Józsefvárosiakat kérdeztünk

2026. április 11.

Hogyan dönti el, kire szavaz?

Arról kérdeztük, mi alapján döntik el, hogy kire voksolnak április 12-én.

Attila

A Facebook hírfolyamán látom a politikai cikkek tömkelegét, ezeket szívesen olvasom, hogy tájékozott maradjak. Emellett az RTL Híradóját is figyelem, és igyekszem összegezni a különböző forrásokból származó információkat. A baráti társasággal néha megvitatjuk a híreket, de gyakran eltér a véleményünk. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy kulturált keretek között beszéljünk ezekről a témákról. Van olyan ismerősöm, akit nem érdekelnek a politikai dolgok, és a szavazáson sem vesz részt, de többségünk szerencsére él a szavazati jogával. Számomra a pártok által kínált lehetőségek és programok sokkal fontosabbak, mint a személyes szimpátia, mert hosszú távon ezek határozzák meg az ország jövőjét.


Pálma

Elmúltam 90 éves, de még mindig nagyon fontosnak tartom, hogy részt vegyek a szavazásokon, és megfelelően informálódjak a pártok programjairól. A televízióból tájékozódom, az M1, RTL és Hír TV műsorait figyelmesen nézem, amikor tudom, hogy politikai témákról számolnak be. Emellett, miközben a városban sétálok, a plakátokat is elolvasom, így próbálok többféle forrásból információhoz jutni. Úgy érzem, ez állampolgári kötelességem is. A döntést, hogy kire voksolok, mindig egyedül hozom meg, a pártok programja alapján. Az én szavazatom az én felelősségem, ezért nem befolyásol mások véleménye. Nem vitatom meg a döntésemet a barátaimmal sem, mert úgy gondolom, ez személyes ügy, amelyben mindenkinek saját magának kell állást foglalnia.


Csaba

A szakmám az egészségpolitika, az egészségügy finanszírozása, ezért különösen fontos számomra a lehetőségek precíz elemzése. Konkrét pártoldalakat nem követek, csak azokra kattintok, amit a Facebook-hirdetések megjelenítenek. Pár 1-2 perces tudósítást, YouTube-videókat is megnézek politikai témákról, mert ezek gyorsan adnak képet az aktuális helyzetről. A pártprogram tételei azok, amik igazán számítanak, ezért elemzem az elmúlt 16 évet és azt is, hogy az ellenzék miket ígér. Épp ezért van több csoportunk is, amiben ezeket a politikai híreket szakmai társakkal, illetve rokonokkal megvitatjuk, és sokszor nagy az egyetértés közöttünk. A családomban is mindenki nagyon aktív politikailag. A gyermekeim elérték a felnőttkort, természetes, hogy együtt megyünk szavazni. Közösen, felelősen élünk a lehetőséggel, ami megadatott minden felnőtt magyar állampolgárnak.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 14.
Egy hónap alatt több mint hétszázan töltötték ki azt a felmérést, amivel azt kutatták, a józsefvárosiak milyennek szeretnék látni a Népszínház utca ma még igen barátságtalan torkolati szakaszát. Lássuk az eredményt!
2026. szeptember 14.
A II. János Pál pápa tér iskolatereinek ünnepi belakására hívja a kerület népét a RÉV8 szeptember 18-án.

További cikkek

2026. szeptember 14.
Egy hónap alatt több mint hétszázan töltötték ki azt a felmérést, amivel azt kutatták, a józsefvárosiak milyennek szeretnék látni a Népszínház utca ma még igen barátságtalan torkolati szakaszát. Lássuk az eredményt!
2026. szeptember 14.
Az inkluzív oktatás nem csak szemlélet kérdése, a jól működő gyakorlathoz elegendő számú szakemberre, megfelelő kapacitásra, időre, és nem utolsósorban pénzre is szükség van. A Deák Diák iskola gyakorlatán keresztül néztük meg, milyen nehézségekkel kell szembenéznie, és milyen korlátokba ütközhet – még a legnagyobb elhivatottság mellett is – egy befogadó iskola. Az új oktatásirányítás most országos szinten is változtatásokat ígér ezen a területen.
2026. szeptember 13.
Bárki tehet fel kérdést, ha az közérdeklődésre érdemes. A téma főként a közbiztonság kérdése, de más ügyben is kérhető majd tájékoztatás.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.