Százéves a Nagy Fuvaros utcai zsinagóga

2022. szeptember 29.

„Itt száz éve mindennap imádkoznak”

Lehet szebb neve a vallásgyakorlás helyének, mint amit Józsefváros most százéves, legnagyobb zsinagógájának homlokzatán olvashatunk? – „Pesti. Izr. Hitközség Emberbarát Temploma”. A százéves évfordulón nem az épületet jártuk körbe, hanem azt a szellemet kerestük, ami ezt a közösséget megtartotta minden baj ellenében is egy évszázadon át.

Röviden a helyről is megemlékezünk, hiszen sokan úgy mennek el a Nagy Fuvaros utca 4. előtt, hogy nem is sejtik, gyönyörű zsinagóga rejtezik a bérház udvarán. Józsefvárosban a 19. század végén már legalább húszezer zsidó élt, kereskedők, iparosok, fuvarosok és tehetősebb polgárok is, és

44 imahelyen, a mai is működő Teleki tér 22-höz hasonló lakászsinagógákban folyt a hitélet.

A legnagyobb imaháza az Emberbarát Egyesületbe tömörült közösségnek volt a Szilágyi utcában, ők kezdtek zsinagóga építésébe. Az 1900-as századforduló táján épült Nagy Fuvaros utcai házban kaszinó működött, és amikor leáldozott a csillaga, megvették, hogy a helyén építsék fel Freund Dezső tervei alapján a nyolcszáz lelket befogadni képes Emberbarát Templomot, ami 1922. szeptember 17-én, vasárnap nyílt meg.

Garai Róbert

Garai Róbertet kértük arra, hogy kalauzoljon minket a zsinagógában, és beszéljen arról az érzületről, ami egyben tartotta száz év alatt ezt a közösséget. Garai Róbert évtizedek óta részt vesz a zsinagóga mindennapi életében.

Itt száz év óta mindennap imádkoznak,

talán a vészkorszak legsötétebb napjait kivéve, mondja. Ő 1944-ben született, szülei épphogy túlvészelték a holokausztot – a családban 17-en vesztek oda, az édesapját német munkatáborból szabadították fel.

A nagypapa még az 1914-es háború hőse volt, büszke zsidó hazafi, ő pedig egész életét a magyar kultúra, magyar nyelv ápolásának szentelte. Színész lett, aki ezer szállal kötődik Józsefvároshoz – egykor a Józsefvárosi Színház társulatát is vezette –, és a zsidósághoz is, mert három évtizede számos olyan darabot mutatott be, amely a zsidó szellemiséget adja át a nézőknek. Az egyik legsikeresebb előadásuk Hegedűs D. Gézával, Lukács Sándorral és másokkal a Zsoltárok volt, ami Raj Tamás néhai főrabbi utolsó munkája volt.

Raj Tamás ennek a zsinagógának volt a rabbija sokáig, Garai lánya is hozzá járt talmud-órákra

A zsinagóga ugyanis a tanulás helye is,

magyarázza, a rabbi pedig tanító. Itt mindig komoly hitélet és tanulás folyt, kiemelkedő rabbik sora váltotta egymást a száz év alatt.

Találkoztunk Földeák Tiborral is, aki ötven éve a zsinagóga samesze, mindenről ő gondoskodik itt. Most 75 éves, és mint mondja, még Salgó László idejében jött ide (Salgó elődje Scheiber Sándor édesapja, Scheiber Lajos volt, akit 44-ben megöltek). Salgó a Dohány-zsinagóga főrabbija lett, Stinger Ödön követte (ő Óbudán folytatta), majd Raj Tamás lett a főrabbi,

aki pezsgő szellemi életet teremtett maga körül.

Őt is tudós rabbik követték, s most az izraeli Glitzenstein Chájim Saul a közösség vallási vezetője, és működése a legjobb példa arra, hogyan tud gond nélkül együttműködni egy ortodox hászíd rabbi az itteni neológ közösséggel.

Amikor a zsidóság lényegéről kérdezem, Garai Róbert történettel válaszol. A filozófus Heller Ágnes egyszer elmondta egy rabbinak, hogy nem hisz Istenben. A rebbe így válaszolt:

Az Örökkévalónak mindegy, hogy hiszel benne vagy sem, de tartsd be a parancsolatokat.

Ezek pedig a Tóra tanúsága szerint az emberek közti egyenlőségről és a gondoskodásról, a szociális intézkedésekről szólnak. Ilyen ötezer éves szabály az is, hogy aratáskor egy sávot meg kell hagyni a vándoroknak, rászorulóknak. A Tóra központi üzenete, hogy „szeresd felebarátodat”.

A Tóra utolsó betűje egy lamed (l), kezdőbetűje pedig egy bet (b), ami összeolvasva a szív szót adja ki,

ez köti össze a Tórát, hívja fel figyelmünket egy misztikus összefüggésre.

Itt ősidők óta mindenki egyenlő, mindegy hova születik, egy a fontos, legyen jó ember. Ez a zsidó filozófia, ez tartja össze a közösséget, mondja Garai Róbert. „Ezen a helyen az elfogadásra, szeretetre nevelnek, öröm érezni, hogy van egy ilyen fonal az életemben, ami az identitásomat meghatározza.”

Búcsúzáskor Streit Sándor, a körzet elnöke megmutatta azt a monográfiát, amit a százéves évfordulóra adtak ki, és a szeptember 18-i, a nyitáshoz hasonlóan vasárnapra eső ünnepen mutattak be először a közönségnek.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.