Lévárdi Ferenc bíró az ítélet magyarázatában kiemelte, hogy Fekete-Győr András magatartása ösztönzőleg hatott a tömeg erőszakos viselkedésére, míg Szarvas Koppány Bendegúz nem törődött azzal, hogy az általa eldobott füstgyertya okoz-e kárt a rendőrökben.
A bíró elmondta, hogy az elsőrendű vádlott 2018. december 13-án 20:43-kor a tömegben eldobott egy füstgyertyát és egy nem azonosítható tárgyat, majd 10 másodpercig lökdösődött a rendőrökkel az első sorokban. Később meggyújtott egy füstgyertyát és a rendőrök felé dobta, azután pedig egy rendőrségi könnygázpalack tartalmát kétszer is a rendőrök felé fújta és újabb pirotechnikai eszközt dobott el, ami eltalálta egy rendőr felkarját. Mindez két óra leforgása alatt történt.

Lévárdi egyértelműnek látta, hogy a pirotechnikai doboz eldobása után kezdődött el a lökdösődés, és akkor ment Szarvas Koppány Bendegúz is a lökdösődők közé. A videófelvételek szerint négy momentumos politikus állt egymás mellett a tömegben, de csak Szarvas Koppány Bendegúz ment előre lökdösődni. A gázspray hatásával pedig tisztában kellett legyen, a fújás egyértelműen támadó szándékot jelez. Többen gyújtották meg azt a füstgyertyát, amivel Szarvas Koppány Bendegúz eltalálta a rendőrt, és hogy fájt-e az a rendőrnek, az irreleváns. Mindezt a bíró úgy ítélte meg, hogy bűncselekmény, nem pedig véleménynyilvánítás.
A másodfokú vádlott Fekete-Győr András esetében jelentősen korrigálták az elsőfokú bíróság ítéletét, hivatalos személy elleni erőszaknak minősítve a füstgyertya ejtését – nem dobást –, ami nem talált el senkit, és nem is tekinthető támadó jellegűnek. A bűnelkövetés hiányára vonatkozó fellebbezést elutasította, a bíróság pszichikai bűnsegédnek minősítette a politikust. Mivel többen is dobáltak, Fekete-Győr magatartása ösztönzőleg hathatott a többiek viselkedésére, különösen, hogy ő a közösség vezetője, ezért a többiek is úgy vélekedhettek, ha neki szabad ezt, akkor másnak is szabad. Ugyan nem vett részt abban a lökdösődésben, ami ezután kezdődött, de elősegítette annak kialakulását.

Mindkét vádlott esetében 2 és 8 év közötti szabadságvesztés szabható ki, és azért kapják az alsó határt, mert nem jelentettek a tettek komolyan veszélyt, mondta a bíró. Szarvas esetében enyhítő körülmény a beismerés, de súlyosbító a folytatólagos elkövetés. Az első fokon kiszabott büntetést méltányosnak és elégségesnek látta, a 3 év a minimum és a 3 év felmentéssel is egyetértettek. Azért sem súlyosbítottak, mert már egy több mint 5 éves esetről van szó. Fekete-Győr esetében enyhítő körülmény a büntetlen előélet és az, hogy kisgyereket nevel, mégis a felfüggesztett szabadságvesztés mellett döntöttek a bűncselekmény súlya miatt, de mentesítéssel, ami példa nélküli. A politikus elmondta, ez ugyan pozitív, mert nincs civiljogi következménye az ítéletnek, így nincs büntetett előélete és a parlamenti mandátumáról sem kell lemondania, de mindenképp megtámadják az ítéletet. Fekete-Győr lapunknak elmondta, hamarosan közleményt fog kiadni az üggyel kapcsolatban.
Fellebbezési joga mindkét vádlottnak van, és mivel másodfokon változtattak az elsőfokú ítéleten, a Kúriához is fordulhatnak, így
az ítélet nem jogerős.
Három napon belül adhatják be a felülvizsgálati kérelmet a vádlottak és az ügyészség is. Szarvas Koppány Bendegúz él a gondolkodási idővel, Fekete-Győr András viszont már most jelezte, hogy fellebbezni fog, a Facebookon pedig véleményt nyilvánított.
Szarvas elsőként a mi lapunknak nyilatkozott:
A másodfokú tárgyalás
Első fokon a bíróság a másodrendű vádlott Fekete-Győr Andrást és Szarvas Koppány Bendegúzt felmentette a füstgyertya eldobása miatt. Szarvas Koppány Bendegúz elsőrendű vádlottat csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt két év börtönre ítélte, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztette, míg Fekete-Győr András társtettest felmentette. (A két év egyébként egy ilyen bűntett esetében a minimális tétel.)
Az ügyész súlyosbításért fellebbezett mindkét vádlott esetében, mindkét vádlott fellebbezett. Fekete-Győr András azért, hogy a bíróság ne csak a bizonyítottság hiányát mondja ki a felmentésekor, hanem az ártatlanságát is.
Az adategyeztetés és a vallomástétel körüli szabályok ismertetése után dr. Lévárdi Ferenc bíró vezetésével elkezdődött a tárgyalás.

Az ügyész fenntartotta a vádat, nem módosított rajta, túlnyomórészt megalapozottnak tartotta az elsőfokú ítéletet, részben kifogásolta. Elmondta, hogy a füstgyertyát továbbra is pirotechnikai eszköznek tartják, az eldobását pedig támadó jellegűnek.
A védelem szerint az elsőfokú eljárás szakértői vizsgálatában is elhangzott, hogy az eldobott füstgyertyák nem olyan pirotechnikai eszközök, melyek emberre veszélyesek – ezt mindkét ügyvéd hangsúlyozta.
A csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak megítélésében Szarvas Koppány Bendegúz védője elmondta, hogy a tanúk meghallgatása végig kétséget ébresztett mind a védelemben, mind a bíróságban, és nem merült fel csoportos elkövetés. Amennyiben mégis elítélnék védencét, akkor szabadságvesztés helyett pénzbüntetés kiszabását javasolta.
Fekete-Győr András ügyvédje azt kérte a bíróságtól, hogy mivel az erőszak mint tényállási elem hiányzott védence cselekedetéből, ezért ne bizonyítottság hiánya miatt, hanem bűncselekmény elkövetésének hiányában mentsék fel.


Az utolsó szó jogán Szarvas Koppány Bendegúz elmondta, nem ártott senkinek, nem akadályozott senkit a munkájában és nem is volt ilyen szándéka. Ugyancsak ártatlanságát hangsúlyozta Fekete-Győr András országgyűlési képviselő is.
Ezután negyed tízkor a bíróság félrevonult ítélethirdetésre, a 10 órát jelölte meg az ítélethirdetés időpontjának.
Mi volt az ügy?
2020 őszén a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat többekkel szemben, egyikük volt Szarvas Koppány Bendegúz. A vádirat szerint a politikus 2018. december 12-én és 13-án a Kossuth téri kormányellenes tüntetésen a rendőrsorfal felé dobott tárgyakat.
A Parlament épülete előtti lépcsőn masszív rendőrsorfal védte az épületet. A 13-i demonstráción – melyen az akkor bevezetett ún. rabszolgatörvény azonnali eltörlését követelték, Donáth Anna, a Momentum akkori alelnöke, jelenlegi elnöke meggyújtott egy lila füstgyertyát, de nem dobta el, hanem a kezében tartotta. Erre a rendőrök lefújták könnygázzal, levitték a földre és a rendőrsorfal mögé vitték.
Az esetről készült videófelvételen Szarvas Koppány Bendegúz hangját is hallani.
Ezután több momentumos politikus próbált a rendőrökkel tárgyalni, hogy engedjék el a politikust, akit ugyan a rendőrök szerint is csak szabálysértési eljárás miatt emeltek ki, ám a rendőrök csak annyit válaszolták, hogy a rendőrség Teve utcai székházában lehet érdeklődni arról, miért nem engedik el. Ezután Donáthot elvitték a 10. kerületi rendőrkapitányságra. Nyolc órán át volt őrizetben, másnap reggel 6-kor engedték el.
A vád
A december 12-i és 13-i tüntetések után a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda feljelentésére nyomozás indult és az ügyészség 2019 áprilisában kihallgatta Szarvas Koppány Bendegúzt hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.
Akkor ezt fogalmazták meg: A megalapozott gyanú lényege szerint a gyanúsított 2018. december 12-én és 13-án az Országgyűlés épülete előtti tüntetéseken a rendezvény biztosítását, illetve a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfal tagjai irányába célzottan eldobott egy nem azonosítható tárgyat, több meggyújtott füstképző eszközt, mely a rendőrök látásának és légzésének megnehezítésével akadályozta a létesítménybiztosítási feladatok ellátását. Ezen túlmenően egy 400 ml-es – kapszaicinoid hatóanyagot tartalmazó – könnygázszóró palackkal a rendőrsorfal tagjai irányába fújt, majd ugyanezen rendőrök irányába célzottan eldobott egy szikrázó tárgyat, amellyel eltalált egy, a rendőri csapaterőben szolgálatot teljesítő rendőrt.
Szarvas Koppány Bendegúz 2020-ban úgy nyilatkozott a lapunknak: „Soha nem állt szándékomban ártani senkinek, akkor is azért voltam ott a Kossuth téren, hogy kiálljak a magyar munkavállalók jogaiért. Tiszta lelkiismerettel állok a vizsgálat elé. Bármi is legyen a vádemelés sorsa, politikusként és állampolgárként vállalom a felelősséget minden tettemért – ahogy tettem eddig, és teszem a jövőben is.”
A per 2021. február 24-én kezdődött, ahol is ártatlannak vallotta magát Szarvas, és tartotta magát a korábbi vallomásához, amiben nem tagadta, hogy dobott ködgyertyákat a rendőrfal irányába, de azokat a rendőrök a lábaikkal arrébb rúgták. Ezekről a gyertyákról azt mondta, ártalmatlanok, miután földet érnek, füstjük fellazul és nem okoz nehézséget a látásban. Elmondása szerint akkor dobta el a füstgyertyákat, amikor a rendőrök előzetes figyelmeztetés nélkül könnygázt kezdtek fújni a tömegbe.
Hozzátette, hogy egy rendőrök által eldobott vagy elhagyott paprikaspray-t felvett a földről, és abból fújt a rendvédelmisek felé, de azok eleve plexivel ellátott maszkban voltak, ez nem jelenthetett veszélyt rájuk.
„A fújás tiltakozás volt a rendőrök Donáth Anna elleni aránytalan sprayfújásával szemben.”
Mindezzel nem akart senkinek ártani, csak dühből cselekedett, és a kordont sem akarta áttörni.
Az esetben egyébként senki nem sérült meg. Szarvassal együtt Fekete-Győr András, a Momentum akkori vezetője ellen is vádat emeltek.
A második tárgyaláson megtekintették az esetről készült videófelvételeket.
Ítélet első fokon
2021 szeptemberében tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódott a tárgyalássorozat, ami hosszasan elhúzódott, az ítélet előtti irategyeztetésen ott voltunk mi is 2023. május 2-án. Az ügyészség Szarvast kétrendbeli, csoportosan – a második vádpontban társtettesként – elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal vádolta, az ügyész Fekete-Győrre felfüggesztett börtönbüntetést, míg Szarvas Koppány Bendegúzra letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte.
Szarvas védőügyvédje szerint precedens értékű büntetőügyet akarnak ebből az ügyből, amiben a tanúkra nyomást gyakorolnak és védencére bűncselekmény hiányában felmentést kért.
Az ítélethirdetés 2023. május 26-án volt, Szarvas – aki a nyilvános tárgyaláshoz hozzájárult – az utolsó szó jogán elmondta, hogy a bíróság függetlenségét nem vonja kétségbe, ahogy a születendő ítéletet sem fogja politikai alapon támadni.

A bíróság Fekete-Győrt, a másodrendű vádlottat fölmentette, a füstgyertya eldobása miatt Szarvast is. Őt azonban a másik vádpontban (csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak) mint elsőrendű vádlottat két év börtönre ítélte, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztette.
Az ügyész súlyosbításért fellebbezett mindkét vádlott esetében, a két vádlott három nap gondolkodási időt kért.
Szarvas fellebbezett, és szerinte egy sértett nélküli eljárásban vett részt. Az első tárgyalás után elmondta, hogy amennyiben jogerősen elítélik – még ha felfüggesztett börtönbüntetést kap is –, a törvény szerint le kell mondania a mandátumáról. Ezt egy lakossági fórumon is megerősítette, ahol Weisz Gábor Miklós és Huber András kerületi fideszes aktivisták (információink szerint a 2024-es önkormányzati választás lehetséges kormánypárti jelöltjei) is megjelentek és erről faggatták őt.
Fotók: Mile Máté
