A Titanic óceánjáró 1912. április 14-én jéghegynek ütközött és néhány órán belül a hullámsírba merült, a tragédia pedig jelképpé vált. Korának legnagyobb – és elpusztíthatatlannak vélt – hajója Southamptonból indult transzatlanti útjára, New York felé, amikor a baleset történt. A katasztrófát 705-en élték túl, mintegy 1500-an életüket vesztették.
A történet magyar vonatkozása, hogy a Titanic segítségére érkező Carpathia hajóorvosa az a Lengyel Árpád volt, akinek sírja a kerületünkben, a Fiumei úti sírkertben található. Tisztelői 2015 szeptemberében az egykori lakásának és rendelőjének helyet adó Rákóczi út 11. társasház bejáratánál a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával emléktáblát avattak. A halálának 75. évfordulóján tartott átadáson Szilágyi Demeter önkormányzati képviselő helyezett el koszorút a hős orvos előtt tisztelegve.
Lengyel Árpád Pilismaróton született 1886-ban, iskoláit Esztergomban és Budapesten végezte, itt szerzett orvosi diplomát, és már 18 évesen a Budapesti Önkéntes Mentőegyletben tevékenykedett. A józsefvárosi Rókus kórházban dolgozott gégespecialistaként, emellett mentőorvosként is aktív volt. Az Amerikába irányuló XX. század eleji kivándorlási hullám idején szükség volt angolul is jól beszélő szakemberekre, így jelentkezett 1912-ben hajóorvosnak a Cunard Line hajózási társasághoz a Carpathia nevű gőzösre. Lengyel első útja a Fiuméből New Yorkba, majd onnan hazaigyekvő hajón igencsak emlékezetesre sikeredett. Már visszafelé tartottak New Yorkból, amikor vették a háromszor akkora Titanic segélykérő jelzéseit, s ébresztették álmából a magyar orvost is, akit az ezután átélt élmények annyira megviseltek, hogy ritkán nyilatkozott a történtekről. A tragédia 25. évfordulóján Az Ujságnak azonban már tudott mesélni róla.

Maga a Carpathia is veszélyben volt a jéghegyek miatt, de egyből a bajba jutottak segítségére indult, hajnal 4-re a helyszínre is érkezett. Lengyel Árpád olasz és angol kollégájával segített a túlélőknek, és mivel hármójuk közül csak neki volt mentőorvosi gyakorlata, ő végezte a triage feladatot, a sebesültek osztályozását sérülésük szerint: „Három óráig lavíroztunk, amíg beértük az első csónakot, amelyben huszonötén voltak. Kötelet dobtunk le, ebbe kapaszkodtak és ennek segélyével húztuk őket a feljáróhoz. Mikor odaértek, velőkig ható sírás, nyöszörgés hallatszott.”
Először le kellett vágni a túlélőkre fagyott mentőöveket, majd meleg kávéval, konyakkal, melegítő masszázzsal és takaróval látták el őket, és csak ezután tudtak a kezelésükhez fogni. Sokan a hajóra kapaszkodás közben kitört pánik alatt szenvedtek sérüléseket, mások kihűléses tüneteket mutattak, mert a jeges vízben úsztak vagy a tizenhat mentőcsónak egyikében fagytak át.
Délelőtt tízre sikerült minden fellelt túlélőt a Carpathia fedélzetére venni, akik közül érdekes módon meghűléses megbetegedést senkinél nem mutattak ki, pedig átfagyva, átázva, hiányos ruházatban mentették ki őket. Összesen 42 sebesült volt, majdnem mind a lábán szenvedett sérülést.
A Carpathia személyzete és utasai átadták kabinjaikat a túlélőknek – Lengyel kajütjét is négy nő foglalta el. Még három napig tartott az út New Yorkba, ahonnan ezt a táviratot küldte a testvérének: „Este érkeztünk meg Newyorkba. Hétszázhusz embert mentettünk meg. Minket ünnepelnek. Ma indulunk vissza. Árpád.”
A Carpathia hőseit később meghívták Budapestre. Lengyel Árpád 16 angol matróz és Ráth Gusztáv hajóstiszttel közösen vett részt egy futballmérkőzésen díszvendégként. Rengeteg hálálkodó levelet és ajándékot kapott a túlélőktől, még szerelmes levelet is egy New York-i hölgytől. Hősiességét az Amerikai Egyesült Államok arany vitézségi éremmel jutalmazta, a Titanic, valamint a Carpathia hajózási társasága is kitüntette Lengyel Árpádot.
Ezután soha többé nem szállt tengerre. Fiatalon, 54 évesen hunyt el 1940-ben.
Ez az emléktábla különös módon kapcsolódik egy korábbihoz, amiről nemrég írtunk: Abdu’l-Bahá 1913-as látogatásának 80. évfordulóján állította a Magyar Bahai Közösség a táblát a Múzeumkertben.
A kapcsolódási pont a Titanic. Amikor 1912-ben az amerikai bahá’í hívek ezer dollárt küldtek Abdu’l-Bahának, hogy a Titanicot válassza, amikor ellátogat hozzájuk, mert az gyorsabb, az idős vallási tanító visszaküldte a pénzt, hogy költsék inkább jótékony célokra, és egy lassabb hajót és hosszabb utat választott. Utólag kiderült, bölcshöz méltó döntés volt.
A hajókatasztrófát követően április 23-án mondott beszédében, melyen a tragédiát mint „nagyon sajnálatos és részvétteljes” eseményt jellemezte, ezt mondta:
„rá kell ébrednünk, hogy minden, ami történik, valamilyen bölcsesség eredménye, és hogy semmi sem történik ok nélkül. Abban egy misztérium lakozik; de akármi is az ok és misztérium, mégis nagyon szomorú eset volt, amely oly sok szemet fakasztott könnyekre, és nagyon sok szívet szomorított el. Engem is mélyen lesújtott ez a tragédia…”
Nyitókép: Nagy Dániel
