Ősszel fáznak

2025. szeptember 12.

Elmondjuk, mikor pótolják az elpusztult fákat

Több fa kiszáradt a József utcában, a metszést végző cég viseli a költségeket.

A nem megfelelő metszés miatt száradt ki 3 fa a József utcában a Salétrom utcához közelebb eső részen – írta honlapján a JGK. A közlemény szerint a fákat a metszést végző cég a saját költségén pótolni fogja az őszi faültetések idején.

A további 6 fa sorsa is kérdéses, közülük 3 „közepes állapotban” van, azok fejlődését ezért figyelemmel kísérik, gondozásukra kiemelten figyelnek.

A másik 3 fa szintén kiszáradt, azonban azokkal még tesznek egy próbát: szeptemberben visszametszik őket.

Ha nem hajtanak ki, azokat is cserélik,

a garanciális költséget a kivitelező állja.

A József utca fásítása idén májusban indult el. Az eredeti tervek szerint 24 fát ültettek volna az utcába az Utcafásítási Program II. ütemének részeként.

Júniusban fejeződött be a József körút és Rigó utca közötti szakasz fásítása, 9 fát ültettek. Augusztusban a városüzemeltetés és a kivitelező képviselői bejárást tartottak a területen, akkor került sor a fák állapotának felmérésére is.

A fák cseréjét novemberben végzik el legkorábban, a tervek szerint legkésőbb decemberre végeznek a munkálatokkal.

A József utca Rigó és Német utcák közötti szakaszán folytatódott volna a fásítás, ám menet közben kiderült, a közműtérkép nem a valóságnak megfelelően ábrázolta a földalatti közművezetékeket. Mivel az utcaszakasz mindkét oldalán futnak vezetékek, a fásítás itt nem megoldható.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.