Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy egy régi fal, ami a József utca 25. szám alatti önkormányzati tulajdonú házat és az amelletti parkolót választotta el egymástól, rádőlt egy autóra. Személyi sérülés szerencsére nem történt, anyagi kár viszont keletkezett, a fal mellett parkoló autó csúnyán összetört. A leomlott téglákat azóta az önkormányzat munkatársai összeszedték, a munkálat folytatódik. Az eset következtében több kérdés is fölmerült, ezért lapunk megkereste Nováczki Eleonórát, a JGK (Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.) vagyongazdálkodási igazgatóját.

Kérdésünkre, hogy a konkrét József utcai eset miként történhetett meg, azt a választ kaptuk: az ingatlanokat elválasztó falszerkezet vegyes építési anyagokból épült, kora nem ismert.
A kerítés állapotát az időjárás az évek során rontotta, ez vezethetett az eseményhez.
A kidőlést általában az esőzés, szél okozta erózió eredményezi.
A József utcai lebomlott fal helyébe az ingatlanokat elválasztó kerítést építenek vissza. A falmaradvány kb. 1 méter magasságban még áll, a statikusi előzetes szemle szerint teljes visszabontást kell végezni. Új alap készítésével fémvázas kerítést tervez a JGK.

Az összetört autó tulajdonosának a károkat kifizetik. Az Önkormányzatot terheli a károkozás miatt a kártérítési kötelezettség. A kárügyintézés érdekében a biztosítóval a kapcsolatfelvétel megtörtént.
Maradnak a rossz állapotú falak
Arra a kérdésre, hogy van-e valami összesítésük arról, hogy hány ilyen „válaszfal” van a kerületben, Nováczki nem válaszolt, illetve azt a választ adta, arról nincs tudomásuk, hogy az egyes önkormányzati tulajdonú épületeket milyen anyagú kerítés, elválasztó falszerkezet veszi körbe.
Érdeklődtünk a falak funkcióiról, tervezett lebontásukról vagy esetleges felújításukról, megerősítésükről is: ezek a falak, nem meglepő módon, „az egyes ingatlanok határait jelölik, az illetéktelen bejárás, használat ellen látnak el védelmi funkciót”. Az állapotukról sem rendelkezik az Önkormányzat külön nyilvántartással,
probléma esetén történik meg a karbantartásuk, felújításuk
– tehát, ha ledőlnek vagy nagyon megrogynak, a JGK intézkedik. Ezeknek a falszerkezeteknek a bontása nem lehetséges (hiszen határokat jelölnek ki), és
nem tervezi az önkormányzat lebontani őket,
szükség van rájuk, az átépítésük lehet szükséges. Ennek vizsgálata folyamatban van.
Érdeklődtünk általánosságban a kerületi kerítések állapotáról. Az Önkormányzat külön erre irányuló nyilvántartással nem rendelkezik, az állapotuk általában az épületekével azonos – azaz nem lehetnek túl jó bőrben.
Nyitókép: Rebró Fanni
