Október 16-án, pénteken 16.30-kor emlékköveket avatnak a Lőrinc pap téren Leé József tiszteletére – közölte a Józsefvárosi Önkormányzat. A helyszín nem véletlen: Leé közel egy évtizeden keresztül ezen a téren árulta a Fedél Nélkül utcalapot, alakja a környék utcaképének részévé vált. Az idén lenne hetvenéves.
Leé József 1956-ban született, és csak élete utolsó évtizedében kezdett verseket írni. Kepe Róbert, a Fedél Nélkül felelős szerkesztője a 2000-es évek első felében ismerte meg. Nem sokkal korábban vette át a lap szerkesztését, amelynek működésében akkor – ahogy fogalmaz – „elég nagy anarchia volt”. Kepe elsősorban a terjesztői hálózatra és az ott megismert hajléktalan emberekre támaszkodva próbált rendszert teremteni, Leé pedig az elsők között volt, akikre ebben számíthatott.
Először terjesztőként kapcsolódott a laphoz, majd írni kezdett. Kepe visszaemlékezése szerint egy metróút során írta meg élete első versét, a Vers (lak)cím nélkül című költeményt. Hamar kiderült azonban, hogy nemcsak szerzőként lehet rá számítani: „Józsi
rendkívül sok potenciállal rendelkezett.
Nemcsak művészként, hanem tulajdonképpen sorstárssegítőként, önkéntesként, alkalmazottként, mindenféle szerepben volt velünk. A terjesztői hálózatnak is nagyon fontos figurája volt.”
A 2004–2005 körül kezdődő intenzív együttműködés Leé 2014-es haláláig tartott. Kepe szerint rengeteg dolgot találtak ki közösen a Fedél Nélkülnél, Leé pedig a lap kevésbé látható háttérmunkáiból is kivette a részét, egy ideig az adminisztrációban is dolgozott: „rendkívül sokoldalú és nagyon fontos ember volt ő a Fedél Nélkül életében.”
Kepe legalább ilyen fontosnak tartja azt, ahogyan Leé az emberekhez viszonyult. Különösen nagy türelme és empátiája volt, és szinte mindenkivel megtalálta a hangot egy olyan közösségben, ahol természetesen konfliktusokból sem volt hiány: „iszonyatos türelme volt,
rettentően erős érzelmi intelligenciája, mindenkivel képes volt megértetni magát.
Nem emlékszem, hogy lett volna vitája valakivel, pedig az nálunk elég gyakori dolog.” Kepe szerint Leében valamiféle természetes alázat is volt. Mint mondta, eddig is csak szuperlatívuszokban beszélt róla, „de emberileg még ennél is egy szinttel magasabban volt”. Talán mindennél jobban megmutatta ezt Leé szereplése a Legyen Ön is milliomos! egyik 2013-as különkiadásában. Hárommillió forintot nyert, a pénz harmadát azonban még a stúdióban szétosztotta hajléktalan sorstársai között. A megmaradt összegből egy szerény lakhatást biztosító helyet szerzett magának, és megvette azt a laptopot, amelyre az íráshoz régóta vágyott.
Leé ekkor már súlyos beteg volt, és nem egészen egy évvel később, 2014-ben meghalt. Versei életében nem jelentek meg önálló kötetben: a Bánom is én című könyvet a Menhely Alapítvány adta ki posztumusz, 2016-ban.
Munkái azonban már életében kiléptek a versek és az utcalap világából,
halála után pedig újabb és újabb művészeti feldolgozásokat inspiráltak.
Verseiből született a Rendben élni című monodráma, amelyet 2016-ban mutattak be az Átriumban. Leé részt vett a Pneuma Szöv. 2014-es 20 forintos operett című közösségi előadásában, és társszerzője volt az Egyetlen hajléktalan című operának is, amelyet 2015-ben mutattak be. 2021-ben a Tandem Színház Fapados Revü című zenés estje nyúlt ismét a műveihez, Szabó Balázs megzenésítéseivel; az előadás az Ördögkatlan Fesztiválra is eljutott. 2022-ben pedig a Pneuma Szöv., a Mókusok és a Bennfentes Kívülállók Közkórusa Leé verseit írta fel krétával a Lőrinc pap tér köveire.
Négy évvel később ugyanezen a téren már nem krétával kerülnek a kövekre Leé József sorai. A születésének 70. évfordulójára készülő emlékkövek állandó helyet adnak annak az embernek, aki csaknem tíz éven át maga is hozzátartozott a Lőrinc pap tér mindennapjaihoz. A Fedél Nélkül interjúja Leé Józseffel itt érhető el.
Az emlékkőavatás Facebbok-eseménye itt található.
Vers (lak)cím nélkül
Nincs ajtóm,
Nincs hová belépned hozzám barátom,
Sem ablakom, melyen át kilátsz,
S amin az eső kintről kaparász
Csendes vasárnap délutánon.
Életem maga a megnyitott tér,
S az eső a nyakamba csorgás –
Palackba zárt tablettás boldogság segít,
Ha rámtör a szorongás
Falak nélküli sorsom szobáján
Akárki megvetőn, közönnyel
Kopogtatás nélkül jár át.
Számukra mit sem jelent – tudom
Fájdalmam, önérzetem, dacom
Egy célom volt csak: a megtartó felejtés
De kell legyen valahol menekvés
Túlélni. Mit is? Már magam sem tudom.
Templomba járok. Imádkozom.
Nyitókép: Mile Máté
