Mesél a Kálvária tér

2021. július 13.

Hazavihető, csereberélhető történeteink

Augusztus 15-én jár le annak a meseíró pályázatnak határideje, amiben három korosztály küldheti el a meséjét az egészen kicsiktől a nagyszülőkig. Horváth Ágnest, a VEKOP-program szakmai vezetőjét kérdeztük a részletekről.

A pályázat kiírása már megjelent a Józsefvárosi Önkormányzat honlapján, ott megtudható, hogyan és miként kell a meséket beküldeni. 

Horváth Ágnest inkább arról firtattuk, hogyan is képzeljük el ezt a józsefvárosi, sőt Kálvária téri mesepályázatot, kinek érdemes írnia és miről.

„Mindenkinek vannak történetei gyerekkorából vagy felnőtt életéből, megesett és elképzelt történetek. Vannak kitalált történeteink, amiket a gyerekeinknek meséltünk, vagy iskolában tanult dolgok, amiket a fantáziánk színezett ki. Arra gondoltunk, milyen jó lenne, ha ezeket mese formájában ismerhetnénk meg” – mondta Horváth Ágnes.

Azt is elmondta, a pályázat nem köti meg, miről és hogyan lehet írni, a lényeg az, hogy színes, gördülékeny legyen a sztori, a mese. Lehet rajzokkal is illusztrálni, és bármilyen formában, kézzel írva is be lehet adni. A terjedelmet 1 és 10 oldal között határozták meg, de hogy mekkora egy oldal, a szerzőre van bízva. „Egy kicsi gyereknél kézírással egy oldal már komoly teljesítmény” – jegyezte meg Horváth. Pályázni három kategóriában lehet, a 0-14, a 14-18 és a 18 éven felüliek korosztályában, amibe még a dédi is belefér.

Hogy mi lesz a mesék sorsa, arról ezt mondta Horváth Ágnes: „A zsűri ki fog választani 3 mesét minden korosztályból, amiket be fogunk mutatni. Szándékunk szerint a Józsefváros újságban is meg fognak jelenni. A Kálvária téri játszótér kerítésen pedig létrehozunk egy felületet – Vigyél haza egy mesét! lesz a neve –, és innen el lehet vinni a kitett meséket, hogy otthon elolvassák a gyerekeknek, és vissza is lehet hozni, hogy másikat vigyenek helyette. A Kálvária téren pedig rövidesen meseolvasó programmal is jelentkezünk, ahol a kerület legjobban mesélő nagymamáitól és nagypapáitól hallhat majd meséket a közönség.”

Kép: Józsefváros Önkormányzat

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.