Kegyetlenül bántalmazták a kiskutyát

2025. január 27.

Ismerje meg Picur csodába illő megmenekülését

Egy józsefvárosi udvaron tengődő kiskutyát vettek oltalmukba a rendőrök. Most új gazdára vár.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) számolt be arról, hogyan mentettek meg egy kutyát a rendőrök.

A kiskutya, Picur – hogy ez volt-e a már neve, vagy a rendőrök adták neki, nem tudni – egy józsefvárosi ház udvarán élt cudar körülmények között. A gazdája verte, a 68 éves férfi

„hol bottal, hol cipőkanállal látta el a baját”.

A szomszédok figyeltek fel a brutalitásra, és egyikük kihívta a rendőröket.

„Mi pedig nem késlekedtünk, azonnal mentünk”, írja a BRFK, s egymás után érkeztek a rendőrök: Haraszti Krisztián főtörzsőrmester, Drótos Ádám és Nagy Martin Márk törzsőrmesterek, akikhez a közelből csatlakozott Varga Zsolt és Fodor Helga őrmester is.

A bántalmazás ténye egyértelmű volt, nyomai jól láthatóak voltak a kutya testén. A férfit előállították, később gyanúsítottként hallgatták ki állatkínzás miatt.

Picur pedig – mintha tudta volna, hogy a segítségére jönnek – rögtön a rendőrökhöz szaladt. „Még soha senki sem foglalkozott vele ennyit,

a sok kékruhás elhalmozta szeretettel”,

neki pedig különösen Fodor Helga volt szimpatikus, aki játszott is vele.

A rendőrök Pataki Gábor állatmentőt hívták még ki, aki az Állatmentő Liga vezetője, a budapesti állatok kitartó védelmezője. Picurt először állatorvoshoz vitték, majd az Állatmentő Liga telephelyére került, ahol „evett, ivott, és fűtött kennelbe került”, s hamarosan örökbe fogadható lesz.

Fotók: BRFK / Facebook

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.