Programajánló

2022. február 11.

Filmnapok, bűnözői elmék, ének a télben

Ismét néhány érdekes programra hívjuk fel a figyelmet, amik szórakoztatóak, hasznosak vagy közösségi élményt adnak.

Finn Filmnapok

A 11. alkalommal rendezik meg az eseményt, ahol kortárs finn mozifilmek legjobbjait vetítik le angol és magyar felirattal. 15 nagyjáték-, dokumentum- és rövidfilmen keresztül ismerkedhetünk az északi életérzéssel, és a nemzetközi filmfesztiválok filmjei mellett kerekasztal-beszélgetésekkel is készülnek a szervezők. Zaida Bergroth Tove című drámájával kezdődik a több napos rendezvény, a meghívott főszereplővel is lehet majd találkozni. Lesz megható doku is, a Remény iskolája, megy majd Mika Kaurismäki legújabb filmje, a Gracious Night, valamint A vak ember, aki nem akarta megnézni a Titanicot, ami 2021. évi Velencei Filmfesztivál közönségdíját nyerte el. A rövidfilmes alkotások között láthatóak lesznek ismert filmesek, filmes diákok, frissdiplomások munkái egyaránt.

  • Február 16. és 22. között
  • Toldi mozi, Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.
  • 1200-1750 Ft
     

Nyolcésfél Művészeti Vásár

Az épület hetedik emeleti kiállítótérben hazai művészekkel lehet majd megismerkedni, tetszést elnyerő munkáikat pedig akár haza is lehet vinni. A repertoár széles, lesznek printek, fanzinek, képregények, kézműves ékszerek, képeslapok, kitűzők, saját tervezésű ruhadarabok és egyéb egyedi termékek.

  • Február 19-én, szombaton 12 és 19 óra között
  • Nyolcésfél, Budapest VIII., Német utca 16.
  • Beugró nincs
     

Sorozatgyilkosok elméjében

Kik a sorozatgyilkosok? Milyen a lelkiviláguk? Mi utalhat arra, hogy valaki sorozatgyilkossá válhat? Mi ösztönzi őket kegyetlen tetteik elkövetésére? Hogyan választják ki az áldozataikat és a bűncselekmények elkövetésének egyéb körülményeit? Akiket az ehhez hasonló kérdések izgatnak, azoknak mindenképp ajánljuk a programot. A Jog és Pszichológia csapat előadásán ilyen kérdésekre kaphatunk válaszokat Dr. Akpinar Szelim nyomozótól, akit azt est végén további kérdésekkel lehet majd szanaszét cincálni.

  • Február 18-án, pénteken 18:30-tól 20 óráig
  • Ferencvárosi Művelődési Központ, Budapest IX., Haller utca 27.
  • 2490 Ft
     

Tágra zárt szemek próbája

Valójában nem próba, nagyon is színházi előadás ez, csak a helyszín és a társulat nem klasszikus. A Dollár Papa gyermekei társulat Stanley Kubrick utolsó, a legfőbb kérdéseket (szex, hűség, bűn) boncolgató Tágra zárt szemek című filmjének egyes részeit játsszák a nagyteremben, ahol a film és próba jelenetei épp úgy kavarodnak, mint Nicole Kidman és Tom Cruise szerepében Láng Annamária és Rába Roland az ördögi rendezésben.

  • Február 14-én, pénteken este 7-kor
  • Turbina Kulturális Központ, Budapest VIII., Vajdahunyad utca 4.
  • 3500 Ft
     

Hangot a térnek, hangot a télnek!

Ötödik alkalommal lesz Kórusok Téli Éjszakája, ám először ezen az újonnan, pirosan vagy sárgán, de végre átadott helyszínen, a Magyar Zene Házában. Hat teremben 18 kórus ad koncerteket, ahol különböző stílusokban és korszakok zenéiben lehet majd elmerülni. Az est záróakkordja idén is a közös éneklés lesz, amikor a közönség és a fellépők együtt énekelhetik a Kórusok Téli Éjszakájának záródalát, amit ott, a helyszínen tanítanak meg az egybegyűlteknek.

  • Február 19-én, szombaton 18-tól 22:30-ig
  • Magyar Zene Háza, Városliget, Olof Palme sétány 3-5.
  • 0-2500 Ft
     

Képzés civileknek a választás utánra

Mi lesz a civilekkel, ha a Fidesz nyer? És ha az ellenzék? Civil szervezetek, önszerveződő közösségek és társadalmi mozgalmak képviselőit várják erre a műhelyre, azokat, akik szeretnék megtanulni egy stratégiaalkotó módszer, az ún. szcenáriótervezés alapjait, feltérképezni a 2022-es országgyűlés lehetséges kimeneteleit, és kidolgozni, hogy szervezetük, közösségük milyen stratégiát kövessen a választások után. Előnyt jelent, ha egy szervezetből vagy közösségből többen jelentkeznek, mert így hatékonyabban lehet a gyakorlatba ültetni a tanultakat.

  • Február 19-20., 10-tól 18 óráig
  • Budapest (ennél pontosabbat a regisztráció után lehet megtudni)
  • Ingyenes, de regisztrálni kell.
     

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.