Az elmúlt hónapokban több lakossági bejelentés érkezett arról, hogy az Auróra utca 14. szám alatti ház első emeletén kábítószert árulnak – közölte lapunkkal a kerületi rendőrkapitányság.
A bejelentések alapján a rendőrség nyomozást rendelt el és „a kitartó felderítési munkának és a rendőrök felkészültségének köszönhetően” május 23-án 11 főt fogtak el és állítottak elő. Közülük 3 főt őrizetbe vettek és indítványozták a letartóztatásukat. A rendőrség gyanúja szerint kábítószerrel kereskedtek.
A házkutatás során kábítószer porciózására alkalmas eszközöket, valamint egyéb bűncselekmények elkövetéséből származó értékeket is lefoglaltak – tájékoztatott a rendőrség.