Elzavarhatják a Keletiből az utasokat

2025. március 04.

Jobb nem lesz, de rosszabb még lehet

A Keleti pályaudvar területének és épületeinek csak akkor van piaci értéke, ha elzavarják onnan a vasutat az utasokkal együtt. Ennek viszont egész Magyarország kárát látná.

Hiánypótlásra hivatkozva meghosszabbítja a MÁV több pályaudvar – köztük a Keleti – bérbeadására érkezett ajánlatok értékelési határidejét. Az eredeti határidő február 28-án járt volna le. A hír abból a szempontból érthetetlen, hogy jóformán semmit nem kellett beadnia a pályázóknak. Ahogy Vitézy Dávid kritizálta a mindössze 7 oldalas pályázati felhívásokat: „a salgótarjáni állomás vécéjét ennél részletesebb pályázati kiírással adja bérbe a MÁV”.

A rohamtempóban kiírt és elbírálandó pályázatok abból a szempontból is döbbenetesek, hogy lényegében ingyen adják oda a területet, hiszen a bérbevevő cég „az épületek használatáért, hasznosításáért nem fizet ellenértéket”. Orbán Viktor szerint minderre azért van szükség, mert az államnak nincs pénze az épületek felújítására.

A Szabad Európa értesülései szerint valójában nem is hiánypótlásról van szó, hanem a MÁV szeretné lassítani a folyamatot, erre pedig jó oka van. Egyszerűen nem lenne szabad értékesíteni azokat a területeket, amelyekre a vasútnak még szüksége van. A Keleti pályaudvar esetében például alig találunk olyan területet, amelyet a vasút ne használna jelenleg is.

A hivatalos pályázati dokumentáció szerint kiírásra került a műemlék csarnok mellett a vágányok területe – a csarnokot azonosítják legtöbben a Keleti pályaudvarral – , az északi oldalon található, most is működő személykocsi üzemeltető telephely és a kanyaron túli, a Stadionok metróállomás hátsó kijáratához közel található csarnok is, amely szintén a személykocsi-telephelyhez tartozik. Beszédes, hogy a személykocsi üzemeltető telephely még a hivatalos pályázati dokumentációban található műholdfelvételen is zsúfolva van.

Része a kiírásnak a Kerepesi út 14. alatti, a gumigyárral szemben lévő épülettömbje a MÁV-nak, ahol az Országos Forgalomirányítási Központ, több vonal központi forgalomirányító rendszere (KÖFI) működik. Nagyjából az ország harmadának vasúti közlekedését innen irányítják. Az épület rendkívül rossz állapotban van, a felső három szintet például beázás miatt kiürítették. Ugyanígy beleesik a megpályáztatott területbe a Kerepesi út 16. alatti, a Százlábú híd Stadionokhoz közelebb eső részén fekvő épület, ahol a MÁV üzemirányító központja található.

Ameddig ezeket az épületeket a jelenlegi funkciójukban hasznosítják, azt senkinek nem üzlet megvenni (legfeljebb, ha a MÁV visszabérelné azokat jó pénzért, éppen azon befektetőktől, melyeknek majdnem ingyen odaadta korábban). Amennyiben viszont ezeket a funkciókat elköltözteti az állam más helyszínre, az alighanem többe kerülne, mint az épületek felújítása. Márpedig a konstrukció indoklása, hogy nincs pénz a felújításukra.

A Délinek és a Nyugatinak lehetnek olyan üres, ingatlanbefektetői szempontból értékes területei, ahonnét nem kell kipucolni a vasutat ahhoz, hogy a befektetőnek is megérje a felújításért cserébe hasznosítania azt. A Nyugatinál például ilyen a meghiúsult kormányzati negyed kedvéért kiürített Podmaniczky utca melletti sáv. A Keletiben viszont lényegében egyetlen ilyen négyzetmétert sem találunk. Hacsak.

Számtalan példa van a világ nagyvárosaiban arra, hogy a vágányok kihúzása után más funkcióval hasznosították a reprezentatív műemléképületeket. Ilyen például a zürichi Hauptbahnhof és a madridi Atocha pályaudvar. Csakhogy ezeknél javult az átalakítással az említett pályaudvarok közlekedési kapcsolata. A Keleti esetében azonban mindkét metró, a 7-es buszcsalád megállói és a villamos is a műemléképület előtt találhatók, azaz pontosan a fordítottja történne. Ugyan már most is vannak olyan külső vágányok, ahonnét 200 métert kell sétálni a főbejáratig, a vágányok kihúzása után az összes ilyen lesz. Ez elképesztően utasellenes lépés. Ráadásul elegendő hely sem maradna a hosszabb nemzetközi vonatoknak, mint amilyen a Metropol EuroNight vagy a dupla Railjet. Ezek egyszerűen nem férnének el a Keletiben. Hihetetlen dilettantizmusról tanúskodna, ha megengednék a vágányok kihúzását. Anélkül viszont nem sokat ér a felújítandó épület egy piaci befektetőnek.

Hogy a Keleti felújítása ilyen körülmények között egyszerűen meg fog hiúsulni, vagy valójában az utasok száműzésével és a pályaudvari funkció sérülésével fog-e járni, az egyelőre nem látszik. Egy biztos: az utasok szempontjából jobb nem lesz, de rosszabb még lehet.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.