KORMÁNYDÖNTÉSEK AZ INGYENES PARKOLÁSTÓL AZ 53. HETI NYUGDÍJIG

2020. április 08.

Gazdaságvédelmi akciótervet hirdetett Orbán

A kormány átvállalná a járvány miatt csökkentett munkaidőben foglalkoztatottak kieső bérének egy részét, a munkájukat már elveszítetteknek pedig új munkahelyeket ígér – konkrétumok nélkül. A recesszióra készülve indul a gazdaságvédelmi akcióterv második üteme, és még a nyugdíjasok is kapnak négy év alatt egy 13. havi nyugdíjat.

A kormány által kidolgozott gazdaságvédelmi akcióterv célja, hogy annyi munkahelyet hozzanak létre, amennyit a koronavírus tönkretesz – mondta Orbán Viktor, amikor hétfőn bejelentette a kormány gazdaságvédelmi akciótervének második ütemét. A miniszterelnök ismertetett egy bértámogatási programot, 4 év alatt kifizetni tervezett „13. havi nyugdíjat”, kiemelt nemzetgazdasági ágazatok újraindítását, valamint egy, a magyar cégeket segítő 2000 milliárd forintos vállalati hitelprogramot.

Közölte, a gazdaságvédelmi akciótervet három ütemben hajtják végre. Az elsőbe tartozott a tb-járulék csökkentése, a katások adófizetési kötelezettségének és a bankhitelek törlesztésének felfüggesztése is. A most bejelentett lépések adják a második ütemet. Orbán annyit elárult, hogy az akcióterv a GDP 18-20 százalékát csoportosítja át. A lépések egy részének fedezete az lesz, hogy a 2020-as büdzsé áttervezésével hagyják elszállni a költségvetési hiányt, amely már idén 1 százalékról 2,7 százalékra nő – ez önmagában mintegy 620 milliárd forint.

Nem a gazdaságvédelmi intézkedéscsomag része, de korábban a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a kormány döntött arról is, hogy bruttó 500 ezer forint egyszeri juttatást kapnak nyáron az egészségügyi dolgozók, és ingyenessé tették április 6-tól országszerte a közterületi parkolást. A kormány létrehozott egy 663 milliárdos járvány elleni védekezést szolgáló alapot is, melyet részben máshonnan történő elvonásokkal tölt fel. Ide folyik be az a 36 milliárd forint, melyet a kiskereskedelemben érdekelt multicégekre kivetett különadóból várnak, visszatartja és az alapba fizeti be az állam a parlamenti pártok költségvetési támogatásának felét, valamint ezt duzzasztja a pénzügyi szektorral megfizettetett 55 milliárdos „hozzájárulás”, és az a 34 milliárd forint is, melyet az önkormányzatoktól vesznek el a gépjárműadó „átirányításával” (ennek hatásairól a 2–3. oldalon írunk).

A védekezési alap elvonásokból történő feltöltését élesen bírálták az ellenzéki pártok és érintettként az önkormányzatok is. A gazdasági mentőcsomagot az ellenzék szintén egységesen bírálta, kevésnek és gyengének nevezve azt. A Jobbik azt javasolta, hogy inkább a 150 milliárdos kormánypropaganda és a 600 milliárdos Budapest-Belgrád vasútvonal költségeit csoportosítsák át. Az MSZP konkrétumokat sürgetett: 100 ezer forintnál ne legyen kevesebb a munkájukat elvesztők számára a juttatás, 9 hónap legyen a munkanélküli segély, 6 százalékos a nyugdíjemelés, adjanak több pénzt az önkormányzatoknak, viszont „semmi pénzt a rokonoknak, semmi pénzt a haveroknak”.

Az LMP szerint a kormány ezzel „lemondott a nyugdíjasokról”, a DK a családi pótlék emelését javasolta, és azt, hogy a bérek 80 százalékát biztosítsák az elbocsátottaknak, és hirdessenek rezsimoratóriumot. Az ellenzéki reakciókra válaszul a kisebbik kormánypárt, a KDNP „Brüsszel, Strasbourg, Soros triumvirátus”-t emlegetett, a fideszes Kocsis Máté pedig azzal vágott vissza az elvonások miatt háborgó önkormányzatoknak, hogy az önkormányzatokban „a kormánypártiaknak van többsége, akik nem panaszkodnak”.

Szöveg: Lengyel Tibor; Fotók: Fischer Zoltán/MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda; Vasvári Tamás/MTI

– – –

Tömeg-lélegeztetőgépet fejlesztenek

Egyedülállónak mondható, különleges berendezés ötlete született meg az Óbudai Egyetem Kutató- és Innovációs Központjában, valamint Neumann János Informatikai Karán. Az Egyetem kutatói megfeszített tempóban dolgoznak egy olyan tömeg-lélegeztetőgép fejlesztésén, amely nagyszámú, egyszerre akár 5, 10, 50, esetleg még több kritikus állapotú koronavírusos beteg ellátására is alkalmas lehet, akár tábori körülmények között is. Az EKIK BioTech Kutatóközpontja és a Bejczy Antal iRobottechnikai Központja által kezdeményezett, karitatív, nonprofit módon működő MassVentil Project néven futó kutatás-fejlesztéshez március eleje óta egyre több hazai és külföldi kutató, hallgató és ipari szereplő csatlakozik.

Kapcsolódó cikkek

2026. november 08.
A Budai Várnegyed arca az elmúlt tíz évben gyökeresen átalakult – ezt mindenki jól tudja. De mi indította el ezt a folyamatot? És mit lehet kezdeni a második világháborúban, vagy azután elpusztult hatalmas épületekkel, amit az elmúlt Orbán-kormányok visszaépítettek? Hogyan lehetne őket hasznossá tenni? Vagy le kell őket bontani?
2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.

További cikkek

2026. november 06.
A következő tanévtől már csak négy évfolyamon mérik a diákok tudását.
2026. november 05.
Kamerarendszerekre, megerősített kapukra, távfelügyeletre és kivonuló biztonsági szolgálatra is pályázhatnak a józsefvárosi társasházak. A fejlesztések és szolgáltatások költségeinek maximum felét állja az önkormányzat.
2026. november 04.
A kulturális költségvetés tervezete több művésznél és szakmai szervezetnél is felháborodást váltott ki, mert miközben egyes intézmények támogatása nőne, a Nemzeti Kulturális Alap pályázati kerete jelentősen csökkenne.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.