Az évben már másodszorra

2023. július 15.

Ismét érvénybe lépett a hőség miatt a vörös kód

A nagy hőség miatt speciális eljárásrend lép érvénybe az országban.

A Belügyminisztérium a hőség miatt elrendelte a „vörös kódot”, tudósít az MTI.

A következő napokban várható hőség miatt szombat reggeltől szerda este 8 óráig életbe lépett a „vörös kód”, ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását – jelentette be a Belügyminisztérium.

Az elmúlt rövid időszakban

már kétszer kellett országosan elrendelni a „vörös kódot”,

ami az elmúlt években nem fordult elő. A „vörös kód” egy speciális eljárásrend, amely szerint minden szociális intézménynek meg kell nyitnia kapuját, ha a regionális diszpécserszolgálat utcán bajba került, magán segíteni nem tudó embert irányít oda.

A minisztérium kiemeli,

ha valaki az utcán bajba került hajléktalan embert lát,

akkor azt jelezze a regionális diszpécserszolgálatnak. Az előző héten kiadott „vörös kód” jelzés alatt a diszpécserszolgálatok összesen három tucat jelzést kaptak, ebből nyolc esetben volt szükség bajba jutott emberek elszállásolására.

Józsefvárosban (és Budapesten, Pest megyében) a Menhely Alapítvány szolgáltatja a regionális diszpécserszolgálatot,

a telefonja 06 (1) 338-4186.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.