A koncepció megalkotója, Gyurkovics Attila eredetileg egészen más pályán mozgott. A győri származású fiatalember Budapesten a Gutenberg téren lakott és a közeli ELTE-n szerzett szociális munkás diplomát. Az egyetemi évektől kezdve évekig a fővárosi hajléktalanellátásban dolgozott: éjjeli menedékhelyen, krízisszállón, hajléktalankórházban, egy fővárosi családsegítő központban, és a gyermekek átmeneti otthonát is vezette Pesterzsébeten. A szociális szféra anyagi és presztízsbeli korlátai, valamint kíváncsi természete miatt azonban folyamatosan kereste az új lehetőségeket.

Műfaj született Józsefvárosban

A nagy váltás 2010-ben jött el, amikor a barátnőjével – aki ma már az üzletben is komoly segítséget nyújtó felesége – egy online játékot próbáltak ki, amiben egy szobában kellett elrejtett tárgyakat megtalálni. Az élmény annyira magával ragadta, hogy elhatározta: ezt élőben is meg kell valósítani – így indult el a szabadulószobák világhódító útja Józsefvárosból.

Az ötlettől a megvalósításig nem volt egyszerű eljutni. Először egy csillebérci pavilonban gondolkodott, ami több millió forintos beruházást igényelt volna, de rá kellett jönnie, hogy az nem lenne fenntartható. Végül egy józsefvárosi pincehelyiségben találta meg a tökéletes helyszínt: a ParaPark 2011-ben nyitott meg a Gondozó nevű romkocsma alatt (korábban az épületben valóban szociális otthon működött), a mai Turbina helyén a Vajdahunyad utcában. A helyszín kiválasztása szerencsés véletlennek bizonyult: a romkocsmák vendégei ideális első célközönséget jelentettek, a pince pedig tökéletes atmoszférát biztosított.

A legelső tesztcsapatoknál mindössze 20 százalékos volt a kijutási arány, de Gyurkovics hamar rájött, hogy

A korábbi szociálismunkás-háttér itt különösen hasznosnak bizonyult: a hangsúly a kiscsoportos aktivitáson és a katarzisszerű flow-élményen volt a szabadulószobákban.

Közösen csapunk a homlokunkra

A szabadulószoba alapvetően kis csoportoknak jó játék, ideális csapatépítésre, mert a játékosoknak szorosan együtt kell működniük, és mindenki hozzátehet valamit a sikerhez a saját erősségeivel – legyen szó logikai készségről, kreativitásról vagy megfigyelőképességről. A közösen átélt flow és sikerélmény pedig erősíti a csapatszellemet, miközben a játék során természetes módon alakulnak ki a csapaton belüli szerepek, és jó esetben a hatékony kommunikációt később az élet más helyzeteiben is tudja a csapat használni.

A ParaPark különlegessége abban rejlett, hogy amíg a korábbi hasonló, például japán próbálkozásoknál csak a játékosok 1-2 százaléka tudott sikerrel teljesíteni, itt tudatosan olyan kihívásokat terveztek, ahol reális esély van a kijutásra. A nehezebb pályáknál minden harmadik csapat jut ki, a könnyebbeknél pedig minden harmadik ragad bent – ez az arány tökéletesnek bizonyult a megfelelő élményhez. A feladványok lényege, hogy amikor a játékosok utólag megtudják a megoldást, a homlokukra csapjanak: „Hát persze! Ezt látnunk kellett volna!”

Sydney-től Kolozsvárig nyíltak szobák

A siker 2012-től kezdve robbanásszerűen kezdett terjedni a világban. Az első vidéki helyszín Debrecenben nyílt, majd következett Pécs, Szeged és Győr. A nemzetközi terjeszkedés egy véletlen folytán indult el: egy Barcelonában élő magyar férfi fogorvosi kezelésre hazalátogatva próbálta ki a ParaParkot, és úgy döntött, kiviszi az ötletet Spanyolországba, mert annyira megtetszett neki. Barcelona után következett Madrid, a pécsi partner pedig német városokban nyitott helyszíneket. A csúcsponton, 2018 környékén egyszerre 20-30 pálya üzemelt világszerte a ParaPark franchise keretében Sydney-től Kolozsváron át Dubajig.

A franchise-rendszer különlegessége volt, hogy Gyurkovics nem a bevételből kért százalékot, hanem fix havidíjat számított fel, a partnerek pedig teljes szabadságot kaptak az üzemeltetésben és az árképzésben. A helyszínek kialakításához részletes terveket és dokumentációt biztosított, a moderáláshoz pedig saját fejlesztésű szoftvert. A lokális jelleg is fontos volt: minden városban igyekeztek beépíteni helyi elemeket a játékba, mint például a didgeridoo és a bumeráng Sydney-ben. Az ötletet akkor itthon is sokan átvették, sorra nyíltak a szabadulószobák és a magyar szakembereket sokfelé hívták a világban, hogy alakítsanak ki ilyen helyeket.

Kicselezték a covidot is

A koronavírus-járvány azonban majdnem végzetes csapást mért a vállalkozásra. A lezárások alatt a franchise jelentős része összeomlott – érthető módon, hiszen ez pont olyan játék, ahol kis helyen több ember játszik összezárva.

A ParaPoly koncepciója egyszerű: a játékosok térkép és okostelefon segítségével járják be a várost, feladványokat oldanak meg és felfedezik a környék érdekességeit. A rugalmasan alakítható ParaPoly remek módja a városfelfedezésnek, ezért alkalmas turisztikai célokra és városmarketingre is: a résztvevők megismerkednek a környék nevezetességeivel, történelmével, és olyan helyekre is eljutnak, ahova turistaként talán nem tévedtek volna be. A játék ma már hat magyar településen és számos német városban is elérhető.

Van már társasjáték-verzió is

A legújabb fejlesztés az Exit the Room, szabadulószobákat üzemeltető céggel közösen létrehozott QITCH (Quest in the Chest) dobozos játék, amely a szabadulószoba élményét viszi el bárhova. A 25 perces játékmenetek során a csapatok ugyanazt az élményt kapják, mint egy hagyományos szabadulószobában, csak kompaktabb formában. A játékok egy saját univerzumban játszódnak, ahol egy ellenálló csoport küzd egy rejtélyes alapítvánnyal. Jelenleg négy különböző történet érhető el, de további 6-8 doboz fejlesztése is folyamatban van.

Ma a ParaPark ismét növekvő pályán van, bár szerényebb keretek között működik: jelenleg Kolozsváron és Svájcban vannak aktív franchise-partnereik. A covid utáni újraindulás egyik pozitív hozadéka, hogy a hangsúly visszakerült az eredeti koncepcióra: nem a drága technológiai megoldások, hanem a jól átgondolt játékmenet és a valódi csapatélmény a fontos.

Gyurkovics Attila továbbra is aktívan dolgozik új koncepciók fejlesztésén, különösen városi játékokon, amelyekben még rengeteg lehetőséget lát. A technológiai fejlődést nem utasítja el, de úgy véli, a virtuális valóságnak csak kiegészítő szerepet szabad kapnia – a hangsúlynak ezentúl is a valódi emberi interakciókon kell maradnia. Továbbra is azt vallja: nem a látványos megoldások, hanem az egyszerű, de nagyszerű ötletek viszik előre a világot, és a legfontosabb, hogy a játékosok a végén mosolyogva távozzanak.

Fotók: Huszár Boglárka