Hólapátolás, ételosztás és vörös kód

2026. január 07.

Így segítenek politikusaink hóban, fagyban

A nem várt, de abszolúte időszerű időjárási viszonyok megihlették politikusainkat. Hólapátot ragadtak és ételosztásba kezdtek, így segítve az arra rászorulókat. Az önkormányzat a fűtetlen lakásban fagyoskodóknak is kínál melegedési lehetőséget a zord napokra.

„Véget értek az ünnepek, de a rászoruló családok számára a segítség iránti igény nem lett kisebb – sőt ilyenkor gyakran még nagyobb”, kezdte január 3-i Facebook-bejegyzését Pikó András. A polgármester azzal folytatta, hogy karácsonykor sokan megmutatták, milyen erős Józsefváros közössége: ajándékokkal, tartós élelmiszerrel támogatták a rászorulókat.

„Fontos azonban, hogy a figyelem ne csak az ünnepekre korlátozódjon. A szürke januári hétköznapokban is élnek köztünk emberek, családok, akik számítanak ránk, és akiknek sokat jelent minden apró segítség. Ha tehetik, gondoljanak rájuk most is” – írta Pikó András.

Úgy tűnik, hogy a kerületi Fidesz megszívlelte az intelmeket: január 6-án szintén a Facebookon arról írtak, hogyan segítenek a havazás miatt nehéz helyzetbe jutott józsefvárosiakon. Azt írják, a rendkívüli időjárás sok kerületinek okozhat nehézséget a mindennapokban, például az időseknek. „A Józsefvárosi Fidesz ezért segítséget nyújt mindazoknak a szépkorúaknak, valamint mozgásukban korlátozott személyeknek, akik ezt igénylik. Eltakarítjuk a havat az ingatlanuk körül, illetve szükség esetén a bevásárlásban is segítünk, hogy a mindennapok biztonságosabban és könnyebben teljenek.” A bejegyzés végén két telefonszám is található, amiken egyeztetni lehet.

Több kerületi politikus is lapátot fogott, és arra buzdítanak mindenkit, hogy ahol tehetik, a saját környezetükben segítsenek ellapátolni a nagy mennyiségű havat.

Az MSZP-s politikusok pedig ételosztással készülnek január 8-án 9 és 10 óra között a Dankó utcában. Reggelivel, meleg levessel, forró teával várják nehéz sorsú polgártársainkat.

Vörös kód

Január 7-re vörös kód lépett életbe Budapesten. A Józsefvárosi Önkormányzat arra kéri a lakosokat, hogy aki segítségre szoruló, aggasztó helyzetben levő, vagy a kihűlés veszélyének kitett hajléktalan embert lát, hívja a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatát a 06 (1) 338-4186-os számon.

Annak is segítenek, aki fűtetlen lakásában ki van téve a kihűlés veszélyének. A Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ hétköznap napközben 8 és 16 óra között az időskorúak klubjainak fűtött helyiségeiben biztosít melegedési lehetőségét 5 helyszínen. Hétköznap délután 16 óra és reggel 8 óra között pedig, valamint munkaszüneti napokon egész nap a LÉLEK-házban (Koszorú utca 4.) biztosítják az utcán vagy fűtetlen lakásban élő kerületi állampolgárok elhelyezését fűtött helyiségben.

Fotó: Bruzák Noémi / MTI (illusztráció)

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.