Gyilkosság, elfogás

2024. március 21.

Elfogták a Korányi utcai gyilkosság feltételezett elkövetőjét

13 óra körül, Józsefvárosban került rendőrkézre.

Egy órával kérdésünkre adott első válasza után (mely szerint még mindig nincs meg a szerdai Korányi utcai gyilkosság feltételezett elkövetője), a BRFK arról értesített minket, megtalálták a keresett személyt. „A feltételezett elkövetőt március 21-én 13 óra körül Budapest VIII. kerületében, a Kőbányai úton a BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói elfogták, elszámoltatása jelenleg is tart.”

Március 20-án reggel érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy megöltek valakit Budapest VIII. kerületében, egy Korányi utcai lakásban. A hatóság hajtóvadászatot kezdett az elfogására.

Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 20.
Az E.ON szeptember 21. és október 30. között hálózatbővítést végez a Tisztes utca 7., valamint a Hős utca 1. és 3. környékén. A munkák idején több helyen ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozásra kell számítani.
2026. szeptember 20.
Külön bejelentési felületet hoztak létre a Józsefváros Appban a közterületen talált drogszemét számára. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ hétköznap munkaidőben két órán belül, de legkésőbb 24 órán belül, hétvégén és ünnepnapokon pedig 48 órán belül szállítja el a bejelentett hulladékot. A használt tűkhöz és más eszközökhöz nem szabad hozzányúlni.
2026. szeptember 20.
Művészetterápiás csoport indul Józsefvárosban 13–15 évesek számára a Partvonal Pszichoterápiás Rendelőben.

További cikkek

2026. szeptember 20.
Az E.ON szeptember 21. és október 30. között hálózatbővítést végez a Tisztes utca 7., valamint a Hős utca 1. és 3. környékén. A munkák idején több helyen ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozásra kell számítani.
2026. szeptember 20.
Külön bejelentési felületet hoztak létre a Józsefváros Appban a közterületen talált drogszemét számára. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ hétköznap munkaidőben két órán belül, de legkésőbb 24 órán belül, hétvégén és ünnepnapokon pedig 48 órán belül szállítja el a bejelentett hulladékot. A használt tűkhöz és más eszközökhöz nem szabad hozzányúlni.
2026. szeptember 19.
Elkezdődött az Európai Mobilitási Hét, és ennek része a budapesti Autómentes Hétvége, ami érinti Józsefvárost is, és átmeneti közlekedési változásokat hoz.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.