Fodrászok utcája lett a Baross utca

2021. július 22.

Így él egymás mellett a szír és a szabolcsi iskola

A Baross utca 79-ben két fodrász is dolgozik pár méternyire egymástól. Kíváncsi voltam, hogyan menedzselik az üzletüket, s hogyan kezelik ezt a helyzetet, ám kiderült, az utóbbi időben még számos fodrász idetelepült a közelbe. Varga Zoltánné Niki és Abdullah Abdulrahman a szakmai és üzleti tapasztalataikról beszéltek.

Ali Abu – ez áll a Abdullah Abdulrahman üzletének cégérén. Sokszor benéztem már a kirakaton, kíváncsi voltam, hogyan vág hajat egy arab borbély, de mindig ültek odabent, s nem volt bátorságom beülni a külföldinek vélt társaságba egyetlen magyarként. Most is foglalt volt a széles bőrkanapé, fociruhás srácok vártak a sorukra, miközben egy szakállas fiatalember dolgozott egyikük fején. De hamar kiderült, Dániel is magyar, mint ahogy a vendégek is magyarok általában. Dániel éppen egy felnyírt frizurát készített, már 7–8 éve ez a divat még külföldön is, magyarázta, a fiatalok mind ilyet kérnek, de néha idősebbek is – az egyik ötvenes vendégük még csíkokat is vágatott bele. Dániel szerint ez a stílus a 2. világháború idejéből származhat, akkor volt a katonáknak nullásgéppel így felnyírva a hajuk.

Abdullah Abdulrahman

Az üzletet 22 éve nyitotta meg Abdullah Abdulrahman, ő volt az első arab fodrász itthon. 1995-ben, 27 évesen jött el Szíriából, ott is fodrászüzlete volt, de az élet már akkor is nehéz volt a maffia és a terrorizmus miatt. Magyarországon becsülettel megél, nem akart innen továbbmenni, családjával a Tömő utcában lakik. Szerinte nem nehéz szakma a fodrászat, de csak, aki szereti, az válhat benne profivá. Ő a szakma régi fortélyait is megtanulta, ollóval és hagyományos borbélyborotvával is el tud készíteni bármilyen fazont. Úgy gondolja, a jó üzlet alapja a korrekt, becsületes hozzáállás, és hogy szépen bánjanak az emberekkel, vendéggel, alkalmazottal egyaránt. Fontos a tisztaság – nézd meg hátul, ott is minden tiszta, mondja – és a mérsékelt árazás is.

Abu Ali fodrászat

Ali (mindenki így hívja) nem tart a konkurenciától, nem zavarja, hogy a környéken vagy tíz másik fodrász is megjelent az utóbbi években. A Google kereső csupán a templom és a Kálvária tér között hét fodrászatot mutat a térképen, pedig még a szomszéd, Varga Zoltánné Niki üzlete sincs feltüntetve. Niki ugyanezt mondja: mindenkinek megvan a maga vendégköre. Nikihez sok zenész jár, Alihoz sok fradis portoló. Véleményük szerint a vendégnek a személyes kötődés a legfontosabb, és egyik hozza a másikat. Ali a barátságos hangot emeli ki, Niki az otthonosságot.

Varga Zoltánné Niki

Niki szerint a sok fodrász a környéken nem zavarja egymást, mint ahogy a régi Baross utcai bútorosok és kárpitosok is békében megéltek egymás mellett.

Niki hat évig dolgozott Alinál mielőtt önállósodott, de neki már régen is volt üzlete Szabolcsban, ahonnan származik. Ő is a régi iskolát tanulta meg, mint Ali. A fehérgyarmati szövetkezetben volt szakmai gyakorlaton, egyik héten a női fodrászatban, a másikon a borbélyüzletben. Szigorú szakik tanították az olló és a penge használatára, ők is ezekre az ősi szerszámokra esküdtek, mint Ali mesterei. Nikinek felfújt léggömböt kellett borotválnia, és kapott a fejére, ha eldurrant. A jó alapozásnak azonban meglett az eredménye, fodrászként megkeresett tízezer forintot is 1986-ban, ami akkor nagyon jó pénz volt, és nemsokára saját üzletet is nyitott. Egyébként, mint Ali, ő is egyedül szeret dolgozni, üzlettársak nélkül.

Varga Zoltánné Niki

A Baross utcai üzletnek vidékies hangulata van, ez Niki szándéka is. Az ajtó tárva-nyitva (nincs légkondi sem, mint Alinál), a berendezés takaros, egyszerű. Nyitva tartja azért is, mert sokan belesnek az üzletbe, s ha látják, hogy sokan vannak nála és szép frizurával távoznak a vendégek, könnyebben bejönnek. Egy fiatalember például, mondja Niki, órákig leste a kocsiból az üzletet, mielőtt bement nyiratkozni.

Nála is sokan üldögélnek – még ha a covid-járvány alatt korlátozva volt is –, ő pedig szívesen beszélget, viccelődik a vendégekkel. Mint mondja, van, aki csupán a beszélgetés, pletykálkodás miatt betér hozzá. (Hasonló klubhangulatot találtam a Mátyás téri öreg üvegesnél, akiről nemrég írtunk.) Niki is megcsinál bármilyen frizurát, akár képről is, de igyekszik tanácsot adni a vendégnek, mert nagyon sok függ attól, kinek milyen a haja minősége, és nem akar csalódást okozni.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.