Azért a víz az úr

2024. július 22.

Helyreállították a beszakadt utat a Teleki téren

A Teleki téren beszakadt az út, a hibát a JGK munkatársai néhány nap alatt kijavították. Hasonló esetek nem kizártak. Az útbeszakadások hátterében a lezúduló esővíz mennyisége és az autósforgalom mértéke áll.

„Fekete lyuk, a kerület köldöke, a pokolba vezető út, a hurrikán szeme” – ilyenképpen indította be egy név nélküli tag egy kerületi Facebook-csoportban a kommentelők fantáziáját, miután képpel illusztrálva posztolta, hogy a Teleki téren az úttest szabályos kör formában beszakadt. Július 8-án, hétfőn az esti órákban jelent meg a poszt a lyukról, ami a Népszínház utca és a Szerdahelyi utca közötti szakaszon, a parkolóhoz közel tátongott.

A poszthoz csatolt kép alapján a beszakadás 30-40 centiméteres átmérőjű lehetett (képet nem tudunk betenni, mert a csoport nem nyilvános). Bár könnyen kerülhető helyen keletkezett, az óvatlan sofőrnek okozhatott volna fejfájást, ha véletlenül belehajt.

A JGK (Józsefvárosi Gazdálkodási Központ) munkatársaitól megkérdeztük, észlelték-e az úthibát – a csoportban kommentelők beszélgetéséből arra lehetett következtetni, hogy bejelentették –, kijavították-e már, és vajon mi okozhatta a beszakadást?

A lyuk hűlt helye

„A JGK Városüzemeltetési Igazgatóságára is beérkező bejelentések, illetve kollégáink jelzései alapján, a fontossági sorrendet is szem előtt tartva végezzük a kerületben az útjavítási munkákat” – írták megkeresésünkre. Azzal folytatták, hogy amint az aszfalt süllyedéséről tudomást szereztek – múlt hét kedden érkezett hozzájuk bejelentés –, alvállalkozó bevonásával azonnal megkezdték hiba elhárítását.

Először feltárták a felületi úthibát, ám ennek során kiderült, hogy

a probléma sokkal nagyobb,

mint aminek látszott: a víz kimosta az aszfalt alatti alépítményt. A föld alatt húzódó közművezetékeket is megvizsgálták, azokról kiderült, hogy épek, nem sérültek meg.

A süllyedést feltöltötték, tömörítették és lebetonozták. A beton száradását követően aszfaltoztak, végül – a hőségriadó ellenére 3 napon belül –, még a múlt hétvége előtt helyreállították az utat.

A JGK arról is tájékoztatott, hasonló esettel bármikor, bárhol találkozhatnak a járókelők, hiszen nem tudható, hogy az aszfalt alatt az alépítményt mikor viszi el a víz, a csapadék vagy éppen a szennyvíz.

Az aszfaltbeszakadások oka nem az iszonyatos hőség, de nem is a téli fagy: a meghatározó az esőzés mennyisége, pontosabban az, hogy a víz merre talál utat magának. A rendkívüli esőzések alkalmával, amikor

a csatorna nem tudja elnyelni a rengeteg esővizet,

olyankor oda is folyhat víz, ahová nem kellene. „Az alépítményekben a vízátfolyások okozta kimosódással és a megnövekedett gépjárműforgalommal magyarázhatók a kialakult süllyedések. Ez az adott útszakaszon történt útbeszakadás, süllyedés oka is” – írta a JGK.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.