Beérkeztek a Városépítők ötletei

2024. október 24.

Ekkor dől el, hogy milyen ötletek valósulhatnak meg a Kesztyűgyárban

Nem lehet elég korán lokálpatriótává válni. Ezt célozza a Városépítők program: az önkormányzat a kerületi gyerekek segítségét kérte, mire költsön a Kesztyűgyár 12 millió forintot. Az ötletek beérkeztek, novemberben elindul a véleményezés.

Legyen rendszeres fodrász- és stílustanácsadás, kutyás foglalkozás, ékszerkészítő workshop, kényelmesebb kanapék, nagy tv, kondigépek, állandó színpad és KRESZ-park a Mátyás téren – csak néhány ötlet a józsefvárosi gyerekektől, hogy

mire költsön a Kesztyűgyár 12 millió forintot.

Október 20-ig gyűltek az ötletek a Kesztyűgyár által szervezett ötletgyűjtő foglalkozásokon, és az ötletgyűjtő falon. Végül

több mint 120 ötlet

érkezett be, amit novemberben egy szintén gyerekekből álló zsűri fog véleményezni. A

zsűrizésre azokat a 6-18 éves gyerekeket és fiatalokat várják,

akik rendszeresen megfordulnak a Kesztyűgyárban a különböző foglalkozásokon.

Az ötletek véleményezését megelőzi egy hivatali előszűrési folyamat, amely azt vizsgálja, hogy jogilag és más adminisztratív szempontból megvalósíthatók-e az ötletek. A hivatali előszűrőn jóváhagyott ötleteket egy ötletválogató eseményen rangsorolják a Kesztyűgyár közösségéből érkező fiatalok, előre meghatározott és közösen meghatározott szempontok alapján. A folyamat során a résztvevők – ideális esetben 10 fő – előre felkészített felnőttek segítségével (a Kesztyűgyár és a Közösségi Részvételi Iroda dolgozóival, önkéntesekkel) megbeszélik, és döntenek arról, hogy mely ötletek kerüljenek majd a szavazólapra.

A Városépítők ötleteiről

december 6. és 18. között lehet szavazni.

A szavazólapok megtalálhatók lesznek a Kesztyűgyárban. Még több információért érdemes felkeresni a Közösségi Részvételi Irodát.

Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 16.
Amikor a Horváth Mihály tér plébániatemplom előtti felújított szegletét átadták, már szó esett arról, hogy a másik oldal is át fog alakulni, térkő helyett ott is a növényeké lesz a főszerep. Most bemutatták az elkészült terveket, és akár indulhatna is a munka.
2026. október 16.
A főváros megállapodása a kormánnyal a parkolási bevételek elvételéről a felszínre hozta a kerületek elégedetlenségét a főváros működésével szemben, és a helyzet rendezésére azóta sem történt lépés. Pikó András most azt mondja, Karácsony Gergelynek nem fog sikerülni a fővárosi torta újraosztásával orvosolni a főváros bajait.
2026. október 16.
Október 19-től Józsefváros több pontján is dolgozni fog a JGK a járdák rendbetételén; a munkálatok idején egy-egy helyen átmenetileg korlátozhatják a közlekedést.

További cikkek

2026. október 16.
Amikor a Horváth Mihály tér plébániatemplom előtti felújított szegletét átadták, már szó esett arról, hogy a másik oldal is át fog alakulni, térkő helyett ott is a növényeké lesz a főszerep. Most bemutatták az elkészült terveket, és akár indulhatna is a munka.
2026. október 16.
A Századosnegyedben a Pitypang óvoda modern épülete pont olyan, amilyennek egy ovinak lennie kell: tágas, napos, kertkapcsolatos. És napelem is van a tetőn, madárodú meg a fákon.
2026. október 15.
Mi kell ahhoz, hogy egy üresen álló önkormányzati helyiségből valóban jól működő hely legyen? A Nyitva! Népszínház Fesztivál ezekre a kérdésekre is választ adott. A nyolc résztvevőből végül hárman maradtak, mind a Nagy Fuvaros utcában.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.