Józsefvárosiaktól kérdeztük 

2024. március 30.

Hogyan készül a húsvéti ünnepekre?

Kit hogyan érint a húsvét, nagy családi esemény-e még, tartják-e a hagyományokat, hogyan készülődnek – ezeket kérdeztük az emberektől a józsefvárosi utcákat járva.

Attila 

Az előző években nem tartottam a húsvétot. Ám kislányunk születése óta újra az életünk része ez az ünnep. A boltban vesszük meg a sonkát, a tojást és a csokinyuszit is. Csak az alapvető dolgokat vásároljuk, mondhatni a hangulat miatt, ezért ez költséghatékony is. Az idén családtagjaimat és rokonaimat látogatom meg locsolkodáskor. A nőknek virágot viszek, ők pedig a locsolás után rengeteg finomsággal vendégelnek meg. Van egy gyerekkori emlékem a húsvétról, a mai napig kellemes felidéznem. Lakótelepen nőttem fel, az egyik szomszéd nagyon kedves volt velem. Minden évben várta, hogy meglocsoljam. Akkoriban még verset is lelkesen szavaltam. Ajándékokkal és pénzzel is jutalmazott, ez gyerekként nagyszerű élmény volt. 

Réka 

Családommal lelkesen készülünk a húsvéti ünnepekre. Minden ünnep nehéz anyagilag, ezért én már az elmúlt hetekben elkezdtem a vásárlást, a boltok polcain az akciós termékeket keresem. Hagyományosan hidegtállal készülök, sonkát is főzök, a levéből pedig bablevest készítek. Rengeteg csokitojásra is szükségem lesz, hiszen mi nem menekülünk a locsolkodók elől, várjuk a barátokat, a rokonokat, a gyermekeim osztálytársait. A húsvéti nyuszi a közeli családtagoknak, kislányoknak játékot hoz, a locsolkodó fiúknak pedig pénzt és csokoládét. A hagyományok szerint tojásokat is festünk, ezeket a rokonoknak ajándékozzuk a locsolkodás és a versmondás után. Minden évben az első locsolónk a férjem. Régimódi, ezért egy nagy szódásszifonnal locsol meg minket. 

György 

A feleségemmel nyugdíjasok vagyunk, igyekszünk észszerűen vásárolni az ünnepre. Saját földünkön gazdálkodva zöldséget termesztünk, ezért azt nem kell a boltokban beszereznünk. A bevált ünnepi étel lesz a menü nálunk, főképpen sonka és tojás, illetve sör és bor. A baráti társaságba járok locsolkodni, hiszen a hölgyeket illik megöntözni, utána beszélgetünk, borozunk. A nőknek a gyerekkoromból megmaradt, régi locsolóverset verselem máig. A lányom minden évben számon kéri a verset, ezért elsőként neki mondom el, aztán a feleségemnek is. A rokonságban élő gyerekeket csokitojással és egy kis zsebpénzzel várjuk locsolkodni. 

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.