A jóból mostanság nem árthat a sok

2021. október 06.

Ilyen volt a remélhetőleg hagyományt teremtő kerületi jazzfesztivál

Minden várakozást felülmúlt az első józsefvárosi jazzfesztivál a hétvégén. A minőséget és a látogatottságot illetően biztosan. Tudósítónk 16 koncert után is tudta volna folytatni, ami mindent elmond.

Mivel falunapot a VIII. kerületben nem lehet rendezni a település típusát tekintve, a polgármester pedig nem főzött lecsós pacalt, sem más politikus nem vonult fel kampányolni, így azt gondolhattuk volna, hogy az érdeklődés is alacsonyabb lesz,

meg hát a dzsessz, az ugyan kinek kell a lakodalmas rock helyett.

Fotó: Nagy Dániel

Sokakat érdekelt

Ehhez képest információnk szerint Egyed Erika, Záhonyi Enikő és szervezőtársai mindösszesen mintegy 8-8,5 millió forintból hoztak ki egy világraszóló eseményt, amiből másutt egy sehová sem vezető bicikliutat sem szokás kihozni. Ebből a főváros 2-2,5 milliót, a kerület meg a többit állta.

A 16 koncerten számításaim szerint legalább 4000 megjelenő vendég zenét jött hallgatni, és nem fesztiválozni. Az igaz, hogy három napig zajlott a program – és más kísérő rendezvények, koncertek is lementek –, de önmagában ez a 4000-es szám eléggé biztató. A fellépők száma is variálódott, volt itt szólókoncert meg hattagú banda is.

Fotó: Nagy Dániel

Ebben az értelemben a kerület közönsége vizsgázott a legjobban. A program a Budapesti Őszi Fesztivál keretében valósult meg, a szlogen meg az volt, hogy „Kortársak vagyunk”: minden generáció jelen volt, szó szerint –

anyukák szoktatták babáikat a zenére, és az idősebbek is végig ott maradtak a legmeredekebb produkciókra,

amit a két Bujdosó, apa és fia két külön zenekara produkált. Noha jazzfesztiválról beszélünk, végül a spektrum szélesebb lett vasárnapra, de hogy a mindent magába foglaló világzenébe nem ment át, az biztos.

Csúcsértelmiségiek és hajléktalanok együtt hallgatják a zenét

Ha tehát szociológiailag próbáljuk belőni, ki volt ott a fesztiválon, elmondhatjuk: minden réteg. Nemzedékileg tehát mindenki, de az öltözködést nézve is a munkásoktól kezdve az underground hölgyekig. A hoch-értelmiségtől a hajléktalanokig akár. Az öko-papírszékeken olykor idősb hölgyek pedig annyira elmerengtek a zongoraszólókon, hogy azt hittem, elaludtak, de a mozgó lábak mégis az életerőt sugározták. A legviccesebbek ilyen értelemben a biztonsági csapat tagjai voltak, akik vélhetően nem a felcsúti stadionban tudják le munkaidejük javát, hanem zűrösebb területen. Most a dolguk csak az oltási igazolvány ellenőrzése volt, de láthatóan – rajtam kívül, elnézést – ők voltak azok, akik az összes koncertet végighallgatták,

rácsodálkozva, hogy valami csoda történik.

Fotó: Nagy Dániel

Ami pénteken kezdődött magában a Rákóczi téri csarnokban. Amikor elmentem a már megszokott feliratok mellett – „Bőrös hús kapható” –, nem hittem, hogy a csarnok impozáns koncertteremmé varázsolható. Mégis sikerült: délután ötkor a nap úgy sütött be, hogy

Párizsban éreztem magam, noha ott sosem jártam.

Kissé furcsa is, hogy a fénykorán túl, a sok üres üzlettel funkcionáló csarnok életre kelt, ám kiderült, akusztikai szempontból, ha másra már nem is, de pont erre való.

Fotó: Nagy Dániel

A pásztázó fényben keltek életre a zenészek, és a rengeteg, mondhatjuk, világszínvonalú jazz-zenei produkciót azért nem tudjuk leírni, mert az írás csődöt mond ilyenkor –

mintha egy seprűn léggitároznánk egy karaoke-versenyen.

Ez a műfaj a képet és a hangot kívánja, nem véletlen, hogy az ilyen zenei eseményekről – és nem a könnyűzeneiekről – a fotósok tudnak jobban beszámolni, amiről galériáink tanúskodnak.

Lehetetlenség kiemelni bárkit is, szinte az összes produkció világszínvonalú volt. Bár minden beszélgetőtársam kiemelte a helyszínválasztást, úgy a csarnokban, mint a téren zajló koncertek különlegesek voltak. Annyiban is, hogy a szervezők igyekeztek a kerületi és a roma zenészeket meghívni, bár ilyen értelemben sem a helyi, sem az etnikai származás érdektelen: attól senki sem jó zenész, hogy itt és annak született, ami.

Fotó: Nagy Dániel

De idézzük Pikó András polgármesternek az esemény utáni véleményét: „A három nap alatt egyre többen jöttek – valamit nagyon eltalált ez a fesztivál. Sok emberrel beszéltem, sokan odajöttek hozzám a közönségből is. A zenészek boldogok voltak, hogy itthon, az otthonukban zenélhetnek ennyi ember előtt, volt, aki évtizedek óta várt erre, a józsefvárosiakban leginkább azt a büszkeséget és elégedettséget éreztem, hogy a mieink játszanak, nekünk. És láttam, hogy a fesztivál megmozgatta a fővárost, sokan jöttek máshonnan, mert végre együtt hallhatták ezeket a nagyszerű zenészeket, és látszott, hogy igazán élvezték a zenéjüket. Józsefváros ezzel újra megmutatta azt az arcát, ami mindig is az övé volt, hogy a minőségi kultúra és a színvonalas szórakoztatás otthona.”

Amikor Müller Péter Sziámi hangja nem elég

Árnyalván a politikus véleményét, pár kritikát azért megfogalmaznék. Az egyik, hogy akármilyen kicsi is volt a színpad a csarnokban, a zongorát másképp kell elhelyezni, mivel úgy szokás, hogy legalább profilból lássuk a zenészt. Hát ez nem jött össze.

A másik kritika, hogy egy koncertről kellett kijönnöm, mert már elég volt – természetesen a 13. koncert után ez azért másképpen is érthető –, tehát az a sztárok forszírozása. Nem kétséges, hogy Szakcsi Lakatos Béla már a mennyországon túli színvonalon zenél, amit első koncertjével megint bizonyított ezen a fesztiválon is, mégis túlzásnak tűnt, hogy Müller Péter Sziámival lépett fel.

Fotó: Nagy Dániel

Elismervén Müller hatalmas munkásságát, közéleti szerepét is, a hangja nem volt ott a színpadon. Erre szoktuk mondani, hogy én is tudnék énekelni.

Más körülmények között persze ez is elment volna, de a szervezők és

a fellépők oly magasra tették a lécet, hogy ide a szuperlatívuszok is kevesek.

Az ilyen kisebb fesztiválokon a hangosítással is probléma szokott lenni, nos, itt talán egyszer volt. Ilyenkor feltűnő minden hamis hang, minden félreütés, minden rossz szóló. Talán elfogult vagyok, ilyet máskülönben nem hallottam, pedig 16 koncert során az ember telítődik.

Alázatos profik

Akárhogyan is, legfeljebb a bajunk az lehet, hogy nehezen elképzelhető már egy ilyen fesztivált felülmúlni, minőségben pedig aligha lehetséges. Nevezhetjük jazznek, kerületinek, roma zenészek fellépésének, semmilyen jelző nem stimmel. Ez a zene ünnepe volt, amire mindenki ki volt már éhezve.

Mintha a világ jött volna el hozzánk, de kiderült, ez a mi kis világunk.

Fotó: Nagy Dániel

És még hogy belehaljunk a dicséretbe: a fellépő fiatal zenészek sora elképesztő volt, és ők már tehetségesnek sem nevezhetők. A tehetséges ugyanis a kezdő, ők meg már profik, a szó nemes értelmében. És az alázatuk, ahogy a közönséghez szóltak, már ha beszéltek, szintén különleges.

Marad a remény, hogy jövőre ugyanitt.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.