VIDEÓN VESZIK SORRA AZ ELVONÁSOKAT

2021. január 24.

„Járványkezelés helyett politikai bosszúhadjárat”

„A kormány az elmúlt egy évben 4,5 milliárd forintot vett el a józsefvárosiaktól. Járványkezelés helyett politikai bosszúhadjáratot folytat: sem a gazdaságot, sem az életeket nem védte meg” – közölte Pikó András a közösségi oldalán.

A polgármester egy videót is feltöltött, amelyből kiderült: a járvány következtében minden ötödik ember elvesztette állását Józsefvárosban és minden második józsefvárosi anyagi helyzete romlott. 

Ezután felsorolják, hogy eközben mit tett a kormány:

– 30 milliárd a Nemzeti Kommunikációs Hivatal szervezetfejlesztésére. Ez másfél millió ember tesztelésének az ára.

– Plusz 10 milliárd vadászati világkiállításra. Ennyi pénzből 1700 józsefvárosi bérlakást újíthatnánk fel.

– Plusz 1 milliárd a Magyar Kézilabda Szövetség támogatására. Amelynek elnöke éppen Kocsis Máté.

A következő kérdésfelvetés az, „hogy mit csinál eközben a kerület országgyűlési képviselője, maga Kocsis Máté?” 

– Kocsis és pártja, a Fidesz elvett a VIII. kerülettől: 380 millió forint gépjármű-adót.

– 120 millió forint idegenforgalmi adót.

– 380 millió forint parkolási bevételt.

– 730 millió forint iparűzési adót.

– 70 millió forint központi normatívát.

– 620 millió forint bérlakás-fejlesztési támogatást.

– 200 millió forint óvoda – és bölcsőde fejlesztési támogatást.

– 150 millió forintot a Horváth Mihály tér fejlesztéséből.

– 95 millió forintot a közbiztonság fejlesztéséből.

– 60 millió forintot a szülészeti klinika előtti parkoló fejlesztéséből.

– 1700 millió forintot a káptalanfüredi gyermeküdülő fejlesztéséből.

„1 év: 4500 millió forint. Ez lakosonként 60 ezer forint. Meddig tűrjük még?" – ezzel a kérdéssel zárul a videó. 

Közben „Kormányzati elvonás-számlálót” indított el honlapján a Józsefvárosi Önkormányzat, amiről mi is beszámoltunk. A számláló jelenleg a videóban is említett 4,5 milliárd forintot mutat, vagyis ez az az összeg, amit a kormányzat különböző intézkedéseivel elvont a kerülettől. 


Szöveg: Józsefváros újság; Képek és videó: Pikó András polgármester Facebook-oldala, Józsefváros újság

Kapcsolódó cikkek

2026. november 08.
A Budai Várnegyed arca az elmúlt tíz évben gyökeresen átalakult – ezt mindenki jól tudja. De mi indította el ezt a folyamatot? És mit lehet kezdeni a második világháborúban, vagy azután elpusztult hatalmas épületekkel, amit az elmúlt Orbán-kormányok visszaépítettek? Hogyan lehetne őket hasznossá tenni? Vagy le kell őket bontani?
2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.

További cikkek

2026. november 06.
A következő tanévtől már csak négy évfolyamon mérik a diákok tudását.
2026. november 05.
Kamerarendszerekre, megerősített kapukra, távfelügyeletre és kivonuló biztonsági szolgálatra is pályázhatnak a józsefvárosi társasházak. A fejlesztések és szolgáltatások költségeinek maximum felét állja az önkormányzat.
2026. november 04.
A kulturális költségvetés tervezete több művésznél és szakmai szervezetnél is felháborodást váltott ki, mert miközben egyes intézmények támogatása nőne, a Nemzeti Kulturális Alap pályázati kerete jelentősen csökkenne.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.