Évekig nyomoztak, elkészült a vádirat

2025. november 08.

Fáklyás tüntetés szerveződik Iványi Gáborék támogatására – az ügyészség felfüggesztett börtönt indítványozott

Volt és jelenlegi országgyűlési képviselőket is bíróság elé állítanának. Egy házkutatás ellen tiltakoztak 2022-ben. A lelkész számított rá, hogy még a választások előtt vádat emelnek ellene.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott Iványi Gábor metodista lelkész és több ellenzéki politikus ügyében. Csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolják őket – tudta meg a 24.hu. Az értesülést a Központi Nyomozó Főügyészség is megerősítette.

Az ügyészség Iványi Gábor mellett Gurmai Zita országgyűlési képviselőt, Donáth Anna volt európai parlamenti képviselőt, Szél Bernadett és Herényi Károly volt országgyűlési képviselőket, valamint még 2 társukat is bíróság elé állítaná.

A vád szerint a lelkész és társai 2022 februárjában erőszakkal próbálták megakadályozni, hogy a NAV be nem jelentett házkutatást tartson az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai központjában. A vádirat szerint a pénzügyőrök tájékoztatták, hogy a házkutatás alatt csak a szervezet vezetője és a jogi képviselő lehet jelen, ám Iványi Gábor azt akarta elérni, hogy a megjelent politikusok és az ott lévő tömeg is bemenjen az épületbe.

A vád szerint a tömeg egy része, köztük újságírók is az ablakon és a hátsó bejáraton keresztül jutottak be az ingatlanba. A pénzügyőrök sorfalat alkottak, hogy megakadályozzák az illetéktelen bejutást. Az ügyészség szerint Iványi Gábor kérésére a jelenlévők a sorfal felé kezdték tolni őt, hogy testével áttörje a hivatalos személyekből álló kordont.

Akkor Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt nyilatkozta, hogy a csoport vezetője, Iványi Gábor esetében 5-10 évig terjedő szabadságvesztés a bűncselekmény büntetési tétele, társai esetében pedig 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.

Ha a bűncselekmény alsó határa 5 év szabadságvesztés, a bíróság legalább 2 éves büntetést is megállapíthat, amelynek végrehajtása akár próbaidőre felfüggeszthető. Az ügyészség minden vádlott esetében indítványozta a büntetés felfüggesztését, így a 7 érintett felfüggesztett börtönbüntetésre számíthat. Ennél enyhébb ítélet a törvény szerint nem kérhető – közölte az ügyészség.

Mivel Iványi Gábor esetében a legalacsonyabb kiszabható szabadságvesztés 2 év és ez felfüggeszthető, az ügyészség 2 év felfüggesztett börtönbüntetést kért rá. A politikusoknál az alsó határ 1 év, így rájuk 1-től 2 évig terjedő felfüggesztett szabadságvesztéseket javasolnak.

Számított rá, hogy még a választások előtt vádat emelnek ellene, és ez

„öngól volt a hatalom részéről”,

mondta Iványi Gábor a vádemelés után.

Karácsony is ott lesz

Fáklyás tüntetést szervez Iványi Gábor mellett a Politikai Üldözöttekért Alapítvány. A Mondjunk nemet a megfélemlítésre! november 11-én, kedden este 6 óra 30-kor kezdődik a Dankó utca 9. szám alatt, az Oltalom Karitatív Egyesület székháza előtt.

Betelt a pohár, a bukásától tartó Orbán-rezsim magasabb fokozatra kapcsolt, ámokfutásba kezdett, írták az esemény beharangozójában. A hatalom – fogalmaztak – már nem elégszik meg a korrupcióval: nyilvánosan listázza a választókat, megtámad egy banki elemzőt, ál-nemzetbiztonsági vizsgálatokat kezdeményez ellenzékiek ellen és most politikai indíttatású eljárást indít egy 74 éves lelkész ellen.

A tüntetés szervezői szerint nem hagyható, hogy a politikai bosszú tönkretegye azt az embert és közösséget, amely a életét az elesettek segítésének szentelte.

Miközben a rezsim Iványi Gáborékat üldözi, a lelkész Ukrajnában, háborús övezetben segíti élelmiszercsomagokkal a rászorulókat. A szervezők szerint a Fidesz azért támadja Iványi Gábort, mert ő és közössége a hatalom által „kereszténynek” nevezett rendszer lelkiismeretét képviseli, és a hatalom el akarja pusztítani a valódi arcát leleplező tükröt.

A rendezvényen Iványi Gábor, valamint Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is felszólal, a köszöntőt Fekete-Győr András, a Politikai Üldözöttekért Alapítvány alapítója mondja majd. További felszólalókról később adnak tájékoztatást.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.