INTERJÚ CSÁRDI ANTAL PARLAMENTI KÉPVISELŐVEL

Csárdi Antal
2021. január 26.

„Én szégyellem magam a Fidesz helyett”

Csárdi Antalt, a Józsefváros egy részét is magában foglaló választókerület parlamenti képviselőjét kértük arra, értékelje az elmúlt évet, beszéljen a jövőbeni feladatokról. Az LMP-s politikus elmondta, a kormány „pénzügyi rablóhadjáratba kezdett”, de büszke arra, hogy ilyen nehéz helyzetben is össze tudtak fogni az emberek Józsefvárosban.

Mire a legbüszkébb a 2020-as évből és mi a legnagyobb kudarca Józsefvárosban?

Iszonyatos nehéz éven vagyunk túl.  Az elmúlt hónapokban meg kellett változtatnunk alapvető szokásainkat és szinte teljes életvitelünket is. Egyszerre küzdöttünk és küzdünk a kiszolgáltatottság érzése és a vírus egészségügyi következményei ellen, egyszerre kell aggódnunk a pénzügyi bizonytalanság és családtagjaink egészsége miatt. És ha mindez nem lenne elég: a kormány ahelyett, hogy a problémákat kezelné, elképesztő bosszúhadjáratot folytat az ellenzéki vezetésű önkormányzatok ellen. A kerületek, települések kivéreztetésére játszik. Pénzügyi rablóhadjáratba, kifosztásokba kezdett. Józsefvárostól már összesen 4,5 milliárd forintot vontak el. De ezt a pénzt nem Pikó Andrástól és az önkormányzat ellenzéki vezetésétől vették el, hanem a helyben élőktől. Mert nem jut pénz óvoda- és bölcsődefejlesztésekre, bérlakásfejlesztésekre, közbiztonsági fejlesztésekre, útfelújításokra vagy a józsefvárosi gyerekek nyári üdültetésére. Én szégyellem magam Kocsis Máté és a Fidesz helyett. Szekunder szégyen ez az ő kudarcuk miatt. Mert kudarc az, hogy 2020-ban sem tanulták meg, mit jelent a valódi képviselet. Amire viszont nagyon büszke vagyok, hogy ilyen borzasztó nehéz helyzetben is mennyire össze tudtak fogni az emberek. Józsefvárosban a közösség ereje győzött. Önkéntesek százai segítettek a járványvédelmi munkában, új szociális támogatások és vállalkozásokat segítő programok jöttek létre. Ez a közösség ereje nélkül nem sikerülhetett volna. Büszke vagyok, hogy nem csak Józsefvárosban, hanem Ferencvárosban és a Várnegyedben is részt vehettem ebben a munkában, segíthettem országgyűlési képviselőként a polgármestereket.

A milliárdos elvonások miatt biztos, hogy sok fejlesztéstől esnek el a józsefvárosiak. Ön, mint a térség egyik parlamenti képviselője, mit tud ígérni ebben a helyzetben?

Dolgozunk tovább a kerületi polgármesterekkel azon, hogy a kerületek még élhetőbbek és zöldebbek legyenek, hogy a kormányzati elvonások ellenére ott segítsünk, ahol valóban szükség van rá. Továbbra is mindent megteszünk azért, hogy ne kelljen senkinek rettegnie a hónap végétől, hogy ne legyen luxus egy vasárnapi ebédre való bevásárlás. Ezt a munkát fogjuk folytatni, én pedig a továbbra is az itt élők hangja leszek a Parlamentben.

Azt már egyértelművé tette, hogy szeretne újraindulni a választókerületében. Tud arról, hogy más is megmérettetné magát itt az ellenzék részéről?

Én a kormányváltással leszek elégedett, mert tudom, hogy a magyarok többsége is ezzel lenne elégedett. Az előválasztást pedig fontosnak tartom én is, hiszen a legfontosabb, hogy minden körzetben a legjobb ellenzéki jelölt álljon ki a fideszes jelölttel szemben, ezért mindenkit arra tudok biztatni, hogy vegyen részt majd az előválasztásokon. 

Szöveg: Zoltai Ákos; Képek: Bankó Gábor

Kapcsolódó cikkek

2026. november 08.
A Budai Várnegyed arca az elmúlt tíz évben gyökeresen átalakult – ezt mindenki jól tudja. De mi indította el ezt a folyamatot? És mit lehet kezdeni a második világháborúban, vagy azután elpusztult hatalmas épületekkel, amit az elmúlt Orbán-kormányok visszaépítettek? Hogyan lehetne őket hasznossá tenni? Vagy le kell őket bontani?
2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.

További cikkek

2026. november 06.
A következő tanévtől már csak négy évfolyamon mérik a diákok tudását.
2026. november 05.
Kamerarendszerekre, megerősített kapukra, távfelügyeletre és kivonuló biztonsági szolgálatra is pályázhatnak a józsefvárosi társasházak. A fejlesztések és szolgáltatások költségeinek maximum felét állja az önkormányzat.
2026. november 04.
A kulturális költségvetés tervezete több művésznél és szakmai szervezetnél is felháborodást váltott ki, mert miközben egyes intézmények támogatása nőne, a Nemzeti Kulturális Alap pályázati kerete jelentősen csökkenne.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.