Itt a tavasz, beköszöntött az udvarszezon

2025. április 16.

Ismét ellepték a látogatók a Dankó udvart

Újra megtelt élettel a Dankó udvar április 12-én. A nyitónapon becslések szerint akár 400-an is megfordulhattak ott. A szervezők sok játékkal, jó zenékkel készültek, igazi közösségi élményt nyújtva.

Ahogy a Kálvária térről sétáltam befelé a Dankó utcában, már messziről láttam a nyüzsgést a kapu előtt. Kígyózó sor az arcfestős asztalnál, DJ Oldschool Peppino a DJ-pult mögött, kedélyes beszélgető szomszédok, szülők és önfeledten szaladgáló gyerekek látványa fogadott. Nem lepődtem meg, a Dankó udvar a tavalyi nyitás óta töretlenül népszerű volt, amíg tartott a jó idő. Ezen a szombaton is megmutatkozott, hogy az udvar igazi közösségi tér, ahol pihenni, szórakozni, beszélgetni, játszani és sportolni is lehet. 

A sok zenén és táncon túl nem maradt el az arcfestés sem a sok kis csillámos unikornis és pókember örömére, visszatért a kő-papír-olló bajnokság, de a pingpongasztalt sem vitték sehová, és a tollasütőket sem dugták el a szervezők. Volt játék a Biztos Kezdet Gyerekházzal, kollázskészítés, a Dance Force tánciskola növendékeitől elképesztő hiphop bemutatót láthattunk, ami hatalmas tapsot kapott a nézőktől. Nem kímélték a gyerekek a sportpályát, izgalmas sportversenyeken szurkolhattak a szülők.

Gyerekkorom egyik kedvenc elfoglaltságába is belefutottam: az ország-város játék még ma is népszerűnek tűnik, akárcsak a táblás játékok, a sakk és a kézműveskedés is. A nap vége felé még egy rapshow-t is élvezhettünk, majd közös uzsonnázásra invitáltak a szervezők. Élő közvetítés is volt az udvarból a FiDo Rádión, A Dankó udvar hangja műsorában interjúkat lehetett hallgatni, illetve történeteket az udvarról.

Érdemes lesz figyelgetni a Dankó udvar oldalát, mert mostantól a hét minden napján ingyenes programokkal készülnek a szervezők. Októberig sportprogramokkal, kézműves foglalkozásokkal várják a gyerekeket és felnőtteket egyaránt, és azt se feledjük, hogy az udvarban szabadtéri sütögetésre is van lehetőség.

Egyébként a Dankó udvar mellett van egy másik, kívülről nem megközelíthető sportudvara is a Magdolnanegyednek, a Homok utcában, amit a gyerekrészvételi költségvetés nyertes ötlete alapján fejlesztenek.

Fotók: Eördögh Lola / Rév8

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.