„Jó itt a hangulat, a kiszolgálás közvetlen, nagyon adom ezt a feelinget” – mondja egy fiatalember melósruhában, aki egy közeli építkezésről érkezett elkölteni ebédjét. Sima retrót kér közepes méretű hússal, amit majd az elmaradhatatlan energiaitallal öblít le. „Minden héten jövök ide, mert nagyon jó kajákat csinál a Joci, amikor először beleharaptam egy itteni hamburgerbe, egyből az újpalotai lakótelepen éreztem magam 1987-ben, és ez jó” – mondja egy középkorú, burgerre váró férfi.
A 30 éves Moszkva téritől a cheddaros-angus marhásig
A kis büfében elkészített szocialista eledelről nem biztos, hogy mindenkinek jó emléke van, de Joci burgerei azért másmilyenek: még a legegyszerűbb szendvics is kiváló alapanyagokból van elkészítve, arról nem is beszélve, hogy egy ideje már nem csak retró ízekkel dolgozik: „Az alapváz megmaradt, kalácstésztás zsemle, sima kígyóubi, fejessaláta-levél, paradicsom, lila hagyma, de mivel egyre nagyobb teret nyert mára a street food, a közízlés eltolódott a nyugatias ízvilág felé, az emberek az amerikai típust keresik. De én nem akartam csak az amerikai típusúra ráállni, mert akkor a 10-ből én lennék a 11-ik ilyen burgeres, elveszne az egyediség.”
„Van olyan szendvics, ami olyan, mint 30 éve a Moszkva téren, de modernebb is van, cheddaros hambi, angus marha, 50 féle szósz” – mondja Joci. Szóval, a változó igényekhez alkalmazkodni kell, de van, ami már túlzás Joci szerint a hazai burgerfronton:
„Amikor már szarvasgombás, pesztós, karamellizált hagymás burgerről van szó, akkor azért azt mondom, gyerekek, mégiscsak egy egyszerű hamburgerről beszélünk! A lényeg az, hogy fújjon, tocsogjon, gyors legyen, az íze pedig olyan, amit mindenki szeret, fűszeres és finom!”
200 fős haverság
Joci szinte véletlenül sodródott bele a hamburger-bizniszbe. „Zöldségesként dolgoztam a Rákóczi téri csarnokban, de a metróépítés teljesen betett a piacnak. Meg tudtam vásárolni ennek a kis üzlethelyiségnek a bérleti jogát. Nem terveztem sokáig ezt csinálni, de egyszer csak berobbant a hely, és azóta sem enged el” – mondja.
Próbálkozott a terjeszkedéssel, egyszer Óbudán is nyitott egy helyet, de valahogy mégsem indult be az üzlet, visszatért a nyolckerbe:
„Voltak rossz döntéseim, minden pénzemet elveszítettem, visszajöttem hát ide, mindig is ez a pici, nyolcadik kerületi üzlet húzott ki a bajból.”
Közben vendég érkezik, ifjú épületasztalos kisapa, aki brutál-dupla burger burkolása céljából érkezett: „Na, helló, Béla, hogy van a kisgyerek? – kérdi Joci. „Á, folyton izeg-mozog, tele van plezúrral, nem rossz, csak eleven” – kacsint a válaszadó, majd Jocink rádobja a sütőlapra a tekintélyes húsdarabot.
Így megy ez, miközben harapásra ingerlő illatok hatása alatt háborog a másnapos gyomor, addig történetek cserélnek gazdát. Joci majd 200 embert ismer a vendégkörből: „Nem biztos, hogy mindenkinek emlékszem a nevére, de az arcára, a sztorijára, és arra, hogy mit eszik, viszont biztosan.”
Leánykérés és önkiszolgáló üzemmód
Volt itt már leánykérés, de olyan is, hogy a láthatóan megfáradt Joci helyett a vendég készítette el magának a burgert: „beállt a sarokba, megcsinálta magának, megette, továbbment, ennyi”. Az éhes ember ideges, de mivel hősünknek a vevők 80 százalékával haveri viszonya van, mindenki türelmes, még akkor is, amikor csúcsidőben a várakozási idő akár 20 perc is lehet.
Néha vannak persze itt is „tüskebökik”: „Van, aki hot dogot szeretne, de virsli nélkül, volt olyan, aki azt mondta, hogy a kecsapot késsel kenjem el, mert ha nem, akkor nem issza be a hús. Olyan is volt, aki annyi feltétet kért bele, hogy nem tudtam már hová tenni a reszelt sajtot, csak alulra, erre azt mondja, hogy úgy nem kell, mert nem úgy érnek össze az ízek, csak akkor, ha felül van.
Ezenkívül van, aki szénhidrátcsökkentett hambit kér, az pedig úgy néz ki, hogy kiveszem a zsemle közepét” – nevet Joci.
Tegye félre hát ön is a mérleget egy napra, merüljön el Joci hamburger-univerzumában, biztos, hogy nem kell hozzá kenyeret ennie, mert így is jóllakik!
Fotók: Huszár Boglárka
