Lapunk is beszámolt a 2023-as év utolsó képviselő-testületi ülésén tettlegességig fajuló incidensről, melyben Egry Attila erőszakkal el akarta venni Szarvas Koppány Bendegúz momentumos képviselő mobiltelefonját, mert azzal korábban felvételeket készített róluk az ülésen.
Az eset után Szarvas Koppány Bendegúz besétált a VIII. kerületi Rendőrkapitányságra és feljelentést tett garázdaság bűntettének gyanúja miatt.
Szarvas január közepén az Ügyfélkapun keresztül kapott értesítést arról, hogy
feljelentését elutasították,
erről később postai úton is értesítették. Nyolc napon belül élhetett panasszal, ezt meg is tette, elküldte a BRFK-nak, akik továbbították azt a VIII. kerületi Ügyészség részére.
A feljelentés elutasításának indoka, hogy a BRFK rendőr-alezredes osztályvezetője szerint nem történt bűncselekmény. Arra hivatkoztak, hogy „a garázdaság megvalósulásának három együttes feltétele van, az elkövetési magatartás kihívó közösségellenessége, erőszakos jellege, valamint annak másokban megbotránkozás vagy riadalom keltésére való alkalmassága, mely feltételek egyikének a hiánya esetében a bűncselekmény nem jön létre”.

A rendőrség szerint Egry Attila nem bántalmazta Szarvast, nem ütötte és nem is lökte meg,
kizárólag a készüléket ragadta meg,
ez pedig nem garázdaság: „A nem támadó jellegű fogás, megérintés nem tényállásszerű tevékenység, továbbá a dolog egyszerű érintése, megfogása erőszakos magatartás tanúsításának nem minősül.”
Lopásnak sem minősítették az esetet, mert a „bűncselekmény elkövetési magatartása” az elvétel. A rendőrség szerint Egry nem eltulajdonítási célból vette el a mobiltelefont, szerintük viselkedése a felvétel készítése elleni nemtetszése kinyilatkoztatása volt, ezért a lopás vétsége sem állapítható meg.
A feljelentés elutasítására vonatkozó panaszát arra hivatkozva adta be a momentumos politikus, hogy a dolgok elleni erőszak akkor is megvalósul, ha megalapozható anyagi kár nem keletkezik. Precedensekkel hivatkozott arra, hogy márpedig igenis erőszakos fellépésről volt szó, akkor is, ha a telefonjában nem tett kárt Egry.
„A Sándor-palotát is úgy dobta meg Gulyás Márton, hogy annak nem lett baja. (Gulyás 2017-ben festékes flakonokkal dobálta meg társával a Sándor-palotát egy tüntetés alatt – a szerk.)
Aztán mégis elítélték garázdaság és rongálás miatt.”
– érvelt lapunknak a Századosnegyed önkormányzati képviselője.
Tegyük hozzá a bíróság akkori érvelését: a Sándor-palota műemlék, és a két tüntető meg nem határozható mértékű kárt okozott azzal, hogy felé dobta a festékes flakont.
És ha már dobás: Szarvasnak másik bírósági ügye is van, a hivatalos személy elleni erőszak ügyében február közepén várható ítélet. Szarvasnak le kell mondania, ha a bíróság jogerősen is szabadságvesztésre ítéli (a cikk korábbi verziójában az szerepelt, bármilyen elmarasztaló ítélet esetén le kell mondania, ez tévedés volt).
Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf