Röviden a helyről is megemlékezünk, hiszen sokan úgy mennek el a Nagy Fuvaros utca 4. előtt, hogy nem is sejtik, gyönyörű zsinagóga rejtezik a bérház udvarán. Józsefvárosban a 19. század végén már legalább húszezer zsidó élt, kereskedők, iparosok, fuvarosok és tehetősebb polgárok is, és
44 imahelyen, a mai is működő Teleki tér 22-höz hasonló lakászsinagógákban folyt a hitélet.
A legnagyobb imaháza az Emberbarát Egyesületbe tömörült közösségnek volt a Szilágyi utcában, ők kezdtek zsinagóga építésébe. Az 1900-as századforduló táján épült Nagy Fuvaros utcai házban kaszinó működött, és amikor leáldozott a csillaga, megvették, hogy a helyén építsék fel Freund Dezső tervei alapján a nyolcszáz lelket befogadni képes Emberbarát Templomot, ami 1922. szeptember 17-én, vasárnap nyílt meg.
Garai Róbertet kértük arra, hogy kalauzoljon minket a zsinagógában, és beszéljen arról az érzületről, ami egyben tartotta száz év alatt ezt a közösséget. Garai Róbert évtizedek óta részt vesz a zsinagóga mindennapi életében.
Itt száz év óta mindennap imádkoznak,
talán a vészkorszak legsötétebb napjait kivéve, mondja. Ő 1944-ben született, szülei épphogy túlvészelték a holokausztot – a családban 17-en vesztek oda, az édesapját német munkatáborból szabadították fel.
A nagypapa még az 1914-es háború hőse volt, büszke zsidó hazafi, ő pedig egész életét a magyar kultúra, magyar nyelv ápolásának szentelte. Színész lett, aki ezer szállal kötődik Józsefvároshoz – egykor a Józsefvárosi Színház társulatát is vezette –, és a zsidósághoz is, mert három évtizede számos olyan darabot mutatott be, amely a zsidó szellemiséget adja át a nézőknek. Az egyik legsikeresebb előadásuk Hegedűs D. Gézával, Lukács Sándorral és másokkal a Zsoltárok volt, ami Raj Tamás néhai főrabbi utolsó munkája volt.
Raj Tamás ennek a zsinagógának volt a rabbija sokáig, Garai lánya is hozzá járt talmud-órákra
A zsinagóga ugyanis a tanulás helye is,
magyarázza, a rabbi pedig tanító. Itt mindig komoly hitélet és tanulás folyt, kiemelkedő rabbik sora váltotta egymást a száz év alatt.
Találkoztunk Földeák Tiborral is, aki ötven éve a zsinagóga samesze, mindenről ő gondoskodik itt. Most 75 éves, és mint mondja, még Salgó László idejében jött ide (Salgó elődje Scheiber Sándor édesapja, Scheiber Lajos volt, akit 44-ben megöltek). Salgó a Dohány-zsinagóga főrabbija lett, Stinger Ödön követte (ő Óbudán folytatta), majd Raj Tamás lett a főrabbi,
aki pezsgő szellemi életet teremtett maga körül.
Őt is tudós rabbik követték, s most az izraeli Glitzenstein Chájim Saul a közösség vallási vezetője, és működése a legjobb példa arra, hogyan tud gond nélkül együttműködni egy ortodox hászíd rabbi az itteni neológ közösséggel.
Amikor a zsidóság lényegéről kérdezem, Garai Róbert történettel válaszol. A filozófus Heller Ágnes egyszer elmondta egy rabbinak, hogy nem hisz Istenben. A rebbe így válaszolt:
Az Örökkévalónak mindegy, hogy hiszel benne vagy sem, de tartsd be a parancsolatokat.
Ezek pedig a Tóra tanúsága szerint az emberek közti egyenlőségről és a gondoskodásról, a szociális intézkedésekről szólnak. Ilyen ötezer éves szabály az is, hogy aratáskor egy sávot meg kell hagyni a vándoroknak, rászorulóknak. A Tóra központi üzenete, hogy „szeresd felebarátodat”.
A Tóra utolsó betűje egy lamed (l), kezdőbetűje pedig egy bet (b), ami összeolvasva a szív szót adja ki,
ez köti össze a Tórát, hívja fel figyelmünket egy misztikus összefüggésre.
Itt ősidők óta mindenki egyenlő, mindegy hova születik, egy a fontos, legyen jó ember. Ez a zsidó filozófia, ez tartja össze a közösséget, mondja Garai Róbert. „Ezen a helyen az elfogadásra, szeretetre nevelnek, öröm érezni, hogy van egy ilyen fonal az életemben, ami az identitásomat meghatározza.”
Búcsúzáskor Streit Sándor, a körzet elnöke megmutatta azt a monográfiát, amit a százéves évfordulóra adtak ki, és a szeptember 18-i, a nyitáshoz hasonlóan vasárnapra eső ünnepen mutattak be először a közönségnek.
Fotók: Mile Máté
