Mi történt a Menhely Alapítványnál a vörös kód idején?

2025. április 21.

„Ez nem a 6×6 taxi vagy a mentőszolgálat”

Az idei első képviselő-testületi ülésen kritika érte a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatát. Az alapítvány igazgatója szerint a vörös kód idején is zavartalanul működött minden.

Február 17. és 24. között a mínusz 10 Celsius-fok alatti éjszakai hőmérséklet miatt a Belügyminisztérium elrendelte a vörös kódot. Ilyenkor a szociális intézményeknek kötelességük befogadni az időjárás miatt bajba jutott hajléktalan személyeket. A speciális eljárásrend idején a hajléktalanellátásban az élet védelme az első. A vörös kód alatt segélykérő vonalakon kérhető intézkedés, a fővárosban a pesti oldalon a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatát lehetett hívni.

Az idei első képviselő-testületi ülésen az egyik napirendi pont épp a Menhely Alapítvánnyal megkötött ellátási szerződés módosításáról szólt. Soós György fideszes képviselő közbevetette, hogy a vörös kód riasztás idején nem működtek az alapítvány telefonvonalai, „többszöri betelefonálás után se voltak intézkedések még a vörös kód alatt sem”. Udvarhelyi Tessza alpolgármester szerint azért voltak fennakadások, mert a Menhely diszpécserszolgálata és a közterület-felügyelet munkatársai között bizonyos protokolláris bizonytalanságok voltak. „Vettük az adást, szerintünk is foglalkozni kell ezzel.”

Megkérdeztük Aknai Zoltánt, a Menhely Alapítvány igazgatóját, tapasztaltak-e fennakadást a riasztás ideje alatt. „A riasztás teljes ideje alatt 760 hívás érkezett, előfordulhatott, hogy foglalt volt a vonal, ilyenkor újrahívással kell próbálkozni, egy telefonos segélyhívó számnál ez előfordulhat.” Mindössze egy diszpécser bonyolítja a ki- és bejövő hívásokat is. Extrém helyzetnek az számít, ha az egy napon beérkező hívások száma meghaladja a 300-at, ez esetben már ketten dolgoznak. Ilyenkor is egy diszpécser fogadja a beérkező hívásokat, de ha indítani kell hívást, például utcán tartózkodó személy elhelyezését kell intézni, akkor azt a másik diszpécser teszi.

„Ez nem a 6×6 taxi vagy a mentőszolgálat, ahol naponta 1500 hívást kezelnek” – ​magyarázza Aknai Zoltán. Szerinte minden évben követik a Belügyminisztérium által kiadott protokollt, illetve még a riasztás előtt egyeztetnek a hajléktalanellátásban érintett intézményekkel.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.