„Végre lehetőséget kapunk a folytatásra"

2026. augusztus 29.

Jogsértő volt a bezárás, most újranyit Iványiék iskolája

Két évvel a bezárása után ismét működési engedélyt kapott a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskolája. A 2026/27-es tanévben egyelőre csak első osztály indul.

„Az elmúlt évek jogi és emberi küzdelmei után valamennyi volt és jövőbeni diákunk, tanárunk és családjaik nevében is óriási örömmel, elégtétellel és hosszú távú tervekkel fogadtuk a hírt, hogy mégis szükség van arra a hiánypótló pedagógiai munkára, amit egy értelmetlen és kegyetlen döntéssel megpróbáltak felszámolni 2024 augusztusában, és végre lehetőséget kapunk a folytatásra” – írta közleményében a MET. A szervezet augusztus 26-án kapta meg a Kormányhivataltól a Wesley Kincsei Iskola működési engedélyét, valamint az oktatási miniszter egyetértő nyilatkozatát.

A bezárásról és annak körülményeiről itt írtunk korábban:

A közlemény szerint 2026 májusában a bíróság másodszor is megállapította, hogy a budapesti iskoláik bezárását elrendelő határozat jogellenes volt. Ezt követően kezdték meg a Wesley Kincsei Iskola újjászervezését, az Ifjúmunkás utcai épületben pedig elvégezték az engedélyezéshez szükséges felújításokat.

A MET eredetileg az általános iskola első három évfolyamának elindítását mérte fel, az engedély azonban csak néhány nappal a tanévkezdés előtt érkezett meg. Emiatt a szeptembertől induló tanévben egyelőre csak első osztály indul, az intézményt pedig fokozatosan szeretnék tovább bővíteni.

Ősszel Wesley Akadémia néven délutáni programot is indítanak az épületben. Ennek keretében pedagógus-továbbképzéseket, szülőknek szóló tájékoztatást, és a diákoknak pedig fejlesztő foglalkozásokat tartanának, elsősorban a sajátos nevelési igényű gyerekek támogatására.

A MET azt is közölte, hogy hosszabb távon további, korábban más fenntartásba került közoktatási intézményeit is szeretné ismét saját fenntartásában működtetni.

Fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.