A Csaknekedkislányt szokás alternatívnak nevezni vagy szörfrocknak. Mondták már azt is, hogy vicces fiúk zenekara. Ti hová sorolnátok magatokat?
Csepella Olivér: Nem vagyunk viccesek. Na jó, néha.
Konsiczky Dávid: Szörfrock? Az is belefér az alternatív ernyő alá. Nem nagyon szoktuk definiálni magunkat. Mikor milyen hatások érnek,
egy csomó zsánerből ömlesztjük őket a zenénkbe.
Cs.O.: Én az alterral szoktam a legnyugodtabb lenni, abban benne van a szörf, benne van a rock, és bármi, ami éppen eszünkbe jut.
Ha már a hatások, szokták veletek kapcsolatban emlegetni a 80-as évek magyar undergroundját, a 60-as évek pszichedeliáját és a beatet, meg Cseh Tamást is.
K.D.: Kinks, Illés, LGT, igen. Nemcsak ezek, de a 60-as évek jó időszak volt, mert akkor csomó minden, ami addig érlelődött, hirtelen kivirágzott. De sok minden hatott ránk későbbről meg korábbról is, és egészen új zenéket is hallgatunk.
Azt nem lehet mondani, hogy trendi zenét játszanátok, ennek ellenére valamit mégis nagyon eltaláltatok.
Cs.O.: Olyan zenét és szöveget írunk, amilyet mi is szívesen hallgatnánk. Ha írok egy szöveget, és arra a Konsinak van zenei ötlete, akkor azon együtt dolgozunk, de ezenkívül nincs más megkötés. Nem számít, hogy fogja-e játszani a rádió.
Sosem voltunk menő zenekar, rajtunk nincs olyan nyomás, hogy ugyanolyan dalokat kell hoznunk, mint korábban, ha meg akarjuk tartani a közönségünket.
11-12 év alatt szép lassan hozzászoktak az emberek ahhoz, amit mi űzünk.
Spontán módon csináltok valamit, látszik, hogy őszinte, és erre képesek rezonálni az emberek. Ez lenne a titok?
K.D.: Annak csak örülünk, ha autentikusnak tűnik, amit csinálunk.
Cs.O.: Én sem azt mondtam, hogy ne lennénk jók. Amikor kijött az új albumunk, három hétig azt hallgattam. Tegnap is. A titok talán annyi, hogy nem szabad abbahagyni, és élvezni kell, amikor csinálod. Meg persze kell sok szerencse is, sok rajtunk kívülálló dolog is benne van ebben a „titokban”.
Nem szeretitek, ha hobbizenekarnak hívnak titeket.
K.D.: Azért kérjük ki magunknak, mert ezt a kifejezést úgy szokták használni az emberek, mintha nem vennénk komolyan, nem raknánk bele a zenélésbe a száz százalékot. Pedig mi ebbe az életünk felét – vagy az egészet – belerakjuk.
Cs.O.: Azzal van bajunk, amikor azt gondolják, hogy a munka az, amit az éhenhalás és megfagyás elleni kényszer miatt csinálsz, és minden egyebet meg azért, hogy szórakozz. Talán azért is lehobbizenekaroznak minket, mert nem koncertezünk olyan sokat, mondjuk havi kettőt, nyáron többet.
Majdnem 7 ezer ember a Budapest Parkban, kétestés telt házas buli a Kobuciban meg az Akváriumban – azért ez magyar viszonylatban már valami.
Cs.O.: Nem tudjuk, mitől működik. Nem azon múlik, hogy valami jó, mert sokan vannak. Vannak fellépők, akik rendre telt házasak, szerintem mégsem jók. Nekünk sosem okozott problémát, hogy épp hányan vannak a koncertünkön. Ha tizenöten, értük ugyanúgy kitesszük a lelkünket, mint amikor telt ház van. Szerencsére nem csak egy slágerünk van, már bő tíz éve csináljuk, és a számainkat velünk éneklik az emberek. Ez úgy működik, hogy valaki elhozza a barátját egy koncertre, és ha neki is megtetszik, legközelebb ő is hoz egy új embert.
Nagyobb helyeken is felléptek, a kedvencetek mégiscsak a Gólya, amiről külön dalt is írtatok.
K.D.: Az a fészkünk, igen.
Cs.O.: A Gólya és elődje, a Bókay Gólya, azelőtt meg a Frisco volt a Mátyás utcában, ahol régebben sokat koncerteztünk.
Kiálltok jó és fontos ügyek mellett. Nemrég az Utcáról Lakásba Egyesületnek szerveztetek támogató koncertet, felléptetek az SZFE melletti tüntetésen is, vannak száraz novemberes, alkoholmentes bulijaitok a Gólyában. Ha tüntetés van, akkor a Csaknekedkislányt kell felhívni?
Cs.O.: Remélem, hogy nem. Van egy csomó másik zenekar is, aki ezt csinálja.
K.D.: Szerintem
szélesebb körben állnak ki ügyek mellett a zenészek mostanában, mint mondjuk öt éve.
Cs.O.: Talán mert már a zenészeket is elérte az a türelmetlenség, ami érezhető az egész országban. Mi meg ebben a balos, gólyás közegben közelebb vagyunk a tűzhöz, hamarabb értesülünk egy tanársztrájkról is. S nem gondoljuk úgy, hogy ne politizálhatnának a művészek.
Olivér, ha a dalszövegeidben nem is jelentkezik direktben, de többen tudják, hogy aktív baloldali vagy. Mit jelent ez a gyakorlatban?
Cs.O.: Ha a gazdag emberek Széchenyi Istvánok lennének, én is jobboldali lennék. A színpadon persze vigyázok, hogy ne mondjak olyat, amivel a többiek ne értenének egyet. De én személy szerint végzek rendes mozgalmi munkát is a zenélés mellett. A Szikra Mozgalom tagja vagyok már több mint egy éve, nekik csinálok grafikai melókat, meg a K-Monitornak olyan feladatokat, amikben jó vagyok. És emellett, amikor kellett, mentem pultozni, szórólapozni, kopogtatni. Ha a politikai helyzeten akarunk változtatni, ahhoz aktivizmus is kell.
Túl kell lendülni azon, hogy ha megtalálsz egy közösséget, és az nem pontosan azt a jövőt képzeli el, és úgy, ahogy te, akkor inkább elindítasz egy százezredik mozgalmat.
Inkább találd meg azt, ami a leginkább megfelel neked. Állj be, végezz kollektív munkát, szerintem ennek van értelme.
K.D.: Én nem vagyok annyira aktív a politikában, mint Olivér, de úgy gondolom, ha lehetőségünk van felhívni a figyelmet olyan ügyekre, mint a közoktatás helyzete, vagy amikor emberi méltóságukban bántanak másokat, azt politikától függetlenül meg lehet csinálni. Ezek fontos dolgok, és mindegy, hogy ki viszi le a szemetet, valakinek le kell vinni. Mi ezekkel az ügyekkel emberileg értünk egyet.
Mindketten Józsefvárosban éltek. Mit szerettek benne?
Cs.O.: Én a VIII. kerületben nőttem fel, a Práter utcában. A Német utcába jártam suliba két évig, isteni idők voltak. Most itt próbálunk nem messze az iskolától, amúgy meg a Mátyás téren lakom. Konsi meg volt olyan kedves, hogy a szomszédomba költözött, így majd együtt fogjuk nevelni a gyerekeinket.
K.D.: Könnyebb ketten tolni a babakocsit. Majd egymást szórakoztatjuk, amikor sírnak a gyerekek.
Cs.O.: Egy csomó dolgot szeretek itt, például a Gólyát. Meg nagyon szeretem a Tavaszmező és Koszorú utca sarkán a pléhkrisztust. Olyan lesz tőle a hangulat, mint egy száz évvel ezelőtti faluban.
K.D.: Én azokat a nagy madaras tűzfalfestményeket szeretem, és a Szigony utcában az óriási Macskafogó-képet.
Cs.O.: Jó török bolt van a Népszínház utcában. Szeretem a Füvészkertet. Szeretek futni a II. János Pál pápa téren.
K.D.: Én meg úszni szoktam a Ludovikán. Szeretek sétálni a lakásom környékén, ahol teljes az építészeti eklektika, a tízemeletes panel mellett egyszintes ház áll 1880-ból és 1950-ből, aztán a szupermodern sci-fi házak a 2020-as évekből, csak úgy egymáson. Azt is bírom, hogy szerencsére vannak fák is a kerületben.
Cs.O.: Szeretem azt is, hogy más kerületekhez képest itt van élet. Laktam korábban a Bajcsynál, ott a legénybúcsús hordák jelentik az életet az utcán, itt meg a helyi emberek, nem a kocsmatúrázó angolok. Persze a Corvinnegyed létrejötte előtt azért ez nagyon más hely volt – én még láttam, amikor kivágták a gangos házak közepéről a nagy fákat. A Mátyás tér is más volt, és szépen fel lett újítva. De persze én itt gyerek voltam, ezért talán kevésbé veszem észre, hogy mi változott. Viszont amikor megtalálok valamit, ami ott volt húsz éve is, az tök jó érzés.
Mit nem szerettek?
Cs.O.: Kevés a közvécé. Bár ez nemcsak Józsefvárosra igaz, hanem egész Budapestre. Idefelé jövet két embert is láttam, aki az utcán végezte a dolgát.
K.D.: Kicsik a kutyafuttatók. Nagyon aprók és sárosak.
Mikor lehet látni a Csaknekedkislányt legközelebb?
Cs.O.: A Kobuci Kertben lesz a következő bulink május 20-án, arra talán még van jegy. Aztán lesz a Belfeszt a Szabadság téren, az egy ingyenes nagy koncert. Budapesten utána kevesebbet játszunk, mert jön a nyár, a fesztiválszezon. Amúgy szoktunk néha random utcazenélni is a zöldben akusztikusan, ahol elbújunk, hogy ne zavarjuk az embereket, de azt nem nagyon jelentjük be előre.
Fotók: Mile Máté
