A hiphop és a dob viszi a prímet

2023. július 27.

„Jobb itt, mint az iskolában” – a Kesztyűgyár táborában jártunk

Már eltelt a nyár fele, a Kesztyűgyár nyári tábora hatodik hete dübörög, népszerűsége töretlen. Nem csoda: változatos programokkal, kirándulásokkal várják a gyerekeket, mindezt pénztárcabarát áron. Múlt pénteken mi is kilátogattunk az Orczy kertbe.

„Jobb itt lenni a barátaimmal, mint az iskolában. Itt nem olyan szigorúak a tanárok és többet játszanak velünk” – kezdte beszámolóját Norbi. Jó a kaja is, bár a leves el van sózva. Biztos szerelmesek a szakácsok, tette hozzá.

Június 19-e óta tart a Kesztyűgyár tábora, turnusonként 80-90 gyerek részvételével. Vannak, akiket egy-egy hétre neveznek be a szüleik, és vannak, akik akár több hetet is eltöltenek a kerületi táborban. Idén tíz héten át lehet jelentkezni, a zárónap augusztus 25.

A tábor díja egy hétre 7000 forint, ami napi háromszori étkezést és minden programköltséget magában foglal.

„Harmadik éve szervezzük a táborunkat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) együttműködésével az Orczy-kert területére. Ami nagyon fontos, hogy a gyerekek ennek köszönhetően sokat vannak a szabad levegőn, zöld környezetben, de a nagy melegben vagy rossz idő esetén, be tudnak vonulni az egyetem egy-egy légkondicionált termébe. Az épületben van az étkeztetés és a programok egy része is ott zajlik” – osztotta meg lapunkkal Csőke Zita, a Kesztyűgyár Közösségi Ház vezetője.

A gyerekeket korosztály szerint csoportokra osztják, amit a csuklójukon lévő karszalag színe jelez. Minden csoportra két táborfelügyelő jut. Ők általában pedagógus végzettségűek vagy a szociális szférából érkeznek, mondta el nekünk Fibi Hanna, a tábor főkoordinátora. A gyerekeknek délelőtt és délután is van kétszer 1-1 órás kötött programjuk. Ezek főleg sport-, kézműves és zenés foglalkozások –

a hangsúly minden esetben a játékon van –,

csütörtökönként pedig kirándulni járnak. A gyerekeknél a nagy kedvenc az úszás, a bokszolás, a dobolás és a hiphop tánc.

Galibát csinált a szerelmi szál

A kis játszótéren egy kisebb csapat Anna néni körül ülve kártyázott, a másik csapat Petra nénivel társasozott – a zöldek. „Elváltam a csajomtól, mert megcsalt. Most már gengszter leszek” – mesélte csalódottan Zsolti. Aztán helyesbített: szakítottak, mert az esküvőjük igazából épp aznap lett volna.

Ilia szerint furcsa, hogy valaki 11 évesen házasodni akar, ő ezt korainak tartja. Péntek lévén ő fáradt volt már kissé, morgott is egy sort, mert nem állt nyerésre a SOLO-ban.

„Nagyon jó lapjaid vannak, csak egy kicsit sok”

– mondta is neki a mellette ülő társa. Aztán elpanaszolta, a heti csoportjával nem volt annyira elégedett, az előző heti csoporttagokkal jobban kijött. De amikor az élményeiről faggattam, felcsillant a szeme, visszatért a mosoly az arcára. Elmesélte például, hogy előző nap a Gellért-hegyen voltak a játszótéren.

A mókuskerékre úgy tudtak felmászni, hogy egymást segítették.

„Bakot tartottam a Zsoltinak, aztán felengedett a Pisti. Beni segített felmászni Pistinek, a Benit meg felhúztuk hárman.” Mosolyogva bólogat erre Anna, a csoportvezető, aki szerint nemcsak az együttműködő készségük kiemelendő a gyerekeknek, hanem az önállóságuk is. Előfordulnak konfliktusok a gyerekek között, ám viszonylag gyorsan megoldódnak. „Ez a szerelmi szál kissé megbontotta a csapatot így a hét végére. A fiúk cukkolták a lányt, aki ezért átment egy másik csoportba. Így most már béke van.”

A favoritok

A gyerekek szerint máskülönben hagyni kellene, hogy mindenki megválaszthassa, hogy melyik csoportban akar lenni és akkor csupa tökéletes csoport jönne létre, mert mindenki azzal lehetne, akit jó fejnek tart.

„A kirándulások a legjobbak, kivéve azt, hogy nem jön busz értünk, mint tavaly, ezért sokat kell sétálni” – jelentette ki Zsolti. Szasza is jól érzi magát, azt szereti a legjobban, ha a csoportvezetők is beszállnak egy-egy játékba, mert akkor sokkal izgalmasabb. Emíliának mindig az aktuális nap a kedvence, szerinte jól viselkedni sem nehéz. „Csak azt kell csinálni, amit a tanár mond.”

Könnyű barátkozni, és annak is örül, ha összefut egy-egy iskolatársával a táborban – ecsetelte Noel. Ő egyébként a hiphop táncoktatást élvezte a legjobban. Dani is arról számolt be, hogy jól érzi magát, kedvenc programja nem volt, mivel szereti a változatosságot, szívesen részt vett mindegyiken.

Beni fülig érő szájjal mesélte, hogy egyik nap úgy tett, mintha eltört volna az egyik keze. „Már ismerjük a műsírásának a hangját, nem ijedtünk meg” – vágta rá Anna. Beni szerint az egyik legjobb feladat az volt, amikor le kellett magukat fotózni egy galambbal. „Fél napon át hajkurásztam a galambokat” – mondta, miközben büszkén mutatta az elkészült képsorozatot.

Együttműködésért jár a süti is

A tábor különlegessége idén, hogy bevezettek egy pontgyűjtő csapatjátékot: a gyerekek csoportszinten gyűjtenek pontokat, három kritérium (időkeretek tartása, együttműködés csoportként, közösségi terekben való viselkedés) szerint egész héten át. A napindító beszélgetéseken a csapatok átbeszélik, hogy az előző nap miben nem sikerült olyan jól teljesíteniük, hogyan lehetne még azon javítani. Pénteken van eredményhirdetés: minden pont után 10 gramm kekszport kapnak a csapatok, amiből sütit készíthetnek. A pontgyűjtés célja, hogy a gyerekek motiváltak legyenek abban, hogy a helyzetnek megfelelően viselkedjenek, csapatjátékosok legyenek, hogy mindannyian jobban érezhessék magukat.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.