Tanácsadó iroda nyílik lakások felújítására

2021. augusztus 15.

Hamarosan könnyebben lehet fűtést korszerűsíteni

Energiahatékonyság-szempontú otthonfelújítással és fűtéskorszerűsítéssel kapcsolatos kérdésekben fog tanácsot adni az októberben nyíló kerületi „zöld” iroda. Bárki besétálhat, és ingyenesen kérhet tanácsot, segítséget.

Mielőtt bárki arra gondolna, hogy ez is egy újabb lehetőség, ami a módosabb rétegnek szól, hiszen akinek rezsire nincs pénze, nem gondolkodik ablak- és kazáncserén, elmondjuk, hogy az iroda elsősorban EU-s pénzek megpályázásában fog segíteni – akár azoknak is, akik önerőről álmodni se mernek.

Erőss Gáborral, klímavédelemért felelős alpolgármesterrel beszélgettünk az iroda koncepciójáról: az ötlet már a tavaly januárban elfogadott klímavédelmi intézkedési tervben is szerepelt, azóta pedig sikerült olyan szorosra fűzni az együttműködést az Energiaklubbal és Magyar Energiahatékonysági Intézettel, hogy (közös) reményeik szerint októberben megnyílhat az iroda az önkormányzat támogatásával, valószínűleg a Gutenberg téren. A felmerülő szakmai- és részletkérdésekre az iroda működtetői tudnak majd pontos választ adni, de Erőss úgy értesült, hogy többféle EU-s és hazai pályázatra való jelentkezésben fognak tudni segíteni személyre szabottan. Mivel jelenleg nagyon támogatják a zöld ügyeket az unióban, valószínűleg az elérhető opciók száma egyre csak nőni fog.

A korszerű olcsóbb

Az energiaszegénység azt jelenti, amikor egy háztartás nem képes megfizetni a közüzemi és energiaszolgáltatások (víz, fűtés, áram) olyan szintjét, ami az alapvető élethez szükséges. Ennek egyik oka, hogy a legszegényebb réteg pont a legtöbb energiát használó ingatlanokban kényszerül lakni, ahol rosszul záródnak az ablakok, így szökik a meleg, ahol a régi kazán vagy konvektor kis hatékonysággal működik, és sok energiát használ, ahol csöpög a csap, nincs szigetelés stb. Mivel az energiahatékony otthon üzemeltetése olcsóbb, ezért a háztartások rengeteg pénzt spórolhatnak a felújítással. Annak is tudnak majd megoldást ajánlani, akik rendelkeznek önerővel, de azoknak is, akik nem, az ő számukra lehetőség lesz akár önfinanszírozó hitel felvételére is, ahol a rezsin megtakarított pénzt forgatják vissza a meghitelezett önrészbe.

Az ősszel nyíló otthonfelújítási irodától függetlenül a kerületi klímavédelmi intézkedési terv keretében ősztől nem csak zöld udvarra, komposztládákra, gangzöldítésre, homlokzatzöldítésre, de különböző árnyékolási megoldásokra is lehet pályázni akár társasházaknak, ezekkel elviselhetőbb lehet a nyári hőség, és ha légkondicionáló helyett használjuk őket, nem mellesleg a Föld bolygót is kíméljük, azon belül pedig nem melegítjük tovább Józsefvárost.

Az önkormányzatnak is segítség

Mivel az önkormányzati ingatlanállomány is elég elavult, többnyire korszerűtlen a fűtés és rosszak a nyílászárók, ezért az önkormányzat is tervez tanácsot kérni a hamarosan nyíló irodában.  Ezekben a lakásban főként kis jövedelmű emberek laknak, ráadásul nem is tulajdonosok, így nem feladatuk a felújítás, az önrészről, lehetőségei függvényében az önkormányzat fog gondoskodni – az iroda ezeknek a finanszírozási lehetőségeknek a feltárásában is segíthet. Egyelőre nem készült felmérés, hogy a kerületben pontosan hány lakást érint a probléma, de most indul egy energetikai audit (a Fenntartható Energia- és Klímaakcióterv, angol rövidítéssel SECAP) azaz felmérés, amely után ezek az adatok is rendelkezésre fognak állni. Amikor az iroda megnyílik, vezetői be fognak számolni a lakosság és az önkormányzat számára elérhető lehetőségekről lapunknak. 

Szöveg: Ádám Judit, Kép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.