Erdei iskola Magyarkúton

2023. november 25.

Hol lehet kikapcsolni a kemencét?

Megnéztük, hogy milyen programok vannak Józsefváros magyarkúti erdei iskolájában. Az ingyenes programokon több mint 500 gyerek vett részt. A gyerekbarát önkormányzat üdültetést is biztosít a kerületi gyerekeknek.

„Száz méterről észreveszem, hogy ragyáid vannak”, mondta az egyik lány a másiknak, de ez csak a szokásos, vicces évődés. Az is, amikor a másik megjegyezte, „menj vissza a drámaórára, ott jó voltál!”. Kismaros környékén jártunk, az erdei iskolai program része az egynapos királyréti kirándulás.

Már az erdei kisvasúton sokaknál előkerült a tízórai, a kígyóubis, rántott húsos zsömle,

„meleg még, az jó”.

Közben rajzoltak a párás ablaküvegre. Az egyik kísérő tanár, Csaba bá, ahogy a diákok nevezték, kiállt a külső részre nézelődni, mellettem azt mondták, „föl akarja adni az életét miattunk”, és nevettek.

Kisebb pánik a büdösbogár miatt

Józsefváros Önkormányzata gyerekbarát önkormányzat, üdültetést is biztosít a helyi gyerekeknek. Ennek egyik különleges formája az erdei iskola. A 49 férőhelyes táborban a tanulók kikapcsolódhatnak, ám közben élményekhez, hasznos ismeretekhez is jutnak. A programot a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. (JKN) szervezi, a helyszín az önkormányzat magyarkúti üdülője. Itt a kerületi lakosok által kedvezményesen igénybe vehető panziós szobák is vannak (az udultetes8.hu honlapon képes beszámolókat találnak Józsefváros üdültetési lehetőségeiről).

Fotósunk elővette a gépét és a lányok azonnal megszólaltak, „csak ne égő képeket csináljanak rólunk!”. Akadt, aki zavarban volt, persze nem hagyták szó nélkül,

„ne takard az arcod, az újságban leszel benne, te agyalágyult!”.

Ment a zene, Billie Eilish-t dúdoltak halkan a csajok. Majd kitört a pánik egy velünk utazó büdösbogár miatt, de közös összefogással sikerült kitenni.

Denevérles, szellemkastély, pingpong

Őszi színek, köd, kellemes időjárás. Átkeltünk a Bagoly-bükki-patak kiszáradt medrén, Sziva Zoltán és Sólymosi Kornél túravezetők – ők felelnek a biztonságért – a helyi állat- és növényvilágról, a klímaváltozás következményeiről beszéltek. Jártunk bunkerben is, ahol, aki szerette volna – tehát mindenki –, megleshette a denevéreket. Közben azt kérdezték a gyerekek, az almacsutkát el lehet-e dobni az erdőben.

Az a hír terjed rólunk, hogy rosszak vagyunk, pedig ez nem is igaz, mondta az egyik ötödikes kislány. „Itt, a táborban is jól viselkedtünk.” Az osztályában 16 diák van és még 2 vagy 4 magántanuló, de vannak nagyobb létszámú osztályok is. Az ukrajnai menekült gyerekeknek is egészen jól megy a beilleszkedés, lettek barátaik és tanulnak magyarul. Nagyjából 440 gyerek jár az iskolába, és mivel két tannyelvű az oktatás, ezért sok a külföldi.

A Molnár Ferenc Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 5., 6. és 7. osztályos tanulói vonattal érkeztek, mondta a tanárnő, Gabi néni. Jártak Verőcén, sétáltak a Duna-parton, és meglátogatták a helyi cukrászdát is. Esténként játszottak, de három foglalkozást is tartottak, matekot, magyart és természetismeretet. A drámajátékos programot drámapedagógus tartotta: a szellemkastélyban játszódó történetet kellett a gyerekeknek közösen megfejteniük. Délutánonként is voltak játékok, egyik este az Alszik a város detektíves szerepjátékot játszották. Van pingpongasztal is, a zárt, füves kertben pedig focizni is lehet.

Több mint 500 gyerek üdült

Az ételt Verőcéről szállították, mert a tálalókonyhában nem lehet főzni. A hatalmas szaletli alatt kemence van, nyaranta a gyerekek – tanári segítséggel – tésztát gyúrnak és kenyérlángost sütnek.

„A kemence sokaknak újdonság, van, aki megkérdezi, hol lehet kikapcsolni”

– mondta a tábori gondnok.

Az önkormányzat az idén összesen 15 turnust indított Magyarkútra, 11 erdei iskolást és 4 nyári táborost. Az erdei iskola csoportjai hétfőtől péntekig voltak Magyarkúton, a nyári táborosok 4 turnusa júliusban 1-1 hétre mehettek. A programokban több mint 500 gyerek vett részt.

Az erdei iskola – az utazási költségeken kívül – ​ingyenes, az önkormányzat állja a programok, az étkezés, a szállás és a kísérők költségét is. A nyári táborok esetében volt egy jelképes szülői hozzájárulási díj, a rendszeres étkezési támogatásban részesülő gyerekek esetében a díjat a felére csökkentették.

A JKN munkatársai ellenőrzik a táborokat, tartják a kapcsolatot a pedagógusokkal. Jövő tavasztól kérdőíves rendszerrel fogadják a pedagógusok, a gyerekek és a szülők véleményét.

Nyáron a Rhomano Kher ösztöndíjasainak táborozásán jártunk Magyarkúton, íme a videónk

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2022. március 28.
Március 28-án, hétfőn tartotta meg negyedik rendes képviselő-testületi ülését a Józsefvárosi Önkormányzat. Az eredetileg 18 pontból álló napirendbe 3 kérdést sürgősséggel vettek fel, egyet pedig visszavontak, két napirendi pontot pedig zárt ülésen tárgyaltak meg.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.