Interjú Hegyi Frigyessel, az Oltalom Sportegyesület futballedzőjével

Oltalom Sportegyesület - HWC 2023
2023. július 22.

„Ez a világbajnokság elsősorban az élményekről, barátságokról szól”

Július 8. és 15. között rendezték a Hajléktalanok Világkupáját, ami a hajléktalan emberek és a menekültek labdarúgó-világbajnokságának számít. Ebben az Oltalom Sportegyesület képviselte hazánkat, ahogy 2006 óta mindig, és idén öt nemzet tagjaiból állt össze a csapat. Mi is beszámoltunk az első meccsekről, s most a hazaérkezés után a csapat edzőjét, Hegyi Frigyest interjúvoltuk meg.

A magyar csapat a 13. helyen végzett az Egyesült Államokbeli Sacramentóban rendezett Homeless World Cup (HWC) versenyen. Az első körben remekelt a magyar válogatott, hatból öt meccset megnyert és csoportmásodik lett. A második körből sajnos már nem jutottak a legjobb nyolc közé, egy győzelemmel és két vereséggel a harmadik helyet csípték meg, így a 9. és 16. hely közötti helyosztókon játszottak tovább. Itt az ukránoktól kikaptunk, az osztrákokat és finneket legyőztük ismét,

így a 13-ok lettünk.

Persze ez a verseny sosem csak a sportról szól, hanem az élményekről, az integrációról és a helytállásról is. A csapat edzőjét kérdeztük a múlt heti kaliforniai kiruccanásról, a csapatról, a múltról és a jövőről.

Hegyi Frigyes
Hegyi Frigyes

Mindig az Oltalom Sportegyesület adja a magyar nemzeti válogatottat a Hajléktalan Világkupán?

Igen. Tulajdonképpen ez az esemény indította be magát az Oltalom Sportegyesületet is annak idején. Rákos András, az elnökünk az Oltalomban volt szociális munkás, hajléktalan emberekkel dolgozott, és valamelyik hajléktalanújságban látott egy cikket a 2000-es évek elején a Homeless World Cupról, ez inspirálta, hogy verbuváljon egy csapatot. Akkor még kevesebb induló csapat volt, de sikerült kivinnie az Oltalom csapatát Magyarország színeiben. Az nagyon jó élmény volt, és tulajdonképpen utána erre épült rá az egész fociszervezetünk meg az egyesület is.

Onnantól kezdve minden évben részt veszünk a HWC-n, csak a covid miatt maradt el egy ideig, még a múlt évben sem sikerült megszervezni. Mindig minket hívnak, de hivatalosan pályázni is kell. Egy országból csak egy szervezet indulhat, itthon ezek mi vagyunk. Azt azért tudni kell, hogy ez egy speciális szabályokra épülő és sajátos pályán játszott futball, amit itthon nem nagyon játszik senki, ilyen pálya nincs is az országban. Sajnos ez a játéktípus itthon még nem terjedt el, nem játssza rajtunk kívül senki. Pedig jó lenne, ha mondjuk néhány év múlva lehetne egy országos válogatót is tartani, amikor a nemzeti csapatot összerakjuk.

Néhány éve a világkupán, Mexikóban is ott volt a csapat, 2019-ben Utrechtben pedig ti lettetek az elsők.

Igen, Mexikóvárosban harmadikok lettünk, a hollandiai verseny pedig 2019-ben volt, épp a covid előtt. Az egy európai verseny volt, nem világszintű.

Sok csapat indult el idén is, a 13. hely ennek fényében értelmezendő, a középmezőnyben szerepeltetek végül.

28 férfi és 12 női csapat vett részt idén, de a korábbi években még több induló volt. Az, hogy Amerikában rendezték az idei versenyt, valószínűleg elég sok országnak betett a megnehezített vízumszerzés miatt. Mivel több nem magyar származású játékosunk van, ez nekünk is probléma volt.

Oltalom Sportegyesület - HWC 2023
Oltalom Sportegyesület – HWC 2023

Olvastam, hogy a líbiai játékosoknak macerás volt megszerezni a vízumot.

Igen, a vízumigénylés nem volt egyszerű, voltak olyan játékosaink is, akik eleve nem igényeltek vízumot, mert tudták, úgysem fogják megkapni. Több Ukrajnából érkezett nigériai játékosunk van, ők meg se próbálták. Ezért is volt most kevesebb ország jelen, afrikai országok csapatai például idén nem jöttek, pedig minden évben ott szoktak lenni. De nem kaptak vízumot az indiaiak meg a kínaiak sem, ők is állandó szereplők amúgy. A helyszín is később derült ki a pandémia miatti leállás okán, és eleve kevesebb idő volt megszervezni mindent. Egyébként van olyan év, hogy 40 csapat is van a férfi mezőnyben.

Nem olcsó mulatság kivinni egy egész csapatot. Ennek a forrását hogyan tudjátok megszerezni?

A nemzetközi szervezet fizeti a kintlétet, amit nekünk kell összeszednünk, az az úti költség, a vízum, a biztosítás meg valamennyi költőpénz.

Hányan utaztatok ki?

Tízen: nyolc játékos meg két edző, köztük én is.

Van, aki támogatja a csapatot?

Pályázati forrásokból oldottuk meg a finanszírozást, bár most ez az amerikai út nem volt egyszerű. Ráadásul szeptemberben meg Indiába megyünk az egyesülettel.

Az milyen verseny lesz?

Az az Utcagyerekek Krikett Világbajnoksága. Egyébként ez egy vicces történet, mert a kriketthez nem is értünk, csak most tanuljuk pár hónapja, egy itt élő indiai srác segít nekünk. Oda egy másik szervezet hívott meg minket, a Street Child United. Ők már tavaly is meghívtak minket Dohába, ahol fociverseny volt gyerekeknek. Minden futball-világbajnokság után pár hónappal a világbajnokság helyszínén megrendezik az Utcagyerekek Világbajnokságát (SCWC) is.

A magyar futballcsapat az Utcagyerekek VIlágkupáján 2022-ben
A magyar futballcsapat az Utcagyerekek Világkupáján 2022-ben

Ezt csinálják fociban meg krikettben is. Tavaly a katari versenyre kaptunk meghívást, beadtuk a pályázatot, és azt kérdezték, nincs-e kedvünk a krikettversenyre is elmenni, mert nemcsak olyan országokat várnak, ahol ezt a sportot komolyabban is űzik, hanem újoncokat is szívesen látnak.

A rendezvényeik kevésbé szólnak magáról a sportról, a krikettről meg a fociról, mint például a Homeless World Cup, ahol viszont jól kitalálták azt, hogy sok meccse van mindenkinek, azoknak is, akik már kiesnek korábban a fő trófeáért zajló küzdelemből. Ehhez képest a Street Child rendezvény tíznapos, de abból csak három a sport, a többi inkább szakmai rendezvény, mint mondjuk gyerekjogi konferenciák meg workshopok. Ezért is mondták, hogy nem baj, ha nem nagyon tudunk krikettezni. De azért persze már pár hónapja próbáljuk szorgosan megtanulni ezt a játékot. Ezt most azért is mondtam, mert oda is nekünk kell megszerezni az utazási költséget, és ahhoz próbálunk szponzorként megszerezni olyan cégeket, akiknek van valamilyen indiai üzleti kapcsolódása – ez még nem jött össze.

Tegnap, amikor felhívtalak, éppen edzést tartottál gyerekeknek.

A Margitszigeten, szabadtéri pályán edzünk. Az Atlétikai Centrum mögött van egy kis ráccsal körülvett pálya, ami azért is jó, mert ott a krikettet is tudjuk gyakorolni, mert a rács megfogja a labdákat. Az Atlétikai Centrum pályája még a legalkalmasabb arra, hogy a HWC-focit gyakorolhassuk, de az sem az igazi, mert sokkal hosszabb és keskenyebb, emiatt egy csomó dolgot nem lehet megtanítani a fiúknak, amit már tényleg csak kint tudtak megtapasztalni a HWC helyszínén, például hogy mennyire kell széthúzni a támadást, vagy mennyire le kell menni a sarokba.

Azt olvastam, hogy próbáljátok bójákkal és szigetelőszalaggal modellezni a pályát, de mondjuk a palánkot nem tudjátok odébb rakni.

A szélesség a legproblémásabb, mert nagyon fura ez a pálya minden más focihoz képest: szinte majdnem olyan széles, mint hosszú; a félpálya, ahol a támadás folyik, például szélesebb, mint amilyen hosszú. A kapu mérete is teljesen más, elkerítő szalagokkal szoktuk megoldani, hogy az 1,30-szor 4 méteres kaput modellezzük. Nehéz ügy ez a pálya, még mindig álmodozunk, hogy

egyszer sikerül majd összehozni valahol Budapesten egy ilyet,

de ez még várat magára.

Hogyan készültetek fel a világkupára? Végignéztem hónapokra visszamenőleg a Facebook-oldalatokat, láttam, hogy volt országos roadshow, itt-ott feltüntetek, nemcsak a felkészülés, hanem a népszerűsítés miatt is. Volt a Hősök terén is egy bemutatótok. De hogyan tudtok edzeni egy ilyen világversenyre, kikkel? Van egy nagyobb keretetek, és egymás ellen játszotok?

Alapvetően van két nyitott edzésünk egy héten, ez az előző félévben végig a városligeti Mini Arénában volt, ami egy műfüves, éjjel-nappal nyitva tartó pálya. Most a nyáron ez sajnos megváltozott, mert éppen felújítják, meg az azért sem a legjobb hely nekünk, mert egyesével kell mindig időpontot foglalni. Alapvetően ott voltak az edzéseink, de sajnos ezt a HWC-szabályrendszerű focit nem nagyon lehet gyakorolni azon a helyen, ezért ott csak sima fociedzést tartunk. Arra azért elég nagy létszámban jártak emberek. Ott kitettük a jelentkezési lehetőséget, és akik rendesen jártak edzeni, azokból csináltunk egy szűkebb 12 fő körüli keretet, akiknek áprilistól már egy plusz margitszigetes edzést is tartottunk, ahol ezt a speciális játékot gyakoroltuk.

Hányszor edzettetek egy héten?

Heti három alkalommal. De csak egy olyan volt, amit a HWC-pályához hasonlón tudtunk tartani. Az utolsó 3-4 hétben volt még egy plusz vasárnapi edzés is. De amúgy más helyeken is szoktunk tartani edzéseket, de azok inkább gyerekeknek szólnak – járunk ugyanis gyerekotthonokba is.

Oltalom Sportegyesület - HWC 2023
Oltalom Sportegyesület – HWC 2023

Ennek a játéknak van egy olyan speciális szabálya, hogy a csapat három mezőnyjátékosából egynek mindig a támadóharmadon kell maradnia, meg van egy védett büntetőterület, ahová nem lehet belépniük a mezőnyjátékosoknak. Mennyiben változtatja ez meg a játék lényegét, miben más ez, mint mondjuk a futsal vagy a kispályás foci?

Szakértők fejlesztették kimondottan ilyenre. Én nagyon szeretem ezt a fajta játékot, tetszik az egyedisége. Nagy fegyelmet és taktikát igényel, és külön kell rá gyakorolni, mert különben nem lehet eredményesen játszani. Ha csak egy sima kispályás foci lenne, akkor bárki odamehetne és játszhatná, itt erre külön készülni kell, ami fegyelemre nevel. Nem elég jól focizni és ügyesnek lenni.

Egyszer eljöttek az egyik versenyre a franciák, és hiába voltak ügyesek amúgy, nem ilyen szabályok szerint gyakoroltak, és összevissza mozogtak a pályán, jól ki is kaptak. Fontos az összeszokottság is a taktika és a fegyelem mellett. Egy sima 5+1-es kispályás futballnál nem akkora kunszt összeszedni pár ügyes srácot, akik elég jól el tudnak focizni. Nyilván ott is számít, hogy ügyesek legyenek, és mindenki ismeri a játékot a suliból, tényleg bárki játszhatja. De itt a speciális szabályok és pálya miatt komolyabb és egyedibb lesz az egész.

Miközben taktikailag annyira mégsem túl bonyolult, hogy ne lehetne megtanulni, ha valaki rendesen eljár edzésre, ami viszont nem csak a sport területén jár haszonnal ezeknél a srácoknál.

Kétszer hét perc egy meccs, nem kevés ez?

Nem, mert iszonyatosan intenzív ez a játék, ami nem feltétlenül látszik kívülről. Védekezni maga a halál, ha rendesen passzolgatnak. Folyamatosan le kell mozogni a labdát, ami nagyon sokat kivesz a játékosokból. Rengeteg az ütközés is, mert sok a harc a labdáért, amikor le kell menni a palánkra, és akkor egy kicsit birkózni is kell, és ez borzasztó kimerítő. Olyan intenzív az egész, hogy még egy jobb kondiban lévő futballista is nehezen bír ki 7 percet.

Az is érdekes ebben a játékban, hogy akkor tudsz pihenni igazából, amikor támadsz. Ezért van, hogy nem szabad túl gyorsan gólokat lőni, inkább járatni kell a labdát, hogy az ellenfél fáradjon ki, ez is egy taktikai elem. Szóval intenzív az egész, pörgős, küzdős és sok a gól.

Azért némi kritikám is van a játékkal kapcsolatban, írtam is egy javaslatot ezzel kapcsolatban a szervezetnek, mert egy-két dolgot átvehetnének a futsalból. Például hogy 6 szabálytalanság után jöhetne egy büntető, mert faultokkal meg fetrengéssel nagyon szét lehet törni ezt a kétszer hét percet. Egy-két csapat csinálja is ezt, és amit bevezetnék ez ellen, hogy álló óra legyen, ne futó. Szóval ha áll a játék, akkor a játékidő se menjen.

Itt úgy van ez, mint a nagypályás focinál, hogy a bíró egy kicsit hozzáad a 45 perc után. Csak itt hét perc van, ez azért más. Bár amúgy is elég rosszul játszottunk az ukránok ellen, de ott nagyon sokat állt a játék, az ukránok fáradtak voltak, de ők vezettek, és nagyon sokat szabálytalankodtak, ha pedig mi faultoltunk, akkor ők megálltak, hogy jaj, ez fáj. Nyilván ez időhúzás volt a részükről, és a bíró is partner volt ebben, mert semennyi pluszidőt nem adott hozzá a meccshez, pedig ilyen esetekben szoktak egy vagy legalább egy fél percet hozzácsapni.

Hiába kaptak a meccs legvégén kék lapot szabálytalanságért, amit ki tudtunk volna használni, mert így emberelőnyben játszhattunk volna, de addigra már mindegy volt, mert lefújta a meccset a bíró. Mindamellett azt a meccset meg kellett volna nyernünk máshogy, tehát a mi hibánk is volt a vereség, de nem könnyítette meg a dolgunkat, hogy a bíró nem volt a helyzet magaslatán. Szóval ezeket a dolgokat javíthatnák a szabályokban, de amúgy meg ez egy tök jó változata a focinak.

2021-ben a labdarúgó Európa-bajnokság alatt az Oltalom ennek a fajta focinak egy speciális változatát, a Fair Play Focit népszerűsítette a Unity utcaifutball-fesztiválon, többek között a FIDO parkban is, akkor írtunk is erről részletesebben.

Egyébként általában mennyire sportszerűek a hajléktalan fociban a játékosok? Egy ilyen versenyen van tét, nem egyszerűen arról van szó, hogy lemegyünk a grundra focizni, ahol kevésbé jellemző a szabálytalankodás, mert nem éri meg. Laikusként azt gondolnám, hogy egy ilyen tornán, ahol nehezebb helyzetű emberek játszanak, talán sportszerűbb a játék is, mint egy hagyományos futballtornán.

Bizonyos szempontból igen, mert nyilván ez ki is van hangsúlyozva. A szabályzatban benne van, hogy pontegyenlőség esetén első körben nem a gólarányt vagy az egymás elleni eredményt nézik, hanem a lapok számát. Körbeverés esetén pedig azt nézik, kinek hány kék lapja van, ezen múlik a továbbjutás.

A HWC szabályai szerint kétféle kártyás büntetés van. Ha valaki kék lapot kap, az kétperces büntetést jelent, és miután ez letelt, egy másik játékos állhat be helyette. Piros lapnál viszont nem állhat be más a helyére a két perc után sem.

A meccsek után mindig volt közös összekapaszkodás, ez is egy szimbolikus és hangsúlyos elem. Nyilván az is számít, hogy egy helyen lakott majdnem az összes csapat, és a meccsek után ment a haverkodás köztük. Ugyanakkor mindkét csapat nyerni akar a pályán, a játék pedig intenzív és ütközős, meg sok a hátrányos helyzetű játékos, de mindig van egy-két olyan arc, aki sokkal durvábban játszik.

Oltalom Sportegyesület - HWC 2023
Oltalom Sportegyesület – HWC 2023

Nektek nem volt egyetlen lapotok sem a 12 meccsen. Ez olyan különlegesség, mint mondjuk Gary Linekeré, aki a pályafutása alatt egyetlen sárgát vagy pirosat sem kapott?

Nem, annyira semmiképpen, de azért örültem ennek, mert jó sok meccset játszottunk. A legtöbb csapatnak volt legalább egy lapja.

Voltak napok, amikor egy meccs volt, máskor kettő is. Mennyire volt fárasztó ez így?

Nem igazán. Voltak persze nehezebb napok, de főleg a nagy meleg miatt. Volt, hogy egész nap nem játszottunk meccset. Más versenyeken akár hármat is letolunk akár egyetlen napon. Fizikailag ezt jól bírták a srácok, de sok mindenen múlik ez. Ha vezetünk, ha sokszor fel tudunk állni, és mi passzolgatunk, és a gyengébb játékosok is pályára tudnak lépni, többet lehet pihenni, akkor ez abszolút jól kibírható.

Ami még nekem nem volt teljesen világos, az a lebonyolítási rendszer. Az összes indulót besorolták négy hétcsapatos csoportba, aztán a második körben már az ottani eredmények alapján hat négycsapatosba, és ez utóbbi eredmények alapján különül el a mezőny a harmadik körre, amikor már más-más kupákért játszottak a csapatok. Az első nyolc a Homeless World Cupért, a következő nyolc a Nelson Way Awardért (9–16. helyezettek), a 17–24. helyért játszók a Lassen Peak-díjért, az utolsó négy pedig a Shashta Awardért. Miért van ez így? Hogy több meccs legyen, és a gyengébbek is nyerhessenek végül valamilyen trófeát?

Igen, ez a lényege, és az tök jó, hogy minden csapat ugyanannyi meccset játszik. Szerintem ez egy nagyon jó dolog.

De akkor azt mondhatjuk, hogy egy Homeless World Cup hatodik hely értékesebb, mint egy Nelson Way kupagyőzelem?

Igen. Nyilván a Homeless World Cup a fő trófea, olyan ez kicsit, mint a BL meg az Európa-liga, vagy egy alsóházas kupa viszonya. És mivel ez nem profi sport, másfajta közegű emberekből válogatnak az egyes országok, és játéktudásban elég nagy különbségek adódnak olykor. A dél-amerikaiak hihetetlenül profin játsszák ezt – nem beszélve arról, hogy pletykák szerint azért ők profi futsalosokat is hoznak magukkal –, ami tényleg nagyon magas színvonalú játékot jelent. Ehhez képest mondjuk Norvégia nem ilyen, ők utcán élő embereket hoznak, akik mozogni is nehezen tudnak. Nagyon nagy a különbség emiatt, és úgy lett kitalálva ez a lebonyolítási rendszer, hogy az első kör az igazából egy selejtező, és a végére széttagolódik úgy a mezőny, hogy mindenki a saját szintjével tud meccselni. Nyilván a Homeless World Cup a fődíj, ezt mindenki tudja, de azt tudni kell, hogy szinte minden évben Mexikó és Chile döntőzik, néha a brazilok, és általában Mexikó szokott nyerni, de most történelmi pillanat volt, hogy Chile nyert. Idén nagyon jók voltak a brazilok, azt hittem, bejutnak a döntőbe, de 1–0-ra kikaptak Mexikótól az elődöntőben. Mexikóban olyan szinten űzik ezt az egész sportot, amit a fő telekommunikációs cég is támogat, hogy első, második és harmadik ligájuk van csak ebben a fajta fociban. Elég más a merítés ott, mint mondjuk nálunk, sokkal több pénzt is nyomnak az egészbe.

Igyekeztem követni a magyarok meccseit online: az első körben csak a braziloktól kaptunk ki, de tőlük alaposan, és mindenki mást megvertünk. Nekem meggyőzőnek tűnt a magyar válogatott, azt hittem, a legjobb négy közé is eljuthatnak. Vagy a csoportkörben gyengébbeket fogtunk ki?

Igen. Voltak az ellenfelek közt erősebb csapatok, például Wales nem volt rossz, de aztán a végén nekik sem úgy sikerült, őket előrébb vártam. Azt mondanám, hogy a csoportkörünkben inkább a középmezőny szintje volt még. A második körben már nagyobb volt a tét, meg a végén a harmadikban. Nekem ott az ukránok elleni meccs fájt nagyon, mert azt meg kellett volna nyernünk, és korábban a bolgárok elleni sem lett volna lehetetlen, de azt el tudtam fogadni, mert ők tényleg erősebbek voltak. Ha a Nelson Wayben döntőt játszunk a végén, annak azért jobban örültem volna, de ez szép eredmény így is. A kevésbé ügyes játékosaink is sokat tudtak játszani, meg sok gól is volt, szóval jó volt ez így. Meg hát jó élmény volt.

A csapat 12 meccset játszott, ebből nyolcat megnyertek, 68 lőtt és 63 kapott góllal összesen. 0 kék lapot és 0 piros lapot kaptak.

Oltalom Sportegyesület - HWC 2023
Oltalom Sportegyesület – HWC 2023

Inkább csalódottság volt a srácokban a 13. hellyel (Nelson Way 5. hely), vagy örültek? Többet vártak maguktól vagy ez volt a reális?

Volt az a két meccs, amire azért úgy készültünk, hogy meg kellene nyerni, a bolgárok meg az ukránok elleni, amiket elbuktunk, mert azért Chile ellen nem volt reális a győzelem, de azt is pozitívan éltük meg, hogy ott át tudtuk venni a vezetést másfél percre. A vereségek után nyilván csalódás is volt a srácokban, összességében mégis nagyon élvezték az egész tornát és baromi jó volt a hangulat is. Klasszul összejött ez a csapat, jól kijöttek egymással és a többiekkel is spanoltak.

Ez amúgy szokás, hogy megy a barátkozás a csapatok között?

Igen, néha talán túl sok is, mert este sokáig maradtak fenn. Volt egy medence, ahol összegyűltek a versenyzők, volt hogy éjfélkor kellett bezavarnom a srácokat az ágyba. Tök jó volt a hangulat, jól éreztük magunkat, és az is jó volt, hogy az utolsó két meccsünket megnyertük, csak ez két olyan csapat volt – Finnország és Ausztria –, akiket a korábbi körökben már legyőztünk, és jobb lett volna nem velük játszani a végén, de nem baj. Ezeken a meccseken tudtak olyanok is kezdeni, akik addig nem. Nagy csalódottság semmiképp sem volt a csapatban, csak az az ukrán meccs fájt, arról sokat beszélgettünk is a fiúkkal.

Oltalom Sportegyesület - HWC 2023

Mesélnél a srácokról, akik a csapatot alkották?

A vegyes összetétel ellenére elég egységes volt a csapat, nem voltak konfliktusok, mindenki rendesen odatette magát. Voltak technikásabb játékosaink, például a nigériai származású Emmanuel, voltak, akik kevésbé vettek részt a felkészülésben, mint a többiek, akik már a korábbi években is játszották ezt a focit, volt, aki már játszott korábban is ilyen tornákon, ami nagyon sokat számít, mert hiába edzünk, de igazán jól ezt kupákon lehet ilyen intenzitásban megtanulni.

A covid miatt a kisebb román és lengyel kupák elmaradtak, ezért neki kimaradt ez a tapasztalat, de jó volt látni, ahogy meccsről meccsre egyre jobb lett. Ő végül 11 gólt szerzett. Seyar, az afgán játékosunk, aki egy picit a csapat bohóca volt, alapvetően technikailag kevésbé ügyes, de ő is odatette magát, és a végére legalább öt gólt szerzett.

A kapusunkra is nagyon büszke vagyok, Mahdi az egyetlen 18 év alatti játékosunk, neki nagyon fárasztó volt a torna. A legtöbb csapat két kapust hoz és félidőben cserél, ő meg egyedül tolta végig a kapuban az összes meccset. Az egyik legfárasztóbb szerep az övé, mert minden passzt le kell mozognia folyamatosan, amikor támadnak a kapunkra, és nagyon lent kell tartania a súlypontot. Ez fizikailag is fárasztó, meg nagy a stressz is, mert elég könnyű gólt lőnie a támadóknak. A labdakiadások is lényegesek, minden fociban fontos a kapus poszt, de itt talán még jobban. Mahdi ezt a stresszt nagyon jól bírta és két vagy három büntetőt is kifogott. Nagyon jól védett.

Mahdi
Mahdi

Olvastam, hogy valamelyik játékosotok korábban kapus volt az előző években. Őt lehetett volna bevetni vészkapusként, ha Mahdi megsérül?

Ha gond lett volna, igen, Bence, a csapatkapitány állhatott volna a kapuba, de ő nagyon kellett a mezőnyben, 15 gólt lőtt végül. A legrutinosabbként vitte magával a csapatot. A líbiai testvérpár – Moha és Ahmed – általában csereként szálltak be, de ők is mindig fel tudták venni a ritmust, és gólokat is szereztek, meg sokat szereltek. Ricsi pedig talán a legtechnikásabb játékosunk, neki nagyon szép egyéni megmozdulásai, visszahúzásai, cselei voltak, középről ő tudott legjobban irányítani, és ő lőtte a legtöbb gólt a csapatunkban, 18-at.

Mennyire volt együtt a csapat a pályán kívül, jó volt-e a hangulat, emberileg együtt voltak-e? Mert nem olyan egyszerű, öt különböző nemzet, nyolc különböző emberi történet, mindenkinek megvan a saját nehézsége, különböző karakterek, akiket egy csapatba kell berakni.

Nagyon együtt voltak, ez nagyon jól működött. Végig hülyéskedtek, amikor megbeszélések voltak és együtt megnéztük meg visszanéztük a meccseket, az is jó hangulatban zajlott. A szabadidőben is együtt mászkáltak mindenhová, és annak is nagyon örültem, hogy mindenki odafigyelt mindenkire. Nem is volt igazából konfliktus. Nyilván volt, aki nem beszélt jól angolul, mert csak magyarul tudott, más egyik nyelven sem igazán, de ezeket is sikerült áthidalni mindenféle marháskodásokkal.

A magyar csapatban öt nemzet játékosai játszottak, ez nagyon egyedi? Más csapatoknál is jellemző, hogy ennyire vegyes az összetétel?

Szerintem idén ez tényleg elég különleges volt. Egy ideje a Homeless World Cup már ki lett terjesztve és menekültek is játszhatnak. Nálunk idén több menekült játékos volt, mint a többi csapatban. Más hátrányos helyzetű játékosokat is be lehet építeni egyébként, de a hajléktalan emberek mellett a menekültek is kiemelt csoport. Idén a vízumproblémák miatt kevesebb volt a bevándorló vagy menekült a csapatokban általában, az osztrákoknál mindig szokott több afgán játékos is lenni, most kevesebb volt. De az, hogy öt külön nemzetiség képvisel egy országot, az abszolút különlegességnek számított, inkább az adott ország állampolgárai voltak a legtöbb csapatban egy-kettő menekülttel kiegészítve, mi voltunk a kivételek.

Oltalom Sportegyesület - HWC 2023
Oltalom Sportegyesület – HWC 2023

Előfordul-e olyan, hogy egy ilyen versenyen valaki kihasználja a lehetőséget és megpattan? 1968-ban például a mexikóvárosi olimpián – ahol bajnok is lett a futballválogatott – Varga Zoltán, a csapat egyik legjobbja még az első meccs előtt lelépett, emigrált. Volt példa hasonlóra, hogy valaki ezt az alkalmat kihasználta, hogy miután bejutott az Egyesült Államokba, hirtelen eltűnt?

Most nem volt ilyen tudtommal, de korábban volt hasonlóra példa, Ausztráliában például az egész afgán csapat, amelyik a végső győzelemre is esélyes volt, meglépett. Ez még régebben volt, én nem voltam ott akkor. Ilyenkor az a szankció, hogy azt a szervezetet többé nem hívják a versenyre, volt most is olyan ország, amelyik ezért nem jöhetett.

Milyen programokon vettetek rész a meccseken kívül? Gondolom, ez is fontos része egy ilyen eseménynek, és nemcsak a sportról szól minden, hanem az életről is. Biztosan mást jelent ezeknek a srácoknak egy ilyen torna, mint a profi futballistáknak.

Igen, és ez nekem is végig dilemma volt, hogy mennyire legyek szigorú, mikor menjenek aludni, mert nyilván fontos, hogy kipihenjék magukat, de hát közben meg fiatalok, és végül is azért vannak itt, hogy élményeik legyenek, haverkodjanak. Egy egyetemi campuson voltunk elszállásolva, a medencénél zajlott az élet, ott lehetett labdázni, ugrálgatni. Házanként volt egy közös tér is, ott meg ment a biliárd, a pingpong, lehetett keveredni a többiekkel. A fiúk bemászkáltak néha a városba, de nem volt semmi igazán extra, inkább csak üzletek. Máskor szoktak programokat szervezni, most ilyenek nem igazán voltak. Az utolsó nap elvittek egy sacramentói focimeccsre, ami elég érdektelen volt mindenkinek. Volt valami nagy vásár éppen, de azt annyira nem élveztük. Inkább tényleg a medence melletti éjszakai együtt bandázások voltak a jó pillanatok, a chileiek ott nyírtak hajat meg grilleztek is.

Említetted a szeptemberi indiai krikettversenyt, oda kik fognak menni?

Az gyerekeknek van, 18 év alattiaknak. Oda 4 fiút és 4 lányt kell vinni, 14 és 17 év közöttieket. Meg lesz egy 18 fölötti young leader kísérő, aki valószínűleg a mostani srácok közül lesz valaki, de ő nem játszik, hanem besegít.

Ha már lányokról van szó, ezen a sacramentói tornán miért nem volt női csapatunk? Vagy nincs is magyar válogatott?

Ez nagyon nehéz, ez nekünk is egy fájó pont. A korábbi években volt női csapatunk is, például Walesben 2019-ben voltak a világbajnokságon, ahol ötödikek lettek a tizenhat indulóból.

De ez különösen nehéz ügy, mert ebben a közegben a lányokat sokkal nehezebb elérni. Indiába is kell, hogy jöjjenek lányok, de még küszködök, mert még nem tűztük ki, hogy ki lesz az a négy lány, akit viszünk. Járunk egy női javítóintézetbe, ott tartunk heti két edzést. Van egy csomó lány, de őket nem nagyon lehet külföldre vinni, vagy csak keveseket, ez mindig problémás.

Miért?

Mert ez egy javítóintézet, és van olyan, akinél még nincs ítélet hirdetve, az egyáltalán nem hagyhatja el az országot. Van egy kis csoport, ahol nincs büntetőeljárás, közülük lehet válogatni, de hát ott is számít az, hogy milyen fokozata van a büntetésnek. Most így Indiába sem tudunk kivinni lányokat. És tényleg nehéz, mert hogy ha van is egy ügyes lány, sokszor az van, hogy roma családoknál azt mondja a szülő, hogy nem engedik el, pláne Indiába, ami messze van. Szóval ez elég necces, de remélem, hogy egyszer majd jobban beindul ez is.

Azt lehet tudni, hogy jövőre hol lesz a HWC?

Nem, és ez fura, mert ilyenkor már be szokták jelenteni. Talán ez is a covid miatt van, hogy most több dolog bizonytalan még, de igazából nem tudom az okot.

Fotók: Anita Milas, Dan Higginson, Donnie Nicholson és András, az Oltalom Sportegyesület Facebook-oldala

Kapcsolódó cikkek

2023. július 14.
Van itt egy magyar futballsiker, amivel nem nagyon foglalkozik a média, pedig Józsefvárosnak is köze van hozzá. A héten zajlik a kaliforniai Sacramentóban a Hajléktalanok Világkupája a magyar válogatott részvételével. A csapatot az Oltalom Sportegyesület játékosai alkotják.
2020. január 18.
Tizenöt éve indult a józsefvárosi Dankó utcából a hajléktalan-válogatott. Bár a magyar futballhoz képest kiemelkedő eredményeik vannak, hazai forrásokra nem támaszkodhatnak. Ha már nem kapnak, legalább adnak: motivációt azoknak, akik a társadalom peremére sodródtak.
2021. június 12.
Kilenc másik kerület mellett Józsefváros is csatlakozott a Unity nevű utcaifutball-fesztiválhoz, melynek kerületi győztesei a magyar és a francia válogatott találkozója előtt mérkőznek meg. De mi ez az egész és mi a célja?

További cikkek

2026. szeptember 20.
Művészetterápiás csoport indul Józsefvárosban 13–15 évesek számára a Partvonal Pszichoterápiás Rendelőben.
2026. szeptember 18.
Hat utcában folytatja az önkormányzat a fásítás tervezését, hogy a költségvetési döntés megszületésekor már megvalósítható tervekkel rendelkezzen. Nem mindenki akar fákat, van, ahol a parkolóhelyek fontosabbak.
2026. szeptember 15.
Nem mindennapi utat járt be egy csaknem ötvenéves magyar dal: Erykah Badu és a The Alchemist új lemezének két számában is az Apostol Te úgy mentél el című felvételének zenei alapját használták fel. A dal szövegét Szenes Iván írta – a történet pedig vasárnap vissza is kanyarodott Józsefvárosba, a róla elnevezett térre.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.