brutalitás

2025. szeptember 30.

Hajléktalan embereket aláztak és vertek fiatalok a Pápa téren

A rendőrség 12 főt fogott el és hallgatott ki.

Sokkoló, durva erőszakot bemutató videók érkeztek a Lakmusz tényellenőrző hírportáljához: a videókban szereplő események a II. János Pál pápa téren zajlanak. Az egyik felvételen egy földön fekvő férfit több mint 10 alkalommal fejbe rúgnak és megtaposnak. A felvételek beküldője azt állította, hogy a videó összefüggésbe hozható a II. János Pál pápa téren augusztus 24-re virradóra történt támadással.

A BRFK összesen 12 főt fogott el és hallgatott ki gyanúsítottként, közölte megkeresésünkre a rendőrség.

A BRFK a Készenléti Rendőrség egységeivel megerősítve kiemelt prioritásként kezeli Budapest és ezen belül Józsefváros közrendjét és közbiztonságát, rendszeresen ellenőrzik a II. János Pál pápa teret.

„Több lakossági visszajelzés alapján főleg az elmúlt másfél hétben érezhető ez, de nem úgy, mint mondjuk tavaly, amikor közteres-rendőr páros volt kint mindig. Illetve, tegyük hozzá, hogy a neonáci támadás után megtörtént még egy tragédia 1 héttel később, ami azért arra mutat, hogy a rendőrség nem vette olyan komolyan az állapotokat utána sem” – mondta lapunknak Shakkour Aram, a Népszínháznegyed önkormányzati képviselője.

„Persze, alapvetően nem a rendőröket okolom, országosan állományhiány van, és rossz politika miatt nemcsak az van elvárva tőlük, hogy megelőzzék és fellépjenek az igazán erőszakos bűncselekmények kapcsán, hanem a lerombolt szociális hálót is velük próbálja a kormányunk befedni, például a 2018-as hajléktalanellenes rendelettel, amit se kapacitásuk nincs betartani, és lelkük sincs hozzá, hogy fogdára vigyenek hajléktalanokat” – mondta.

Szerinte ennek ellenére „a II. János Pál pápa téren még szükség lett volna arra, hogy rendszeresebb, érezhetőbb rendőri jelenlét legyen, a lakossági panaszok és a biztonságérzetük, illetve annak hiánya miatt mint helyi képviselő azt kell mondanom, hogy ezt a rendőrség nem teljesítette”.

Előzmények

Az ügyészség augusztus 26-án közölte: egy férfit bőrszíne és etnikai hovatartozása miatt többen megtámadták, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Lakmusznak elküldött videók között szerepel egy másik felvétel is, amelyen 2 hajléktalan bántalmazása látható. Legalább egy elkövető mindkét esetben jelen volt. Erről a második támadásról a hatóságok eddig nem adtak tájékoztatást, a közvélemény sem szerzett tudomást róla.

A téren élő hajléktalanok a ruházata alapján azonosították az egyik elkövetőt, a támadó csoportot pedig neonáci vagy skinhead fiatalokként írták le. Volt, aki arról számolt be, hogy őt is megtámadták.

Noha az ügyészség a nyilvánosságra került esetben hangsúlyozta a rasszista indítékot, az augusztus 24-i támadás a médiában gyakran összemosódott más, a téren történt, de a szélsőjobboldali csoporthoz nem köthető bűncselekményekkel. Több helyen még olyan félrevezető feltételezések is elterjedtek, hogy az elkövetők maguk is „sötét bőrűek” lehettek, tehát a parkban tartózkodók közötti verekedésről lehetett szó.

Shakkour Aram – aki a támadás másnapján bejárta a helyszínt – akkor azt mondta, a neonácik erőszakos fellépése új jelenség a téren, ám a nyilvánosságban összemosódott a már régóta jelen lévő problémákkal: az előítéletekkel, a rasszizmussal, a hajléktalanellenességgel és a szerhasználattal.

Mi történt?

A Telex számolt be elsőként augusztus 26-án arról, hogy augusztus 24-én éjszaka fiatalokból álló társaság rátámadt egy „színes bőrű” férfira Budapesten. A Mentőszolgálat információi szerint az áldozat fejsérüléssel került kórházba. A BRFK életveszélyt okozó testi sértés és közösség tagja elleni erőszak gyanújával hét embert vett őrizetbe és eljárást indított. Később az ügyészség közölte, hogy három ember, köztük 2 fiatalkorú letartóztatását kezdeményezte a szökés és a bűnismétlés megakadályozása érdekében.

A Büntető törvénykönyv szerint közösség tagja elleni erőszakot követ el az, aki valakit nemzeti, etnikai, faji vagy vallási hovatartozása – illetve a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy annak vélt ténye – miatt bántalmaz. Magyar György ügyvéd lapunknak azt mondta, amennyiben valakit pusztán azért támadnak meg, mert hajléktalan, az is kimeríti a közösség tagja elleni erőszak tényállását. Egy vonatkozó szakmai cikk ugyanerre a következtetésre jutott: a hajléktalanokat is bele kell érteni a „lakosság egyes csoportjaiba”.

Félrevezető kommunikáció

A rövid hivatalos közlemények nyomán a médiában a „színes bőrű” áldozat és a „fiatal” elkövetők megnevezés terjedt el. Több helyen egyszerűen verekedésként írták le az eseményt: az Index például így címkézte cikkét, és az eredeti hírhez hozzákapcsolt egy szolnoki, illetve egy külföldiek közötti verekedésről szóló írást is.

Mindeközben más fórumokon – a híreket kísérő kommentekben – további találgatások indultak. Egyesek cigányok, feketék vagy futárok közötti összetűzést feltételeztek, míg mások szerint a támadás a téren jelen lévő drogkereskedelemmel állhatott összefüggésben.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf (illusztráció)

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.