Csakugyan

csakugyan70
2025. március 30.

„Isten ellen elkövetett bűn” – mit kezdünk ma a tabukkal? 

Kell-e minden témáról nagyközönség előtt beszélni, és miért nem biztos, hogy érdemes azonnal tabukat dönteni a közösségi médiában – beszélgetés Réz Anna filozófussal.

Powered by RedCircle

A tabu eredeti jelentése szerint egy társadalmilag nem elfogadott cselekedet, de mostanában már inkább „tabutémákról” beszélünk, jegyzi meg Réz Anna, az ELTE BTK Filozófia Intézetének egyetemi adjunktusa a Csakugyan legújabb adásában. Bár sokat változott a hozzáállásunk a társadalmilag nem elfogadott cselekedetekhez, némelyik mindmáig tartja tabu-jellegét. Ilyen a pedofília, az incesztus, a gyermekgyilkosság például. 

Réz Anna

Az igazán érdekes kérdés az, hogy az elítélt cselekedeteket tisztán az egyén felelősségének tekintjük, vagy úgy véljük, hogy a társadalmi berendezkedés is felelős érte, azaz bizonyos értelemben mindnyájunk felelőssége is az, ami történik? 

Réz Anna kifejti, hogy újabban a felelősséget elsősorban egyéni felelősségként értelmezzük, a szociális támogatások rendszere is az egyéni felelősség fogalmára épül, vagyis kizárólag az egyént (ilyen esetekben az elkövetőt) ítéljük meg vagy el. A társadalmi felelősség fogalma így kiveszőben van, csakhogy ezzel lassan eltűnik az egymás iránt érzett szolidaritás gondolata is.

Hosszú távon mindannyian vesztesei vagyunk ennek a folyamatnak. 

Általános jelenség manapság továbbá, hogy egy felháborító, megdöbbentő eset – gyilkosság, molesztálás – alkalmával vagy moralizálunk és elítéljük az elkövetőt, vagy empatizálunk és felmentjük, köztes út azonban nem létezik. Ennek egyik legpusztítóbb terepe a közösségi média. 

Bendl Vera és Szabó Flóra

„Az érzékeny témákat először bizalmi körben kell feszegetni”, hívja fel a figyelmet saját tapasztalatból is kiindulva Réz Anna, „amikor sérülékeny vagy, a közösségi média a legrosszabb hely, ahova fordulhatsz”. 

Az anyaság kapcsán Réz Anna megjegyzi, hogy „nagyon megrémített, amikor a gyerekeim megszülettek, hogy mennyi téma van, amiről nem lehet beszélni”. Ennek ellenére úgy véli: „Nem hiszem, hogy az összes most kellemetlennek tartott kérdéssel és témával tele kellene plakátolni a várost”, sokkal inkább „valahol a tabu és a címoldal között kell lenni egy térnek, ahol érdemes megszólalni már és beszélgetni”. 

Az adásból kiderül, 

  • hogyan változott meg a tabu fogalma az évszázadok során, 
  • a pedofília vagy az eutanázia a megosztóbb téma ma Magyarországon,  
  • miért nem kell talán mindenről is beszélni,
  • tabu-e a plasztikai sebészet és az öregedés,
  • mennyi információt adnak rólunk a vágyaink és a gondolataink,
  • elítélhetők-e a vágyak és a gondolatok, 
  • mennyiben kedvezhetnek az aktuális hatalomnak a tabuk. 

Ha tetszett a beszélgetés, iratkozzon fel csatornánkra, hogy mindig értesüljön az újabb adásainkról. Hogy hol? Spotify / Apple Podcasts / YouTube

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.