Életének 93. évében, november 9-én elhunyt Tatár Eszter, Jászai Mari-díjas rendező, műfordító, játékmester, színész. 1950 és 1954 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt, diplomaszerzése után a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd a győri Kisfaludy Színház tagja lett. 1962-től a Nemzeti Színház művésze volt.
Több éven át dolgozott a Madách Színházban, majd a józsefvárosi Turay Ida Színházban. Főként rendezőasszisztensként és játékmesterként tevékenykedett (a játékmester a rendező munkatársa, aki a szöveg betanításával, a színészi játék részletes kidolgozásával, a csoportos szereplők betanításával foglalkozik). Tatár olyan rendezők jobbkezeként irányított és hozott létre előadásokat, mint például Kerényi Imre vagy Huszti Péter.
Legutóbbi munkája a Turay Ida színházzal a Sztár leszel! című darab fordítása volt, de több előadásnak is művészeti tanácsadója volt. Tatár Eszterről már két éve bérletet nevezett el a színház tisztelete jeléül, a teátrum most azt írja halála kapcsán: „Eszter nemcsak művészi munkásságával, hanem emberségével is példát mutatott. Hiányozni fog a színház világából és mindazoknak, akik ismerték és szerették őt, de emléke tovább él a színpadon és a nézők szívében.”
Nyitókép: Turay Ida Színház