca címmel.

A Fekete Lyuk bejárata előtt

 A szórakozóhely működését nemigen nézték jó szemmel a hatóságok, sok támadást kapott a média részéről is. Állandó volt a környéken a rendőri jelenlét, és bár bent nem voltak nagyobb balhék, a környékbeli parkokban gyakoriak voltak a verekedések. 1994-ben megszűnt a Fekete Lyuk, véget ért egy korszak, és bár történtek próbálkozások az újranyitásra, nem jártak sikerrel.

Részegen, haza

Egy átmulatott éjszaka gyakran ér úgy véget, hogy hazafelé eszik valamit az ember. A mai bulinegyed sok kis büféje épp ezekre az emberekre épít, minden sarkon kapható valamilyen fast food. Régen nem volt akkora a választék. Az egyik ilyen éjszakai találkahely az Uránia mozi mellett a pár éve bezárt Rákóczi pékség volt, ahol franciasalátát is flamózhatott a megéhezett éjszakai vándor, és fél 1 körül készült el a friss óriás sós kifli. És persze ott volt a Horánszky utcában a pékség, ahol szívesen kiszolgálták az éjszakából hazafelé tartókat is. Akik, ha mégsem akartak hazamenni, még mindig beülhettek hajnalban az 1885 óta töretlenül működő Múzeum Kávéházba, ahol világmegváltó beszélgetéseket folytathattak a barátokkal vagy az ott fogyasztó ismeretlenekkel. 

Fotók: Fortepan (Szigetváry Zsolt, Urbán Tamás), Arcanum

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 14.
Egy hónap alatt több mint hétszázan töltötték ki azt a felmérést, amivel azt kutatták, a józsefvárosiak milyennek szeretnék látni a Népszínház utca ma még igen barátságtalan torkolati szakaszát. Lássuk az eredményt!
2026. szeptember 14.
A II. János Pál pápa tér iskolatereinek ünnepi belakására hívja a kerület népét a RÉV8 szeptember 18-án.

További cikkek

2026. szeptember 12.
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és példaértékű országos mintát mutattak meg, amely alapjaiban képes megváltoztatni a hátrányos helyzetű roma fiatalok jövőképét.
2026. szeptember 11.
Túl alacsony jövedelmi határ, merev indikátorok, kevés pénz és sok adminisztráció – a Biztos Kezdet Gyerekházakban dolgozó szakemberek szerint több ponton változtatni kellene a jelenlegi rendszeren. Szabó-Tóth Kinga Dóra szociális, család- és idősügyi államtitkár a józsefvárosi Gyerekházban arról beszélt, hogy rugalmasabb szabályozásra és a terepen dolgozók nagyobb bevonására van szükség. A finanszírozás emelésére azonban egyelőre nem tett ígéretet.
2026. szeptember 11.
Másodszor indította el idén a Józsefvárosi Önkormányzat az állategészségügyi támogatási programot. A kerületi kutya- és macskatartók az állatorvosi költségek felére, a rászorulók és az ivartalanítást vállalók pedig akár 100 százalékos támogatásra is jogosultak lehetnek. A mostani körre négymillió forint áll rendelkezésre.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.