Jön a pápa, jönnek vele a lezárások is

2023. április 26.

Ferenc pápa programja és az azzal járó korlátozások

Ferenc pápa második alkalommal látogat hazánkba a hétvégén, és most Józsefvárosban is tiszteletét teszi. A háromnapos program során különleges forgalmi rend lép érvénybe Budapesten, a nyilvános eseményekre is bevezetnek bizonyos korlátozásokat.

Hiába született külön honlap is Ferenc pápa magyarországi látogatására, egészen keddig nem sok mindent lehetett tudni a közlekedésre és a lakosságra vonatkozó egyéb korlátozásokról. Vasárnap délután a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Práter utcai épületében beszélget a katolikus egyházfő a fiatalokkal, ezért a VIII. kerületet is érintik az események.

Az önkormányzat a keddi rendőrségi sajtótájékoztató előtt csupán egy egymondatos üzenetet kapott a Terrorelhárítási Központtól (TEK), amiben annyi állt, hogy „30-án, vasárnap 12 órától a rendőrség a Szigony utca és a Práter utca egyes szakaszain közlekedési intézkedéseket, lezárásokat vezet be”, és hogy ennek az üzenetnek a kommunikációjában segítsen az önkormányzat.

A Facebookon a Palotanegyed – Én is itt lakom! csoportban már hétfőn felbukkant fotó egy Rákóczi úti kiragasztott papírról, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a rendőrség elszállíttatja a korlátozásokkal érintett útszakaszokon álló vagy várakozó autókat.

rendőrségi felhívás
Rendőrségi felhívás – kommunikáció felső fokon

Kedden a Práter utcában is csak azt lehetett látni, hogy valami készül, de elsőre nem volt egyértelmű a kollégánknak sem, hogy micsoda:

Kedden napközben aztán részletes tájékoztatást is kiadott a rendőrség, hogy mikor és hol nem szabad megállni autóval, és mely területeket zárják le.

Ami a józsefvárosi korlátozásokat illeti, tilos megállni:

  • április 27. 20 órától április 29-e 20 óráig
    • a Rákóczi út mindkét oldalán
    • a Baross téren a Rákóczi út és a Kerepesi út között

  • április 28. 20 órától április 30-a 20 óráig
    • a Múzeum körút mindkét oldalán
    • a Kálvin téren
    • az Üllői út mindkét oldalán a Kálvin tér és a Szabó Ervin tér között
    • a Szabó Ervin tér teljes területén
    • a Baross utca mindkét oldalán a Szabó Ervin tér és a Kálvária tér között
    • a Kálvária téren az Illés utca folytatásában
    • az Illés utca mindkét oldalán a Kálvária tér és a Korányi Sándor utca között
    • a Korányi Sándor utca mindkét oldalán az Illés utca és az Üllői út között
    • az Üllői út mindkét oldalán a Korányi Sándor utca és a Könyves Kálmán körút között
    • az Üllői úti felüljáró alatt a Könyves Kálmán körúttól a Nagyvárad tér felé
    • a Könyves Kálmán körút mindkét oldalán az Üllői út és a Gyáli út között

  • április 28-a 20 órától április 30-a 22 óráig
    • a Szigony utca mindkét oldalán a Práter utcától a Baross utcáig
    • a Szigony utcai 1 – 11-13/A. előtti nagy parkolóban
    • a Práter utca minkét oldalán a Molnár Ferenc tértől a Bókay János utcáig

A megállási tilalmon túl további korlátozások is lesznek, ugyanis lezárják:

  • április 29-e 9 óra 30 perctől 11 óra 45 percig
    • a Mátyás király út – Istenhegyi út – Orbánhegyi út – Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH-csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Rákóczi út – Szövetség utca – Dohány utca – Rózsák tere útvonalat

  • április 29-e 16 órától 18 óráig
    • a Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH-csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Rákóczi út – Baross tér – Kerepesi út – Ifjúság útja útvonalat

  • április 30-a 12 órától 17 óra 30 percig
    • a Szigony utcát a Baross utca és a Lósy Imre utca között
    • a Práter utcát a Leonardo da Vinci utca és az Illés utca között

  • április 30-a 16 órától 16 óra 45 percig
    • a Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH-csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Múzeum körút – Kálvin tér – Üllői út – Szabó Ervin tér – Baross utca – Szigony utca – Práter utca útvonalat

  • április 30. 17 órától 18 óráig
    • a Szigony utca – Baross utca – Illés utca – Korányi Sándor utca – Üllői út – Könyves Kálmán krt. – Gyáli út – Nagykőrösi út – M5 autópálya – M0 autóút – M4 autóút – Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. útvonalat

A teljes fővárosi korlátozásokról a rendőrség honlapjáról érdemes tájékozódni, mert nem csak a VIII. kerületet érintik a módosítások.

I. Ferenc programja

április 28., péntek

10:00-kor érkezik a Szentatya a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérre, innen a Várba utazik, ahol az ország elöljáróságaival találkozik, ez nem nyilvános esemény.

17:00-tól a Szent István Bazilikában találkozik a pápa egyházi személyekkel és beszédet is mond. A korlátozott befogadóképesség miatt csak előre igényelt belépővel lehet bejutni, de a Bazilika előtti téren kivetítőn is lehet követni a bent történteket. Már 16 órától kezdődik a közös várakozás. Itt a Szent István téren egyébként minden nyilvános eseményt kivetítőről lehet majd nézni a három nap során.

április 29., szombat

8:45-kor a pápa magánlátogatást tesz a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonában a XII. kerületben.

10:15-kor a Rózsák terén, az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban találkozik szegényekkel és menekültekkel. A katolikus karitatív és szociális szervezetek dolgoznak az esemény előkészítésén, ahol az egyházfő beszédet is mond, majd a tér túloldalán található Istenszülő oltalma templomba is ellátogat, ahol görögkatolikus hívekkel találkozik.

16:30-kor a Szentatya fiatalokkal találkozik a Papp László Sportarénában, az eseményt az egyházmegyék koordinálják, akárki nem mehet be.

18:00-tól újabb nem nyilvános eseményen a pápának magántalálkozója lesz a Jézus Társasága tagjaival.

április 30., vasárnap

09:30-kor I. Ferenc szentmisét celebrál a Kossuth téren, már a hajnali órákban be lehet menni a térre egészen 08:15-ig, ahol ülőhelyek és állószektor is lesz. Külön akadálymentesített szektort készítenek elő a kerekesszékeseknek, a hallássérülteknek pedig jeltolmácsolást biztosítanak. A kapukat reggel 6-kor nyitják meg, az érdeklődők érkezési sorrendben tölthetik meg a teret, akiknek azt javasolják, hogy déli irányból, a Szabadság tér, illetve a Deák tér felől közelítsék meg a nemzet főterét. Aki kiszorulna, az a környező utcák valamelyikén kivetítőn követheti az esemény menetét.

Pápa tér-kép
Pápa tér-kép

Regisztrálni nem kell, de alapos biztonsági ellenőrzés várható. A térre tilos bevinni

  • üvegtárgyat, üvegkulacsot, fémpalackot
  • kerékpárt, rollert
  • pirotechnikai eszközt, robbanékony, mérgező vagy gyúlékony anyagot tartalmazó tárgyat vagy eszközt
  • lőfegyvert, szúró-, ütő- és vágóeszközöket, egyéb, közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakat;
  • szeszes italt, kábítószert
  • drónt vagy bármilyen távirányítható eszközt, játékot
  • bármilyen reklámanyagot, jelképet, transzparenst, molinót, feliratot, amely a rendezvény céljával, szellemiségével nem összeegyeztethető
  • élő állatot (kivéve a jogszabályban meghatározott segítő és vakvezető kutyákat)

Ugyanezek a tilalmak vonatkoznak a délutáni eseményre is, aminek Józsefváros ad otthont.

16:00-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán a Práter u. 50/A-ban találkozik Ferenc pápa az egyetemi és kulturális élet képviselőivel. Ide fiatalokat várnak, akik az egyetem előtti térre beléphetnek.

Pikó Andrást a Katolikus Püspöki Kar hivatalosan is meghívta az eseményre, amit örömmel elfogadott a józsefvárosi polgármester.

A háromnapos rendezvénysorozat zárásaként 17:30-kor búcsúztatják el a katolikus egyházfőt a repülőtéren, ez sem nyilvános esemény.

A 2023-as pápalátogaáts hivatalos logója
A 2023-as pápalátogatás hivatalos logója

Az apostoli út részleteiről a +36 (1) 998-9266 telefonszámon lehet érdeklődni hétköznapokon 9 és 18 óra között, szombaton és vasárnap pedig 10 és 15 óra között, valamint érdemes a ferenc2023.hu honlapot is figyelni.

A zarándokoknak ingyenes közlekedést biztosít a MÁV-Volán cégcsoport és a GYSEV is 29-én és 30-án menetrend szerinti járataik 2. osztályú kocsijain, valamint a Volánbusz Zrt. menetrend szerinti járatain. A részletekről a közlekedési vállalatok felületein lehet érdeklődni.

A BKK oldalán lehet utánanézni az egyes közlekedési járatokra vonatkozó változásoknak.

Nyitókép: Gregorio Borgia / MTI / AP

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.