Újra kellett csempézni

2023. május 09.

Ismét működik a megrongált Déri Miksa utcai közvécé

A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz.

Nem vittek el semmit, hanem törtek-zúztak: a tavaly novemberben átadott Déri Miksa utcai közvécét április közepén verték szét – mondta lapunknak Sztanek Endre, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK) városüzemeltetési igazgatója.

A rongálást a 7 és 21 között szolgálatot teljesítő csősz vette észre. A JGK feljelentést tett, a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz.

A vandálok letépték az ülőkét és a papírtartót, a mozgássérülteknek kialakított kapaszkodót kiszedték a falból és a padlólapból. Sztanek Endre, a valamikori rendőr nem zárja ki, hogy a rongáláshoz a kábítószereknek is volt köze, ugyanis a helyszínen eldobott tűt is találtak.

„Lehet, hogy megjelentek nála a démonok, azokkal küzdött.”

A vécén helyrehozható károk keletkeztek, bár nem volt egyszerű az eredetivel megegyező vagy hasonló színű és méretű csempét találni – mondja Sztanek Endre. Körülbelül 300 ezer forintos anyagi kár keletkezett.

A közvécét azóta újra megnyitották, 10 forintossal működik.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.