Összehozza őket

2022. május 24.

Idősek és gyerekek közös tornaórája a Pápa téren

Hetente egyszer idősebbek és ovisok tornáznak együtt a II. János Pál pápa téren. Honnan jött az ötlet, és mi a cél? Ennek jártunk utána.

„Attól izgalmasak ezek az alkalmak, hogy jönnek a gyerekek, egy kis frissességet hoznak, az ember megfiatalodik mellettük, mosolyra fakasztják, életerőt közvetítenek, megnevettetnek. A legutóbbi alkalommal az egyik óvodás megkérdezte vele tornázó idős párját, hány éves. 87!, válaszolta az. Erre a gyerek elkerekedett szemmel annyit mondott, ő addig el sem tud számolni” – meséli Ágnes, miközben a padon ülve várakozik nyugdíjas társaival, hogy megérkezzenek a Százszorszép Tagóvodából a gyerekek a közös tornára.

Úgy látja, ha a gyerekek megismerik őket, talán több tisztelettel lesznek az idősebbek iránt. „Ez a két korosztály nagyon jó párosítás.”

Az elképzelésnek, hogy gyerekek és idősebbek együtt tornázzanak, Bernáth Gábor az ötletgazdája, aki az önkormányzat által elnyert uniós pályázat, a Befogadó Óvodák Program kommunikációs tanácsadója.

Mint mondja, az ő feladata az, hogy minél attraktívabbá tegye az óvodákat, és ennek eszköze lehet az is, ha láthatóbbá teszik azokat. „Nemcsak az óvodákat, hanem a »brandjüket«, a hírüket is fejleszteni kell ahhoz, hogy azok a középosztálybeli szülők, akik most Józsefvároson kívüli óvodákba viszik a gyerekeiket, mégis inkább úgy döntsenek, hogy kerületi intézményt választanak.” A tanácsadó ezért olyan programok bevezetését szorgalmazza, amik országosan egyedülállók, mint például a bűvészinasképzés is.

De a két korosztály részére szervezett közös programoknak más hozadéka is van. Nem minden idősebb embernek adatott meg, hogy unokája lehessen, ahogyan vannak olyan gyerekek is, akiknek nincsenek nagyszüleik, vagy egyszerűen csak túl messze élnek, és hiányzik velük a kapcsolat.

Az idősek legfeljebb akkor találkozhatnak gyerekekkel, amikor azok a nyugdíjas klubba mennek verset mondani. Pedig a közös időtöltés segíti egymás megismerését, fejleszti a gyerekek szociális érzékenységét – fejti ki Aissou Erzsébet, a Józsefvárosi Óvodák vezetője.

A két generáció közös tornájának szakmai hátterét a Testnevelési Egyetem Rekreáció Tanszékén dolgozták ki négy hallgatóval együtt, akik önkéntes alapon jelentkeztek a programra, számol be róla Grandpierre Judit, az intézmény szakmai gyakorlatokat koordináló ügyvivő szakértője.

A foglalkozások 45 percesek, tekintettel vannak a két korosztály speciális mozgására. A feladatok mindig a gyerekek által kedvelt valamilyen mese tematikájára épülnek. Legutóbbi alkalommal például A Mancs őrjárat című nagy sikerű rajzfilm-sorozat volt porondon, így a gyerekek és felnőttek közösen oltottak tüzet, építettek tornyot, gyűjtöttek kincseket, és közben kímélően ugyan, átmozgatták az alsó és felső végtagokat, a törzset és a derekat is.

A gyerekek és az idős felnőttek párban dolgoznak, játszanak, segítik egymást, sőt lobbiznak a másikért: „Tessék ide is figyelni, a Gyurika is jelentkezik, ő is szeretné kipróbálni!” Közben beszélgetnek, nevetnek, közös sikerélményük van, megtapsolják egymást.

Bár az idősebbek tárt karokkal várják a gyerekeket, a kicsiknek jellemzően szükségük van egy kis időre, míg feloldódnak az új társaságban. A tornaórák közös tánccal érnek véget, addigra azonban rendszerint nagyon jól összekovácsolódnak a párok és egyáltalán az egész társaság.

„Az motivál engem, hogy látom, a gyerekek jól érzik magukat, ennél nagyobb jutalom nincsen. És persze az teszi fel az i-re a pontot, hogy ez a felnőtteknek is örömet okoz, ők is élvezik” – összegzi az óra végén Ubi, az egyik önkéntes az egyetemről. A fiatal srác 22 éves, azt tervezi, hogy diploma után sportprogramok, -rendezvények levezetésével is foglalkozna (itt is ezt csinálta gyakorlatilag), jelenleg egy amatőr focicsapat edzője: „ha boldogan jönnek le a srácok a pályáról egy edzés után, én akkor vagyok elégedett. Itt is ez volt a célunk. Sikerült.”

Fotók: Józsefváros Önkormányzata és Kolonics-Imre Zsófia

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?

További cikkek

2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?
2026. augusztus 31.
Egy óvoda működése és népszerűsége nem csupán a vezetőjén múlik, hanem azon is, hogy a gyerekeket körülvevő felnőttek mennyire tudnak egymással együttműködni és közösen gondolkodni – vallja Csabainé Lampert Ágnes. A Százszorszép óvoda vezetője 33 év után búcsúzik az intézménytől, ahol dajkaként kezdte a pályáját.
2026. augusztus 30.
Második alkalommal rendezik meg a Józsefvárosi Házak Futókör Versenyét. A programmal a közös mozgásra ösztökélnek, és a szomszédsági kapcsolatokat is erősítenék.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.