Hajléktalanság testközelből

2022. október 10.

Így lakunk mi – tematikus séta az Alföldi Szállóban

Csütörtökön személyesen látogathatunk el a nyolcadik kerületi átmeneti szállásra, a cél a fedél nélkül élők mindennapjainak megismerése.

„Ha mindig is kíváncsi voltál, de sose merted megkérdezni, hogy bemehetsz-e, ha segíteni szeretnél, de nem tudod hogyan fogj hozzá…” – kezdődik a Józsefvárosi Önkormányzat Közösségi Részvételi Irodájának (KRI) felhívása, mely sétán való részvételre buzdít az Alföldi utcában található Átmeneti Szálláson.

Az Így lakunk MI! Séta az Alföldi Szállón elnevezésű esemény kapcsán nem lehet a gyanút félretenni, mely szerint a KRI programja a napjainkban – a jobboldal által – sokat kárhoztatott „érzékenyítés” témakörében mozog. A fogalom egyébként egy olyan típusú befolyásolást, nevelést jelent, amely attitűdalakító hatásával

odafigyelésre, empátiára és a „normálistól”, a megszokottól való eltérés elfogadására nevel.

Az ez irányú tevékenységeket azonban a Józsefvárosi Önkormányzat kimondottan hasznosnak találja, de meg kell jegyeznünk, a legtöbb esetben az ilyen jellegű programokon nem feltétlenül a célcsoport jelenik meg. Akik bármilyen oknál fogva (mint például a félelem, az ismeretek hiánya) előítélettel vagy rosszallással viseltetnek tetszőleges kisebbségek/hátrányos helyzettel küzdők iránt, nemhogy a távolmaradásukkal tüntetnek, hanem, mondhatni, fülük botját sem mozdítják egy ilyen hír hallatán.

Mégis, az önkormányzat úgy gondolja, a jó példák, gyakorlatok felmutatását folytatnia kell, még akkor is, ha a helyzet fokozódik, a rezsik nőnek, a társadalmi feszültségek tapinthatóak, és ilyenkor gyakran fordulnak vagy fordítódnak egymás ellen azon csoportok, akiknek amúgy semmilyen felelősségük nincs a helyzet rosszabbodásában.

Az „oszd meg és uralkodj” mindennapjainkban is érezhető logikájában kimondottan szükséges a megtapasztalása annak, hogy a más helyzetben élők is hús-vér emberek, és ugyanúgy élnek, járnak el dolgozni mint mindenki más, csak nincs hol lakniuk.

A séták regisztrációhoz kötöttek, jelentkezni itt lehet, a jelentkezési határidő október 11. (holnap). A séta a Lakhatási Világnaphoz és a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapjához kapcsolódik. További információkhoz a Józsefvárosi Önkormányzat Közösségi Részvételi Irodájának e-mail-címén lehet hozzájutni, ez pedig: reszvetel@jozsefvaros.hu.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.