A szír, a taxis, a művészbarát és a nő

2025. január 25.

Hús, pálinka, zöld pázsit – művészek dílerei ellen emeltek vádat

Négy személy ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, akik Budapesten terítettek drogot nagy mennyiségben, részben művészemberek számára.

A vádirat lényege szerint egy szír férfi és élettársa maguk is fogyasztottak kábítószert, illetőleg 2022 tavaszától 2023. februári elfogásukig marihuánával, extasyval és kokainnal kereskedtek, jelentős mennyiségben, írja a Főváros Főügyészség közleménye. Két további férfi az élettársakon keresztül kapcsolódott be a drogüzletbe. Egyikük – aki a munkája révén több alkalmi kábítószer-fogyasztó művészt ismert – megtudta, hogy a szír férfi hozzá hasonlóan szintén fogyaszt kábítószereket, emellett azzal kereskedik is.

A magyar férfi megállapodott a szírrel, hogy a továbbiakban rendszeresen vásárol tőle kábítószert magának, illetve a művészbarátainak, és ezután együtt fognak kereskedni a droggal. A negyedik vádlott az ő ismerőse, aki taxisofőrként dolgozott és időnként részt vett a kábítószer vevőkhöz történő szállításában.

A kereskedés során különböző fantázianeveken hívták a drogokat, pl.: hús, pálinka, zöld pázsit.

A Fővárosi Főügyészség az élettársak ellen jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelme, a másik két vádlott ellen bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség mind a négy vádlott fegyházbüntetésre ítélését indítványozta, míg a szír férfival és élettársával szemben pénzbüntetés kiszabását is. A főügyészség a szír vádlottal szemben a tőle lefoglalt közel 2000 euró és közel 1,4 millió forint vagyonelkobzására is indítványt tett.

A szír férfi korábban letartóztatásban volt, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.

Nyitóképünk illusztráció.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.