Lefáradt talapzatáról

2022. május 19.

Hová tűnt a csúszdázó kisfiú szobra a Kiscsibész térről?

A szombatról vasárnapra virradó hajnalra a Vízicsúszda című szobor eltűnésével volt kénytelen szembenézni az érdeklődő közönség. Mi történt, vandalizmus vagy valami más? Utánajártunk.

Kampfl József Vízicsúszda c. alkotását Józsefváros Önkormányzata állíttatta Józsefváros fennállásának 270. évfordulója alkalmából még 1998-ban. Az andezittömbön lecsúszni készülő bronz kisfiú szobrának azonban csak hűlt helyét találhatták a környékbeliek vasárnap hajnalra, a szobor köddé válásának ténye borzolta a kedélyeket, felelősséggel telt lokálpatrióták az alkotásért fennhangon aggódó Facebook-bejegyzései jelentek meg a kerülettel foglalkozó oldalakon.

Fotó: Nagy Dániel

A szobor valóban eltűnt, de jó helyekre került:

Bajusz Ferenc, a Közterület-felügyeleti Ügyosztály vezetője tájékoztatott minket arról, hogy az alkotás egyszerűen leesett talapzatáról: „a rendőrség hívott minket, hogy

a szobor leesett,

és nem tudnak mit kezdeni vele. A térfigyelő kamerákon látszik, hogy két fiatal ügyködik a szobor környezetében, de nem látszik, hogy rongálnák, csak fotózkodnak vele, és ők voltak azok is, aki letették a szobrot a talapzat mellé. Valószínűleg ki volt már lazulva, és teljesen elengedte magát a kötés” – mondja Bajusz.

A közteresek hétfőn felvették a kapcsolatot a Budapest Galéria munkatársaival (a Kiscsibész tér és a szobor is fővárosi tulajdon, a köztéri szobrokért pedig a Budapest Galéria felel), és kedden el is szállították nekik a játékos figurát.

Szerdahelyi Márk, a Galéria közszobrokért felelős munkatársa elmondta, hogy a szobrot tartó kötés egyszerűen meglazult. Az eltulajdonlást megelőzendő, ide, a Budapest Galériába szállították a szobrot, és mihelyst lehetőségük  lesz, újból kihelyezik, de úgy, hogy gondoskodnak a megfelelő rögzítéséről.

A szobor sértetlen állapotban van, lévén ez egy masszív bronz alkotás,

ami elég nehezen sérül, de sajnos az a rögzítés, amivel a figura a lejtőhöz csatlakozott, már régóta problematikus volt: „az utóbbi időben kritikussá vált a helyzet, és közbe kellett lépni, mielőtt valaki levélnehezékként magával viszi” – mondja Szerdahelyi.

A Galéria munkatársa elmondta azt is, hogy nagyon szívesen rángatták ezt a szobrot a köztérfelhasználók, és ez a fajta mozgatás most érte el azt a szintet, amikor a szobor balesetveszélyessé vált: „ez nem könnyű darab,

akinek a lábára esik, az biztos, hogy két számmal nagyobb cipőt kell, hogy hordjon”

– szemlélteti a szobor tömegét Szerdahelyi.

Aki évek óta tartó folyamatos rongálásról beszél, de az elkövetői kört lehetetlen beazonosítani, ezért feljelentést sem tesznek.

A szobor az utóbbi időben hol a Körút, hol a Krúdy utca felé nézve készült (aztán sosem kivitelezett) lecsúszására, de ez nem az alkotói szándékot tükrözte: a figura eredetileg stabilan, fixen a lejtő alja felé nézett: „ez a kisfiú még a klasszikus módon csúzdázott” – világosít fel Szerdahelyi, aki arról viszont nem tudott pontos információt adni, hogy mikor kerül vissza a szobor a helyére: „minden csak pénz kérdése” – mondja.

Fotó: Nagy Dániel

Az ügyben kerestük a Budapest Rendőr-főkapitányságot is, azt tudakolva, vajon indítanak-e eljárást rongálás miatt, de azt a választ kaptuk, hogy az esettel kapcsolatban bűncselekmény gyanúja nem merült fel, ezért

a rendőrség eljárást nem indít.

Nyitókép: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.